Valaki esetleg aki ugyanilyen gondokkal/félelemmel küzd?

Első vagyok. Igen, jómagam is pánikzavarral küzdök, egy kis derealizációval, szorongással, és kényszerrel fűszerezve. A terápiás házat is tapasztalatból írom :) .. sajna nekem csak az segítene igazán, ha el tudnék végre költözni az itthonról. Nekem nem az utazás okozza a problémát, vagyis attól is szorongok valamelyes, és pelerősödnek a valótlannak élek meg mindent érzések, de a pánikrohamaim eddig csak otthon jelentkeztek, "jajj majd elájukok/megőrülök" formában.

Amúgy a terápiás ház nem egyenlő a pszichiátriával! Még korházi hangulat sincs, sőt azt sem szertik ha valaki pizsomában mászkál nappal.

LOLXDROFL:

A mosolygásos részre reflektálnék. Én mikor megjelentek a szorongásaim megpróbáltam a mosolygás mögé rejteni őket. Senki nem látta rajtam, hogy egy kicsit is szoronganék. Az embereket mindig sikerül felvidítanom a derűmmel. Azt gondoltam ettől majd én is boldogabb leszek, s ezzel megoldódik minden. Csakhogy az nem a valóság! A szorongás, feszültség mindvégig ott van bennem, és szörnyen rosszul tudom érezni magam. Ez olyan mintha lenne egy mély sebem, amit nem veszek figyelembe, mert nem szabad. Felveszek főlé egy ruhadarabot, hogy mások se láthassák. De mivel nem kezeltem, szép lassan elgyennyesedik, ki tudja milyen további bajokat okozva.

Mind szép és jó, hogy élvezni kell az életet, de van, akinek nem megy, megjátszani pedig van értelme kérdem én? 2 éve nem húzott ki a bajból, az, hogy optimistábban próbáltam meg felfogni a dolgokat. Az viszont igaz, hogy ennek hatására sikerült jobban megismernem a világot, és önmagam. Lehet, hogy pont emiatt nem tudom már hinni egy szép életben, mert nem a gyermeki rózsaszín felhőn keresztül szemlélem azt.

Persze a küzdést nem szabad feladni, de ténylegesen meg kell oldani a gondokat, nem csak elfojtani.

(Első)