Miért divat mostanában depressziósnak lenni?
Komolyan kajak idegesítő, hogy már manapság minden második ember „depressziós”. Közben persze nem is. Ha valaki szomorú, akkor az már nem azt mondja magára, hogy szomorú vagyok, hanem depressziós. A hangulatember nem hangulatember, hanem bipoláris. A zárkózott nem zárkózott, hanem antiszociális (vagy pánikbeteg). A forrófejű nem forrófejű, hanem önkontroll problémái vannak. Arról nem is beszélve, hogy a legátlagabb átlagember is azt mondja magáról, hogy ő „kicsit őrült”.
Néha komolyan már egyedül érzem magam normálisnak. Néha mérges vagyok, néha szomorú, de nincs semmilyen lelki betegségem, és nem is képzelem azt.
Elég gyakran van alkalmam beszélgetni emberekkel az USA-ból, ott aztán már végképp elharapózott ez, szinte nincs is olyan, akinek ne lenne valami kitalált defektje, és ne járna pszichológushoz a semmiért. Magyarországon hála Istennek ez még nem olyan durva, de itt is kezd elharapózni.
A kedvencem, amikor itt olvasok olyanokat, hogy „néha olyan magányos vagyok, hogy depressziós leszek”. Könyörgöm a depresszió egy éveken, évtizedeken át elhúzódó, komoly, kezelést igénylő betegség, nem olyan, ami néha van, mert az ember magányos.
Vagy én látom rosszul, és tényleg megőrül körülöttem mindenki?
válasza:
válasza: válasza:Lehet, hogy sokan vannak, akik divatból kijelentik magukról, hogy ma depressziósok (pedig csak bal lábbal keltek fel)...
De az is igaz, hogy egyre több ember VALÓBAN depressziós illetve tényleg pánikbeteg, csak ezt a betegséget manapság jobban felismerik és elismerik betegségnek, mint 15-20 évvel ezelőtt!
15-20 éve, ha egy kismama kiborult, akkor simán hisztisnek minősítették, vagy "unatkozik jódolgában"...
Az utóbbi években klinikai vizsgálatokkal bizonyították, hogy valóban létezik a "szülés utáni depresszió", ami sokszor attól van, hogy az amúgy is alacsony omega-3 szintű kismama szervezetéből a magzat feléli ezt az anyagot, márpedig a túl alacsony omega-3 zsírsavszint depressziót okoz!!! (Azokon a helyeken, ahol sok tengeri halat fogyasztanak, ez a betegség ismeretlen.)
15-20 éve a pánikbetegség fogalma is ismeretlen volt hazánkban, mostanában értünk el odáig, hogy ezt a problémát betegségként kezelik!
Neked fogalmad sincs, milyen az a bipoláris depresszió (másnéven mániás depresszió), különben nem írnál róla ilyen lekezelően...
Az én lányomnál 2 éve derült ki ez a betegség, ne tudd meg, milyen poklokat járt meg emiatt a családunk, hidd el, erről a beteg egyáltalán nem tehet, fogalma sincs arról, miket csinál!!!
Fogalmad sincs, milyen poklokat él át az, aki az egyik pillanatban annyira senkinek érzi magát, hogy öngyilkos akar lenni, a másik pillanatban meg szuperzseninek és Istennek képzeli magát (akár annyira, hogy ő repülni is tud a 10.emeletről!)...
Szívből kívánom neked, hogy te soha ne kerülj ilyen állapotba!
De írhatnék neked a pánikbetegek szörnyű szorongásairól is, ezt csak akkor tudnád megérteni, ha hasonló helyzetbe kerülnél...
Én örülök, hogy végre nálunk is egyre több ember érti meg : a LÉLEK is lehet beteg és ezt is gyógyítani kell!
Igen, a lélekgyógyásznál...
Sajnálom, hogy ezt egyesek még mindig "úri passziónak" tartják, nem kívánom nekik, hogy saját bőrükön (vagy a családtagjaikon keresztül) jöjjenek rá, hogy pszichológusokra és pszichiáterekre is szükség van!
Bocsánatot kérek, úgy látszik, félreérthető voltam!
Nem vitatom, hogy vannak ilyen betegségek, kezelni kell őket, szükség van pszichiáterekre és pszichológusokra, és akik ezekben a betegségekben szenvednek, pokollá tehetik az életüket.
Nekem azzal van problémám, hogy az emberek, akik azt állítják magukról, hogy betegek, 95%-uknak igazából semmi bajuk, mindössze érzelmeik vannak, ennek megfelelően szomorúak, mérgesek, stb. de NEM depressziósak, borderline-ok. Csak így könnyebb, arra mindent rá lehet fogni, meg úgy hátha majd valaki sajnálja is őket.
Van egy ismerősöm, aki erősen hangulatember, könnyen lesz szomorúból vidám, vidámból szomorú, de ettől még nem lesz valaki bipoláris. Persze azt mondja magáról, hogy ő biztos az, rá is fog pár dolgot.
Még egyszer: nem vitatom, hogy vannak valóban betegek, akiknek kezelésre van szükségük, de divat lett betegnek mondani magunkat.
Őszintén minden jót kívánok neked és a lányodnak! :)
Hirtelen még ez eszembe jutott:
Nagymamám sokat mesélt a háborús időkről, és ő is mindig azt mondta, hogy érdekes, akkor nem volt senki sem depressziós. Amikor pedig bőven lett volna okuk rá. Akkor az ember tudta, vagy küzd a túlélésért, vagy meghal.
Most ezzel szemben már a nagy jómódban annyira unatkoznak az emberek, hogy képesek kitalálni mindenféle betegséget magukról, mert az egyszerűbb, mint igenis összeszedni magunkat, megemelni a seg*ünket, és csinálni, amit kell. Azért, mert most nem élet-halál kérdés. Ha az lenne, ha nem érné meg az embereknek azt mondani magamról, hogy "depressziós vagyok", akkor lehet, most is csak a valóban betegekkel kellene foglalkozni, nem pedig így, hogy lassan minden második ember kitalál valamit.
válasza: válasza:1:13-as kicsit tényleg félre értette,nem az igazi betegekkel van itt a baj,arról szó sincsen!Hanem azokkal van a nagy problem,akiknek totálisan semmi bajuk nincsen,csak a bolhából elefántot csinálnak,mert unalmukban túl sok idejük jut ezen gondolkozni,ilyesmikről olvasgatni az interneten,stb.
Első válaszoló
válasza:Sajna mezi népek mint előzö hozzászolók =jomagam nehezezn különböztetjük meg a betegeket meg a lustákat.
Sajna nálunk a betegeket se ismerik el. Nincs kezelés, ellátás, csak utcára rakjuk öket. pedig elég gyakori nálunk a pichés gyengeség.
A kérdés írója próbálja ki milyen a depresszió,és a pánik.
Aztán leűlök vele parolázni. Amit nem próbáltál arról ne írj véleményt. könnyű kívülállóként tanácsot,és észt osztani!Ha lesz 1-2 pánikrohamod ,az életben nem felejted el,és rettegsz,hogy mikor jön a következő!!!!
07:48as Pánikrohama a legtöbb embernek van az életében. Nekem is volt, egy éven belül három közeli ismerősömet/rokonomat vesztettem el autóbalesetben, ezután vezetés közben engem is elkapott a pánik. Félreálltam, nagyokat lélegeztem, vártam, vizet ittam, sz@r volt tényleg, túléltem. Pár héttel később, amikor ismét éreztem, hogy valami készülődik odabenn, eldöntöttem, hogy na ilyet nem játszunk, leküzdöttem, elfojtottam az egészet még a csírájában. Azóta nem volt ilyen problémám, ez 5-6 éve történt.
A depressziót nem próbáltam, és (remélem) nem is fogom :)
Más:
Van egy távoli ismerősöm, pszichoterapeuta (ez pontosan nem tudom, hol helyezkedik el a hierarchiában :), vele beszélgettem hasonló dolgokról pár hónapja. Ő maga mondta, hogy a betegeinek jelentős része olyan, akinek igazából komoly baja nincs, viszont túl sok a pénze meg az ideje, és ezért nagy unalmában kitalál magának mindenfélét. Persze ezek mellett vannak komolyan betegek is, de kisebb számban.
A másik, hogy én mondtam neki, nem értem ezt az egészet. Ha nekem valami lelki problémám van, felhívom a legjobb barátomat, beülünk valahova egy sörre, elmondom mi bajom, és ha kell, megoldást keresünk a problémára. Erre mondta ő (mármint a pszichoterapeuta), hogy így van, egy igaz barát 100-szor többet ér, mint bármilyen pszichológus (kivéve, ha komoly, pszichiátriai betegsége van az illetőnek). Csak az a baj, hogy manapság az emberek legtöbbje nem képes egy igazi barátságot felépíteni és fenntartani, nincs, akinek elmondhatná a problémáit, így marad a pszichológus. Azért ez is elgondolkoztató...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!