Mit tegyek? Öngyilkosság, vagy van más megoldás?

Szia! 22/f vagyok, hasonlóan tele a hócipőm, szóval ha van kedved dumálni, nyugodtan írj üzenetet és igyekszem reagálni rá.

Amúgy ez tényleg nem jó, hogy ennyire monoton minden napod. A szuicid gondolat sem jó, esetleg keress fel egy szakembert.

Mint tudjuk, az anyagi jólét messze nem egyenlő a boldogsággal.

Tényleg nincs valami izgalmas életed, ha abból áll egy napod, hogy suliba mész, tanulsz, aztán alszol. Az meg csak hab a tortán, hogy még piszkálnak is...

Kéne, hogy legyen valami hobbid. Mi érdekel? Sport, festés, rajzolás, zene, nyelvtanulás, olvasás, zsonglőrködés? Ha ez megvan, keress a lakóhelyedhez közel olyan csoportot, szakkört, ahol a téged érdeklő dologgal foglalkoznak. Így csinálhatod azt, amit szeretsz, és még barátokat is szerzel. Megnő az önbizalmad, ezáltal könnyebben veszed majd az akadályokat és a piszkálódókat is könnyebben le tudod állítani. Sok sikert!

Szia! Kamaszként nekem is sokszor volt ez a "minek érzésem", sőt sokszor van mostanában is. Nekem sokat segített, hogy el kezdetem írni hobbiból meg hogy kiírjam magamból a negatív gondolatokat. Lehet h segítene egy hobbi vagy ha szakemberhez fordulnál. Nem vagy lökött! Sokan úgy gondolják h csak lököttek járnak pszichológushoz, de ez nincs így!:) ha tudok segíteni bármit, vagy kedved támadt nyugodtan írj:)

20/L:)

Tinédzser korban gyakori a feleslegesség érzése; része annak, hogy egy fiatal keresi a helyét a világban.

A depresszív gondolatok, az életuntság, a céltalanság, a magányosság érzése mégis aggasztó, mert a hosszan tartó bánat, önbizalomhiány fizikai betegségek okozója lehet az által, hogy az immunrendszer legyengül. (Saját tapasztalat.) Te még nagyon fiatal vagy, azért azt -lehetséges,- hiába írom Neked, hogy maga a világ, a körülöttünk lévő természet, annak változásai, olyan csoda, hogy már azért érdemes élni, hogy a részei lehetünk. Ezt érettebb, idősebb korban, csalódások, veszteségek, betegségek után már sokkal plasztikusabban átérzi az ember. Remélem, azért ezt nem veszed egy "öreg" ember prédikálásának! Jó szívvel ajánlom Neked a: Mégis kinek az élete? c. darabot (most játszák a Centrál Színházban; az előadás napján féláron is kaphatsz rá jegyet)! Minden csak nézőpont kérdése.

Az élet lényege az emberi kapcsolatok. Ne zárkózz be a magányodba! Legelőször is: beszélj a szüleiddel, oszd meg velük a félelmeidet, a bánatodat! Te vagy az életük értelme, ne zárd ki őket a sajátodból! Aztán keresd azoknak az embereknek a társaságát - vagy ha nem ismered őket, ragadj meg minden lehetőséget az ismerkedésre -, akiket rokonszenvesnek érzel valamiért!

A sport levezeti a feszültséget, feloldja a negatív energiát és feltölti a testedet, lelkedet életenergiával. Sportolj, mozogj; ha szükségét érzed, keress hozzá társakat (futás, túrázás)!

(A suliban "ugyebár" miért bántanak, szidnak? Gondolkodtál már rajta? Lehet, hogy sokkal többre vagy képes, mint amennyit nyújtasz? Akkor az az "Érted haragszom, nem ellened" reakció.)

(A fiam már felnőtt. Alig találkozunk...hiányzik. Egyedül élek, de van egy kutyám, ő vár rám minden nap, amíg munkában vagyok. Nagyon szeretjük egymást. Sok fájdalmon túl vagyok...megedződtem.)

Ne add fel!

47/N

Szia!

Nekem is 15 évesen kezdődött ez az állapot, amiről írsz. Terveztem az öngyilkosságot, mit hogyan kellene, én is nagyon fáradékony és érzékenylelkű voltam. Egy nagy hibát követtem el: bebeszéltem magamnak, hogy ez csak pubertáskori probléma, ez majd változik. Teltek az évek, és semmi nem változott, sőt, öngyilkosságban végződött, de időben rámtaláltak (begyógyszereztem magam).

Ez nemrég történt. Most 23 éves vagyok, és ennyi idő után, csak nemrégiben diagnosztizálták, hogy mániás depressziós vagyok, és akár még egy évbe is telhet, mire meglesz a nekem való gyógyszer.

Visszatekintve az elmúlt keserű évekre, én azt mondanám neked, minél előbb kérj segítséget!!! Lásson szakember! Ne szenvedj te is évekig, mert ez embertelen!

De vigyázz, sokan csak legyintenek a hozzánk hasonlóak problémáira, mivel el sem tudják képzelni, mit élünk át, és nem is érdekli őket. Egy-két ilyen ember is visszatartott abban, hogy időben segítséget kérjek, elbagatellizáltam a saját problémámat... Te ne tedd!