Kitartsak? Vagy felesleges erre várni.

Igaz hogy ezt a férfiak egézssége rovatba is beirhattam volna, de ez inkább lelki eredetű.

Szóval, a gondom az, hogy nagyon szar volt a gyerekkorom, kezdem azzal, hogy nagyon szar helyen laktunk, tele cigányal, így alig voltak barátaim, kocsink nem volt. Aztán szinte minden férfi életében fontos szerepet játszik az apa, és hát nekem az sem volt, anyám miatt...

Illetve a legfőbb problémám, maga anyám volt, akinek problémái voltak az apjával, és emiatt elvált apámtól..., és hát ott maradtam én. Amíg kicsi voltam nem is volt probléma, csak miután mondjuk 15 éves lettem jöttek a problémák, mághozzá úgy hogy nem láttam kiutat. Az első hogy ezt komolyan mondom, és ez nagyon borzasztó volt, hogy megbüdösödtem, persze nem én... a lényeg hogy 6 éven keresztül tartott, és ezalatt teljesen magányossá váltam, barátokat nem szereztem csak a régiek maradtak meg. A második meg hogy anyámból előtörtek a régi dolgai, hogy nem bír a férfiakkal meglenni, és hát ki máson mint rajtam vezette le, én voltam a hibás, az is szar volt ha segítettem neki, az is ha nem... ment a lelki terror egész nap. Emiatt a számítógép elé menekültem, mert hogy az életemet iszonyat szarnak éreztem. Persze anyám amiatt is terrorizált. Be kell valljam hogy soha nem sírtam még eletemben annyit mint abban az időben, gyakran előfordult hogy egy esténként sírtam, volt hogy minen másnap... és más az öngyilkosságot terztem.

Azóta mególdodottam egy csomó problémámat. Nem vagyok büdös, elköltöztem anyámtól, megszakítottam vele a kapcsolatot, voltam pszichológusnál, most már jobban vagyok de nem jól, én pedig azt szeretnék, akarok.

Itt kezdődik az jelenlegi problémám.

Nem is tudom hol kezdjem, mert kínos. A sok problémából kifolyólag, nőkkel nem is nagyon beszélgettem, persze volt szerncsém két nagyon csodálatos lány baráthoz 1 évig, de facebookon, nem tudok kapcsolatot tartani, az annyira személytelen. Szóval nőkkel mostanában szinte alig van kapcsolatom, és természetesen szűz vagyok, de ezt nem is szégyenlem, tudom mit éltem átt, és tudom milyen nehéz volt. Ősszintén szólva nem is tudom miért írtam le ezt a sok dolgot magamról, de hátha segít a problémám megértésében. A lényeg hogy van-e értelme elmenni lányhoz(prostihoz) vagy várjak az igazira?

Egyáltalán van-e esélyem normális kapcsolatra?