Milyen egy zárt osztály azaz elmegyógyintézet belülről?

Én voltam zárt osztályon betegként. :D Igaz, önszántamból vetettem fel magam a pszichiátriára, nem vitt be senki erőszakkal, és automatikusan oda kerültem, mindössze 4 napra. Utána mehettem le a "rehabra" (így hívják, de nem csak alkeszek vagy drogosok vannak ott).

Simán pánikbetegséggel kerültem be, csak hát elég durva volt. Mégis én voltam az egyik legjobb állapotban. A saját tapasztalataim erőrl a 4 napról nagyon jók.

Röviden: van egy-két szörnyűség, de összességében elfogadást, megértést és együttérzést tapasztaltam a betegek részéről. Az orvosok részéről profizmust és segítséget.

A nővérek egyik részéről kedvességet és törődést, a másik részétől inkább pofátlanságot és türeletlenséget - ez nehezebb, főleg egy szorongásra hajlamos embernek, de túlélhető.

Ez emberfüggő nyilván, de volt ott olyan valaki, akivel jóban lettem, és amikor már lent voltam a nyugis, "normális", átlagos rehabon, ahol mindenki késsel-villával eszik, mert nincs közveszély, nincs kényszer, semmi... akkor is felmentem még a zárt osztályra, mert - tudom, elképesztően hangzik - jó volt a társaság. Bár lent is marha jó volt a társaság, mindenki segítette egymást, ahol tudta.

Lehet, hogy pont a képmutatás hiánya és a sorsközösség miatt. Persze ott fent nem sima pánikbetegek voltak, mint én, hanem sokkal durvább arcok is. De bennük is meg lehet találni az értéket, a jó tulajdonságokat.

Kemény is persze, mert akivel egyik nap még pingpongozol és beszélgetsz irodalomról, arról másnap már azt hallod, hogy őrjöngött és le kellett kötözni. És az azért durva.

Ez speciel egy olyan kórházban volt, ahol voltam már más osztályokon is (fül-orr-gégészet, sürgősségi, stb.) és kb. mindegyik undorító és ocsmány volt. A pszichiátria volt a legnormálisabb. :)