Más is érzi úgy, hogy a felnőttkorral elvész minden remény?
Sosem voltam hurráoptimista típus, de lazának ismert a környezetem, és realistán, de reménnyel telve néztem a jövőbe. Voltak kisebb-nagyobb céljaim, és nem voltam rest ezekért küzdeni.
Mióta viszont családom, gyerekem van, lassan valami apátiába csúszok, a felelősség, hogy el kell tartani mást, hogy „jó embert” kell nevelnem belőle, de főleg, hogy sosem tehetem, amihez épp kedvem volna, elvette a kedvemet mindentől.
Ráadásul azt is érzem, hogy öregszem (pedig nem vagyok „öreges”), és bár gondolhatnám azt, hogy ha majd „kirepülnek a gyerekek” újra foglalkozhatok magammal, megvalósíthatom a vágyaimat, amiket most nem… de akkor már minek? Öreg leszek, és egyébként sem biztos, hogy kihúzom addig.
Mindeközben azt gondolom, hogy mások a gyerekeikben teljesednek ki, hogy a gyerekek jelentik a reményt a „túlélésre”, hisz ők viszik tovább a génjeinket – ám bennem semmi ilyen érzés nincs.
Csak a reménytelen, szürke hétköznapok küzdelmét látom.
Vagy lehet, hogy nem vagyok képes „igazán” szeretni?
Hiszen a szeretet önzetlen… nekem is fel kéne oldódnom az altruizban…
válasza:
válasza: válasza:Köszönöm a biztatást. Igen, nyilván belefásultam a dolgokba, pedig igazán nem vagyok rossz helyzetben. Olyasmit dolgozom, amit szeretek, bár az elmúlt két évben sajnos túl sokat – nem azért, mert halmozni akarom a pénzt, csak belekerültünk egy olyan szituba, hogy az én kerestem a fő forrás a családban. Így folyton lelkiismeret-furdalásom van, ha dolgozom azért, mert nem a családommal vagyok, ha a családommal vagyok, azért, mert nem tudom csinálni a dolgomat.
Mit szeretnék még csinálni? Elutazni egy olyan helyre, ahová mindig is vágytam, és esetleg önkéntes munkát végezni ott (állatokkal, természetvédelemmel kapcsolatban). Ezt sajnos nem tudom gyerekkel megtenni. Még ha maga az utazás megvalósítható is lenne, egyrészt gyerekkel nem lennék ott „szabad”… ha voltatok már gyerekkel nyaralni akár, tudjátok, hogy az sem igazi pihenés egy szülőnek, sosem csinálhatod azt, amit szeretnél, mert folyton „van valami”. :)
Az 1. hozzászólónak: szoktunk családi programokat csinálni, és nem mindig ülök itthon… Önzőnek fog hangzani, de úgy érzem, időnként olyan jó lenne csak egy olyan hétvége, amikor nem kell semmit csinálnom. Ha akarnám, csak fetrengenék egész nap, olvasnék, vagy bármit.
Egyébként ebben is lehet valami: a kontroll kellene, vagyis az, hogy én határozzam meg a dolgokat, ne pedig mások. Úgy érzem, ha az embernek gyereke van, teljesen elveszti a kontrollt az élete felett. Ha mégis megpróbálsz bármit eltervezni, biztos, hogy a gyerek beteg lesz, balesetet szenved…
válasza:Családi élet, állandó mosoly, béke, kipihentség, apunak-anyunak annyi keze van mint a Shivának, gicces naplemente stb. Mindez nagyon szépen mutat a pelenkareklámokban, de azért ne legyünk ennyire idealisták. Azért ennyire nem kell a saját húsát a fiókákba tömködő pelikánba lemenni.
Attól hogy családod van, még ember vagy. A gátak, falak csak illúziók. Önkénteskedni akarasz? Nyári tábor, nagymamás hét a gyereknek, egy hét önkéntesség neked. Néha tedd azt amihez kedved van.
Ha nyúzott, befásult vagy, akkor sem a munkahelyne sem otthon nem fogsz tudni normálisan jelen lenni. Jót teszel azzal, ha kicsit feltöltődsz, és őszintébb lesz a mosolyod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!