Miért vagyok ilyen ultra-antiszociális? Lehet ezen változtatni?

Sziasztok, köszönöm a válaszokat. Én csak poénból kérdeztem, hogy ez valami betegség e , azt hittem azt fogjátok mondani, hogy bunkó vagyok :D Ez az Asperger-szindróba tényleg valószinű? Mert ha van valami gyógymód akkor...... Nem tudom akarok e változtatni, máris elbizonytalanodta. És nem akarok piszicholósussal (pszichiáterrel) beszélgetni. Az egészet csak végig unám és szenvednék, félek, hogy hazudnék is, amit tilos, ha nem akar az ember téves diagnózist... :S Tanácstalan vagyok.

Bocsi, az előző kommentem tele lett helyesírási hibákkal, csak siettem :S Az elsőnek mondom, hogy az én családom sincsen kibékülve vele, hogy ilyen vagyok, folyton elküldön őke ha beszélgetni akarnak, mindenkivel nunkó vagyok. Az anyám nemrég követett el öngyilkossági kísérletet, mindenki azt tanácsolta, hogy nagyon oda kell rá figyelni és extrém-sok időt kell vele tölteni, mert jobb ha nem marad egyedül. De egyszerűen képtelen vagyok vele (vagy bárki mással) lenni, amint meglátom a házunkban, elmegyek a másik irányba, vagy ha hozzámszól kiráz a hideg és egy gyors választ odalökök és "menekülök" is el. Pedig nagyon szeretem, de még ennek ellenére sem vagyok képes bárkifel foglalkozni. Ha valaki bejön a szobámba (többen élünk együtt (a családommal)) teljesen kiborulok, az arcomra kiül a fájdalom, már-már fizikai rosszullétet érzek ha velük kell lenne. A múlkor egy nagyon fontos (sűrgős) email-t kellett volna írnom, de amikor bejöttek a szobámba, egyszerűen abba kellet hagynom és ki kellett menjek, mert nem bírtam tovább velük lenni (pedig nem is beszélgettünk, csak tv-ztek nálam). Azt hiszik, hogy egyenesen gyűlölöm őket (a családom), pedig nem, csak ilyen vagyok és kész. Mondtam már nekik, hogy szeretem őket, de hagyjanak egyedül, mert rosszul vagyok a társaságuktól, de nem értették meg és sértésnek vették az egészet. Már nem tudom mi tévő legyek. Engem is elhagyott az összes barátom, barátnőm, csak egy van, aki még mindíg reménykedik benne, hogy találkozok vele (legutoljára 1-2 éve találkoztunk) és msn-e folyton kérdezget, hogy elmegyünk e valahova. Mindíg kitalálok valami kifogást, de néha eluralkodik rajtam a magány, ilyenkor igent mondok, de egy rövid idő elteltével azonnal lemondom valami váratlan eseményre hivatkozva. És ami a legjobban aggaszt, hogy folyton hazudok, úgy, hogy észre se veszem, pl.: miközben fontam a hajam egyszer a suliban (még 3-4 évvel ezelőtt), mondta az egyik osztálytársnőm, hogy "Azt mondtad nem tudsz hajat fonni!" én meg csak annyit tudtam kinyögni "Nem tudom, miért mondtam" és nevettem zavaromban. Annyira nem érdekel, hogy ki mit mondd, vagy kérdez, hogy oda se figyelek mit válaszolok. Aggasztó. Bár most tök mindegy, mert már évek óta nem találkoztam senkivel. Csak a testvéremmel vagyok folyton, ő megért egyenlőre, de őt is folyton megbántom akaratlanul.

Jah, azt elfelejtettem írni, hogy 19/L :)

Rendben, amjd küldök egy privát üzit :) 17:20-onvalahány: én érzem, hogy gond van, 5-6 éve egyáltalán nincs egy barátom vagy barátnőm... a családom utál. Ennek oka van. Csak nem tudom, hogy mi, de igazából annyira nem érdekel az egész, h elmenjek bárhová, h utána járjak. Pont annyira érdekel, hogy gyakorikérdés.hu-n a hozzá nem értőket kérdezem. Érdekel ki hogy látja. Azt hittem többféle véleményt kapok, hogy mi lehet (pl depresszió, szorongás...stb.) de arra nem számítottam, hogy valaki benyögi, ez teljesen normális nincs semmi bajom. :D