Forduljak orvoshoz?

23 éves fiú vagyok. Már régebb óta szenvedek a folyamatos roskedvűségtől, amit maximum egy-egy nap szakított meg, ugyanakkor az utóbbi időben rosszabbra fordultak a dolgok. Már 1,5 éve nincsen párkapcsolatom, annak ellenére, hogy nagyon igényelném, és bár csendes természetű vagyok, folyamatosan próbáltam ismerkedni. Év elején megismertem egy lányt, akivel úgy tűnt, alakulhatnak a dolgok, de végül mégis nemet mondott. Bár ez így pofon egyszerűnek tűnik, el kéne fogadni csak a dolgot, úgy érzem ez az elutasítás megtöltötte azt a képzeletbeli poharat. Főleg, hogy már beszélni sem hajlandó velem, és néha olyan, mintha valami drogot vonnának meg tőlem ezzel.

Eddig nem okozott gondot kommunikálni a családommal, barátaimmal, most már viszont igen. Idegesít mindenki aki körülöttem van, az is idegessé tesz, ha 3 szót kell beszélnem a családommal, pedig kénytelen vagyok, velük élek. A barátaimmal hasonlóan vagyok, sokszor szinte idegesít, ha velük kell beszélnem. Szívesen mennék szórakozni, de ha mégis elmegyek, azt várom hogy végre magamban lehessek. Egyfolytában gondolkodnom kell, próbálnám összerakni hogy igazából mi a bajom, mi lehetne a megoldás, de nem megy, és nem javul a helyzet. Alvási problémáim jelentkeznek, bár mindig is nehezen elalvós voltam, most már éjszaka is sokszor felkelek, és nem tudok visszaaludni. Étvágyam nincs, van, hogy naponta csak egyszer eszek, azt is azért, mert annyira éhes vagyok. De az étkezést is keerülöm úgy, ha mással kell közben egy légtérben lennem.

Bár a télen kevesebb a mozgási lehetőség mint máskor, próbálkoztam futással, erősítéssel, biciklizéssel. Egyik sem nyújtotta azt amit vártam volna, nem vezette le a feszültséget. Sétálni is sokat szoktam, de azt egyébként is. Még Napló írással is megpróbálkoztam, de semmit nem segített, nem tudtam semmi újat leírni, csak amit amúgy is 100-szor átgondoltam, és amivel ugyanúgy semmire sem jutottam. Viszonylag sokat olvasok, de most ahhoz sincs kedvem. A családom már észrevette, hogy valami nincs rendben, és beszélgetnének velem, de én nem tudom velük megbeszélni a dolgot úgy érzem, hiába tudom, hogy sokan irigyelnének ezért. A teljesség kedvéért megjegyezném, hogy már jó ideje nncs állandó munkám, de mégsem érzem, hogy ez viselne meg nagyon, mert azt se tudom, mennyire tudnék helyt állni, persze előbb-utóbb, remélhetőleg előbb kiderül.

Mivel régóta érzem a lehangoltságot, de ennyire mélyen még sosem éreztem magam, nem tudom, forduljak-e orvoshoz, vagy próbáljam valahogy magamban lerendezni a dolgot. Nem igazán tudom mit várhatnék az orvosi segítségtől, ezért írtam ide, hátha valaki tud nekem tanáccsal szolgálni.

Igyekeztem összeszedetten írni, remélem sikerült is. Köszönöm mindenkinek akinek van türelme elolvasni, és esetleg tanácsot adni is!