Morbid rajzok, kéjes öröm. Óvodásként. Szerintetek normális vagyok? (voltam, leszek? )
Amikor ovis voltam, akkor kezdődött. Elkezdtem morbid dolgokat rajzolgatni. Kínzást. Pl.: a disney rajzfilmből a kishableányt, meg a lányát lerajzoltam, mikoözben ilyen üvegbúrában van a fejük, tele zöld folyadékkal, alattuk meg ég a tűz... meg hogy egy tigrist, mellette egy lánnyal, akinek fel van karmolva az oldala. És ez kéjes örömmel töltött el, miközben rajzoltam. Az életemre nem lehet panaszom, és ezt halálosan komolyan is mondom. És barátaim is voltak, panaszra nem volt okom. De mégis... A szüleim kérdőre voltak a rajzaim miatt. én csak kb. 2-3 esetre emlékszem, de lehet, hogy több volt. Megkérdezték, hogy mi van a rajzokon. Nem akartam válaszolni, de aztán mégis kinyögtem, hogy mi van a rajzon. Megígértették velem, hogy többé nem rajzolok ilyet. És megtettem.
Aztán iskolában lett egy nagyon jó barátnőm. 5 évig voltunk szinte elválaszthatatlanok, nekem nagyon sokat jelentett. Bevallom, valószínüleg a végén már nagyon rossz és önző barátnő lehettem, de öt év után jött egy másik lány, és őt is nagyon megkedveltem, és hasonlítani akartam hozzá. és benne is megbíztam. Aztán kítúrtak, neki köszönhetően. Ez az én hibám is volt. Küldözgettem a volt barátnőmnek gyűlölködő üzeneteket, sokszor sírtam, még most is sírok, pedig már 2 és fél éve volt. A best friends-es feliratú, nicis plüssállatoktól is elfog a sírhatnék. És belemásztam egy másik barátságba, és ennek eredménye képp, meg főként a kitúrás emléke miatt visszahúzódó és csöndess lettem, és nagyon kevés humorom maradt.
És nagyon szeretek rajzolni, azt mondták, már az óvodában is tehetségesnek tartottak. De azóta eltűnt a mosoly a képeimről. Szeretem a vidám képeket, megnyugtatnak, de... én nem igazán tudok ilyet alkotni. próbálkoztam képregényrajzolással, és abba belekrült, de azóta abbahagytam, és az önálló rajzaimon viszont... Vagy valami vicces,vagy valami komor, elvont, elborult, kétségbeesett rajzok születnek. És nem boldogok. Ha szemet rajzolok, akkor is mindig kétségbeesettet, dühöset, döbbentet, ha arcot, akkor is ezek a szemek, komor ábrázatok, és nincs mosoly, csak kevés. Azóta nem igazán rajzolok mosolyt. Csak úgy magától jön...
Oké, a másodikat valószínüleg a kamaszkorom számlájára fogjátok írni, de jobban érdekelne az óvodás rész. Hogy az mitől van. nem láttam horrorfilmet, és nem helt meg senkim. De mikor meghalt, akkor sem voltam szomorú. amikor temetés volt, akkoris igyekeztem elszomorítani magamat, hogy képes legyek sírni. De akkor viszont fél óráig bőgtem, mikor azt hittem, hogy meg fog halni az egyik kismacska a nagymamámnál. akkor nagyon sírtam.
És néha úgy érzem, hogy képes lennék megölni embereket. Ha nem lenne, akiknek hiányoznának, és ha nem tudnám, hogy nagyon kell vigyáznom, nehogy elkapjanak, akkor valószínüleg életem során nem egyszer gyilkolnék. Én ezt így érzem. lehet, hogy azt mondjátok, hülye vagyok, idióta, önsajnáltató kis pisis, de ezt komolyan így érzem. De állatokat sosem tudnék bántani. Még gondolatban sem... És volt olyan is, hogy a kedvenc előadómról, akinek imádom a számait, utolsó két albumjukról azt írták, hogy nyálak, rossz, unalmas, stb. akkor ezen egy egész délutánon át gondolkodtam, és nem tudom egyszer is úgy hallgatni a számaikat, hogy ne jutna eszembe a kitika, és olyankor a hibát keresem magamban. Hogy mi lehet a gond, hogy egy csomó dolgot szeretek, amit az emberek többsége szerint rossz...
Szerintetek ez normális? (L/14)
És egy kérés: Az olyasmit, hogy hülye kis *bíp* vagyok, esztelen, idióta, meg ilyesmi, akkor arra kérlek, hogy számolj negyvenig, és ne dühtől tajtékozva írd a válaszodat. És bocs a lelki fröccsért, csak valakinek ell kellett mondanom, mert a legjobb barátnőmnek nem mondhatom, mert őt is erősen érinti a dolog, és nem akarom megbántani ilyesmivel.
nem ért kiskorodban valami lelki
megrázkódtatás?
Szia!
Nem tudom,hogy normális vagy e-de az,hogy nem olyan a zenei ízlésed mint sok embernek az nem jelenti azt,hogy baj van veled.Az is lehet,hogy ovisként a szinek fogtak meg(pl.:tűz),vagy a dolgok furcsasága-az ovisok minden iránt érdeklődnek-és lehet,hogy ez valahogy most is "benned maradt-talán az emlékek miatt is).Most kamasz vagy-ilyenkor egyébként is sok minden furcsa-lehetséges,hogy évek múlva kinövöd ezt.Minden jót!
Valószínűleg nem vagy normális, de ez nem feltétlen probléma. Én sem vagyok az, és még sokan mások sem.
Amíg téged nem zavar, másnak pedig nem ártassz, addig ne idegeskedj azon, hogy a társadalmi normák szerint nem neveznének normálisnak. :)
Én is képes lennék kinyírni pár embert, többet, mint amennyit szívem szerint életben hagynék. De általában nem reklámozom, így aztán mindenki boldog.
Érdekes, amiket írsz :). Sokban hasonlítok Rád, engem sem ért semmilyen megrázkódtatás, mégis hasonló vagyok, nem tudnám megmondni, hogy mit csinálj, de azt igen, hogy mit ne ...még fiatalabb voltam mint most Te, mikor azon kezdtem gondolkodni, hogy miért élnek az emberek, hogy csak fájdalmat és szenvedést okoznak egymásnak, ahogy önmagunknak is. Gyűlöltem mindenkit, és undorodtam magamtól, amiért ehhez a fajhoz tartozom, de imádtam az állatokat, ahogyan Te is :), ha szenvedni láttam egy állatot, rögtön sírni kezdtem és segíteni akartam bármi áron, ellenben ha egy embert láttam szenvedni csak szánalmat éreztem. Nekem is volt egy nagyon jó barátnőm, akit nagyon szerettem, de hatalmasat kellett csalódnom benne, aminek az lett a következménye, hogy utaink elváltak egymástól, magamba fordultam és senkit nem engedtem magamhoz közel, elfolytatottam minden érzelmemet,...mintha üres lett volna a lelkem, senkivel nem tudtam nyíltan beszélni. Mindig is nagyon elvont személyiségnek tartottak ^^, barátom szinte egyáltalán nem volt, az érzelmeimet sem tudtam kifejezni, amik még maradtak. Mondták, hogy kinövöm, és úgy érzem sikerült valamilyen szinten, mert rájöttem , hogy gy nem vagyok más egy élettelen bábnál. Szeretném, ha te nem végeznéd így :), persze az én hozzáállásom is változott azóta, de még mindig megtudom érteni akik olyanok. A zenével meg...mindenkinek van valami ami közelebb áll a szívéhez, mint a többi, de ez személyenként változik, és biztosan vannak olyan énekesek/együttesek , akiket te sem szeretsz, mások is így vannak ezzel, csak épp hangot is adnak ennek, ez ne bántson :).Elég zavaros lett, ezért elnézést kérek :D. Nem tudom tudtam-e segíteni, de ha nem remélem legalább egy kicsit jobb kedved lett, mert akkor már megérte :). Ha szeretnél még erről beszélni írj nyugodtam privát üzit ^^. És ne aggódj, normális vagy, csak másképp gondolkodsz, mint a környezeted, és ez végül is még jó is, legalább nincs belőled egytucatnyi ;D.
15/l
én is morbid rajzokkal szórakoztattam magamat kiskoromban, én is csalódtam sokminden(ki)ben, én sem engedek senkit a lelkivilágomba, én is szánalmasan idegbeteg tudok lenni, engem is "elvontnak" tartanak.
de engem 1.nem érdekel senki véleménye, 2.a "normális" annyira szubjektív fogalom, hogy teljesen értelmetlennek találom, és fel sem merül bennem, normális vagyok-e, annak érzem magamat és mi más kellene?
19/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!