Hogyan fogadjam el azt, hogy molesztáltak, ha most azt érzem, hogy az én hibámból történt? Hogyan fogadjam el azt, aki vagyok és aki lehetnék, ha mindig arra gondolok, hogy milyen voltam gyermekkoromban?

Kb. 12 évesen az unokatestvérem molesztált. Most 10 évvel később tört a felszínre ez a trauma. Járok pszichológushoz, próbálom feldogozni ami történt. A baj az, hogy szinte semmire nem emlékszem, mert olyan mélyen elnyomtam dolgot. Most próbáljuk felszínre hozni és összerakni a képeket. Mivel arra emlékszem, hogy nem egyszer zaklatott szexuálisan, hanem minimum kétszer, így azon gondolkodom az elmúlt pár hétben, hogy az első ilyen alkalom után miért mentem át hozzá újra(mivel az uncsimék velünk szemben laknak). És ma végre rádöbbentem, hogy miért mentem át újra és újra.

Én kislány koromban iszonyatosan fiús voltam: rövid haj, csak a fiúkkal barátkoztam, köztük az unokatestvéremmel. Viszonylag rossz kislány voltam olyan értelemben, hogy azt csináltam, mint velem egy idős kisfiúk. Én és az utcabeli, majdnem velem egy idős gyerekek (lányok és fiúk is) elég hamar kipróbáltuk cigit. És ma rájöttem, hogy azért mentem vissza az uncsimhoz, mert Ő volt az, aki cigit adott. Mindez 12 évesen... Most azt érzem, mintha egy olcsó k@rva lennék. Mintha most pénzért szexelnék. Tudom, hogy gyerek voltam még, de mégis, milyen gyerek voltam lány létemre? Nem tudom elfogadni, felfogni, hogy ezért történt, ami történt. Nem értem, hogy az első alkalom után, hogy bántott, megalázott, én mégis visszamentem. Persze utána rádöbbentem, hogy rossz, ami történik és volt kb. 1 év, amikor kerültem Őt, így utána nem is történt meg többször a dolog. De mégis, miért nem jöttem rá hamarabb, hogy ez rossz?? Most pedig, hogy egy okos, értelmes, kedves, odaadó lány vagy lassan nő lett belőlem, nem tudom elfogadni a múltam, a gyermekkorom és azt aki voltam.

Persze örülök, hogy egy újabb részlet a helyére került, de annyira hibásnak érzem magam, annyira szégyenlem magam. Úgy érzem, hogy ezt még a pszichológusomnak sem fogom tudni elmondani. Mégis hogyan? Hogy hé, rájöttem, azért mentem történt meg többször is, mert Ő adott cigit. Úristen!!

Szóval most úgy érzem, hogy megérdemlem, amit kaptam és ami ezzel a traumával jár. Megérdemlem a szorongást, hogy nem volt még soha párkapcsolatom, hogy egyedül kell élnem. Magyarul megérdemlem a büntetést, a szégyent még ha tudom, hogy amit tett, az az Ő hibája, nem az enyém.

22/L