Mit gondoltok a pszichiátria által terjesztett hazugságokról?

A pszichiátria igazi arca címen van fent youtube-on.

#1 Ok nélkül? Valóban nem, az már más kérdés, hogy oknak elég az is, ha valakinek nem vagy szimpi. Sajnos láttam rá példát, sőt, át is éltem.

#5: nem, nem tőlük hallottam, de nem is értem, miért kéne egy bizonyos vallási közösséghez tartozni ahhoz, hogy ne értsek egyet a pszichiátrián szokásos módszerekkel és bánásmóddal? Vagy számodra, aki nem nyalizik fanatikusan a pszichiátereknek, és netán ráeszmél, hogy mekkora visszásságok vannak arrafelé, az már szcientológusnak minősül?

"A pszichiátereknek NEM ÉRDEKE, hogy minél több legyen az öntudatlan, magáról gondoskodni képtelen beteg!"

Ez igaz. De az sem feltétlenül, hogy mindenáron kiderítsük, mi a "beteg" baja, és vírt izzadva, de kigyógyítsuk belőle. Sokkal jellemzőbb, hogy "írjunk fel neki valamit, ami kiüti, fektessük le egy ágyba, ahol senkit nem zavar, addig sem kell foglalkozni vele".

"Maximum annak lehet érdeke, hogy egy teljesen normális embert a pszichiátriára juttasson, akinek valamiért nagyon az útjában áll az a bizonyos illető" Nem is muszáj nagyon... csak mondjuk nem kívánja látni egy nagyobb szabású családi eseményen, összeugrasztja vele az egyik - rendszeresen, minden nagyobb eseménykor full részegen balhézó rokont -, és úgy állítja be, hogy a másik, a vétlen "kezdte". Elrángatja a pszichiátriára, akár segítséggel is, majd ott egy kis kiszínezett mesét bead az orvosnak, aki kapásból elkönyveli beszámíthatatlannak, ön-és közveszélyesnek, és felállít vagy 3 teljesen fals diagnózist, és bezárja a "beteget" egy kórterembe.

#7: valóban, nem mondtam, hogy mindegyikük ilyen. Vannak remek pszichiáterek/pszichológusok, akik tényleg szívükön viselik a beteg sorsát.

Csak mondjuk míg egy tanár, pék, asztalos, pénztáros ha hanyagul végzi a munkáját, általában komolyabb, helyrehozhatatlan károsodás nem fog senkit érni. De egy orvosnál ez bizony emberéleteket jelent. És igaz, vannak más orvosi ágazatokban is oda egyáltalán nem való személyek, viszont a pszichiátria berkein belül nem hogy műhibának minősül, hanem egyenesen elfogadott a páciens kvázi kicsinálása. Utólag persze ráfogják, hogy "azért, mert X betegsége volt, és arra ez a bevált kezelés, csak nem a várt módon reagált rá a szervezete". Hiszen ellenben a többi betegséggel, egy pszichiátriai betegséget nem fognak tudni leletekkel igazolni vagy cáfolni.

#9: Mert így egyszerűbb nekik. Sok esetben meg se vizsgálják, hogy valóban mi lehet a "betegsége". Nem hogy még naponta foglalkozzon vele valaki... sokkal egyszerűbb telepumpálni minden sz**rral, amitől jóformán csak nyáladzva vegetál szerencsétlen.

A videó egyébként abban tényleg túloz, hogy jelentéktelennek és szinte nem létezőnek állítja be a mentális betegségeket, viszont abban (és a többi dologban is) nagyon is igaza van, hogy mindenre képesek ráhúzni valami diagnózist.

#6: pont erről beszéltem. Elmondom az én történetemet is.

Kezdődött ott, hogy huszas éveim elejére kezdődő depresszió tüneteit véltem felfedezni magamon. Nem csak múló rosszkedv, tényleg az a tartós, nem múló, nyomasztó lehangoltság, aktivitásvesztés. Nem volt vészes, de gondoltam, meg kéne akadályozni, hogy nagyobb baj legyen belőle, így "szakemberhez" fordultam. Nagy hiba volt.

Onnantól, hogy az ember pszichiáterhez fordul, már úgymond lesz ott "priusza", már megbélyegzik, hogy nem egészséges, és onnantól kezdve nem fognak már ugyanúgy tekinteni rád, mint egy normális emberre. Onnantól, ha egyszer kezelve voltál a pszichiátrián (akár csak szakrendelés keretein belül), már simán rád foghatnak bármit, mondván elképzelhető, hiszen már voltál kezelve, azaz nem vagy mentálisan ép.

De térjünk ráa tényekre. Elmentem a pszichiátriára, gondoltam, majd javasolnak egy pszichológiai kezelést, vagy esetleg ideiglenesen valami bogyót. De nem. Az orvos egyébként rendes volt, jóindulatú, és ő maga is elismerte, hogy nem lehetünk biztosak benne, hogy reagál rá a szervezetem. Szóval egy korrekt doktornő volt. Felírt mirtazapint, ami azért eléggé durva szer. Általános kábultság, bár én magam kicsit jobban éreztem, de környezetem elmondása szerint "rossz volt rám nézni". A búvalb**szottság mintaképe voltam sokak szerint. Ingerültebb is lettem, nem volt bennem gátlás, egyensúlyi problémáim lettek, emellett 30 kilót híztam fél év alatt.

Emellett felírt timonilt is, amitől csak még nyomottabb lettem. Háromnegyed év után végül abbahagytam a szedését. Úgy letompított, hogy gondolkodni is alig tudtam. Nem érte meg.

Aztán pár évig nem is néztem feléjük, bár a depresszióm változatlanul megvolt. Aztán történt pár tragikus dolog, ami után tényleg mélyre kerültem, és akkor kerestem fel őket újra. Akkor már más orvoshoz kerültem, aki szerintem kifejezetten tehetséges orvos, és bár magánrendelés keretén belül, de terápiával is foglalkozik, viszont kapásból Cipralexet írt fel, ami egy atomerős SSRI. Gyakorlatilag nem voltam önmagam tőle. Felpörgetett, és szemmel láthatóan egy pörgős ember lettem, de igazán személyiségileg az már nem én voltam. És legbelül mély apátiában voltam. Úgy éreztem, nincs senkim, és egyszerűen megszűnt az az egészséges gátlás, hogy ha valami nem tetszik, ne hordjam le a másikat a sárga földig. Pár hónapig szedtem, a végére barátom már nem maradt, mire végül ráébredtem, hogy épp a céljaimmal ellenkező irányba visz a szer. Ráadásul egyéb, felettébb kellemetlen mellékhatások is voltak.

Aztán pár gyógyszerrel még kísérletezett, volt, amitől teljes apátiába süllyedtem, gyakorlatilag megszűnt a rövid idejű emlékezetem, de volt olyan is, amitől kibírhatatlan izomfájdalmaim lettek.

Holott csak egy kis depresszióval mentem oda. Szóval inkább felhagytam a gyógyszeres kezeléssel. Egy valerianát bekapok, ha ideges vagyok, de inkább vagyok ilyen, mint hogy azokat a szereket szedjem.

Aztán történt egyszer, hogy egy családi összejövetelen az egyik kedves rokon belémkötött. Hihetetlen vagy nem, nem provokáltam, hozzá se szóltam, csak s**ggrészeg volt, és engem szemelt ki áldozatának. Persze, őt nehezebb lett volna kiiktatni, ezért két kedves rokon lefogott, bedugott az autójukba, és bevitt a pszichiátriára. Gyakorlatilag elraboltak, aminek hatására persze, hogy kicsit ideges lettem. De mivel volt már "priuszom", egyből el lettem könyvelve, hogy beszámíthatatlan, ön- és közveszélyes vagyok, nem vagyok tudatában a cselekedeteimnek, stb. Fel sem merült, hogy esetleg azok, akik még csak nem is a közvetlen hozzátartozóim, hogy nem mondanak igazat. Mivel voltam már kezelésen, evidens volt, hogy ők igazat mondanak, engem meg gyorsan le kell szedálni. Gyorsan belémb**sztak 20 szem rivotrilnak megfelelő klonazepámot, meg zyprexa-t, amitől napokig kába voltam. Szerencsém volt, hogy volt, aki kihozott onnan.

Úgy azért eljátszok a gondolattal, mi lett volna, ha nincs, aki bármi áron kirángat onnan? Telegyógyszereznek, olyasmikkel, amitől hipersz*arul leszek, persze, ez úgy jönne le nekik, hogy "rosszabbodik az állapotom", még jobban telegyógyszereznek, és a végén nyálcsorgató zombi állapotba kerülök, mondván, "súlyos volt az állapotom, és csak ez a kezelés használ". Elképzelhető lett volna? Sajnos igen. Mint ahogy ismerek olyan embert, aki így van bent már két hónapja. Bement egy kis depivel, azóta szinte már nem is ember.

Hát csak ez a bajom a pszichiátriával...