Hogy oldjam meg ezt a már-már kóros halogatási kényszert?
Szóval, az eset a következő: alapjáraton nagyon jó aggyal rendelkezek, és jó a munkabírásom, de már egy ideje olyannyira alulmotivált vagyok, hogy iszonyúan nyögvenyelősen kezdek neki bárminek is. Jelenleg az a helyzet, hogy két igen hosszú esszét (2000 szó) kellene megírnom január elejéig, amik közül mindkettő kiterjedt kutatómunkát, összeszedettséget, jó megszerkesztettséget kívánna, és egyikbe se kezdtem bele még. Helyette úgy néz ki a napom, hogy már reggel elhatározom, hogy elkezdem, de amikor rágondolok, mennyire baromi sok munka lesz vele, mennyire hidegzuhanyként fog érni annak a felfogása, hogy ezzel mennyit kell dolgoznom, milyen félelmetes lesz erre rádöbbennem, akkor egyszerűen inkább elkezdek netezni, halogatom percről-percre, és mindig el akarom kezdeni, de a gyakorlatban képtelen vagyok és egész napjaim mennek el úgy, hogy semmit nem csináltam.
A problémám az, hogy
-nem érdekel a téma
-valószínűleg nem lesz túl fényes, lévén, hogy az előző se volt az, pedig arra több időm volt, jobban is érdekelt és egyszerűbb is volt a téma, tehát már előre félek a kudarcélménytől
-mint írtam, félek szembenézni a valósággal, hogy mennyi munka áll még előttem
-igazából még abban sem vagyok biztos, hogy ezt a szakot akarom csinálni, ahova járok.
Ráadásul külföldön töltjük a karácsonyt, és úgy érzem, elrontották ezekkel a feladatokkal a pihenésemet, amit egy izgalmas külföldi országban tölthetnék, a családommal. Ha viszont elhatározom, hogy pár napig pihenek, az se működik, mert a szorongásom nagyon is megmarad, hisz pontosan tudom, mennyire értékes az idő, amit fecsérelek, és mivel kéne töltenem. Ha viszont ezzel töltöm, akkor meg semmi időm nem marad, hogy élvezzem a szünetet. Ennek az eredménye egy olyan erős szorongás és állandó agyalás, hogy már lassan teljesen becsavarodok...
válasza:Azért halogatod, mert valójában nem is akarod csinálni.
Csak ráerőlteted magadra a dolgokat, szerintem.
Ha valamit akarok, az megcsinálom.
Ha nem akarom igazán, akkor mindig találok kifogást.
válasza:Én másodikos gimnazista koromban egy hét alatt írtam meg egy 10 oldalas munkát (cca. 4000 szó), angolul. És nincsenek szuperképességeim. És engem sem érdekelt a téma.
Csinálok neked egy menettervet, amihez ha kb tartod magad, nem lesz gond.
1. Most azonnal hozzáfogsz, megírsz két oldalt. Még nincs ünnep, megteheted. Két óra alatt megvan, percenként 6-7 szót csak kierőszakolsz magadból. Ha ez meg lesz, már nem vágsz úgy neki az ünnepnek, hogy semmit sem csináltál.
2. Karácsony alatt békén hagyod. Ha nagyon unatkozol, persze nincs megtiltva leülni mellé. Huszonhatodikán már szerintem egy órácska belefér.
3. Ezután van négy napod, hogy megírj még úgy nyolc oldalt. Ha az előző ütemtervhez tartod magad, vígan meglesz, két oldal, két óra naponta ne mondd, hogy nem fér bele. Még a szilvesztered is megmarad.
A kutatómunkához nem nagyon tudok hozzászólni, nem tudom, milyen területen tanulsz, de pl. kérdőíves módszernél Google-n is tudsz kérdőívet szerkeszteni.
A linket seperc alatt szétküldöd facebookon, és már értékelheted is az eredményeket.
Motivációnak még annyi: ha már volt korábban kudarcélményed, akkor most pont itt az ideje, hogy bizonyíts magadnak. Elkezdeni lesz a legnehezebb, de utána fog az menni. Akarat kérdése, az meg mindenkiben megvan, csak nem mindenki tudja előhozni. Ne beszéld be magadnak, hogy "kóros halogatási kényszered" van, mert ezzel csak magadat próbálod mentegetni. Egyszerűen félsz a sok munkától. De ezt megoldhatod azzal, hogy meghozod a döntést, hogy megcsinálod. És pont. Több energiát emészt fel a szorongás meg az agyalás, mint a munka megírása. Fogj hozzá és pont :)
Remélem, tudtam valamit segíteni. Bocs a kisregényért meg a szentbeszédért. Kellemes ünnepeket és sok sikert!
válasza:Tudod te, mi a problémád:
"alulmotivált"
"igazából még abban sem vagyok biztos, hogy ezt a szakot akarom csinálni, ahova járok"
Csak félsz meghozni a döntést.
A döntést már meghoztam:
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__egyeb-kerdesek__37..
Az volt a döntés, hogy járjak erre a szakra. Valójában legszívesebben egy évet halasztottam volna, de a szüleim nagyon ellene voltak. Tele vagyok pszichológiai jellegű problémákkal, amik ellehetetlenítik az életemet és baromira huszadrangú most ezek fényében a tanulás, és amikor leülünk az apámmal, hogy erről beszélgessünk, akkor ahelyett, hogy meghallgatna, hogy kielemezzük, miért is van ez, és hogy lehetne azt megoldani, olyan közhelyeket fogalmaz meg, mint "az a bajod, hogy nincs célod", amiket már 1000 éve tudok, és elkezdi mesélni a saját történeteit, hogy bezzeg ez hogy volt a katonaságnál, aminek az a vége, hogy ő beszél 10 percet, én meg egyet. Totálisan nem tud rám koncentrálni, és úgy érzem, senki nem képes nekem segíteni. Nem bírok bármiben is teljesíteni így, mert teljes mértékben elvesztettem magamat, és a beteg agyamat kellene megjavítanom, mert tudom, hogy amíg képtelen vagyok eljárni szórakozni, jól érezni magam, barátokat szerezni, addig tökmindegy, hogy tanulok-e vagy sem, egy lelki nyomorék leszek. Ilyen jövőkép mellett nem a tanulás a célom, hanem az, hogy valahogy nagyon gyorsan megoldást találjak az életemre.
válasza: válasza:Igazad van abban, amiket írsz, Kérdező.
A helyedben arról kérdezném a szüleimet, miért nem tudnak "csak meghallgatni" téged, mert ha segíteni akarnak, hát az lenne a legnagyobb segítség.
Néha a szülőket is rá kell vezetni, mit érzel jelenleg, mi lenne neked a legjobb.
Nekem is megvoltak a magam harcai anyámmal, lesznek is mindig, de az ilyen típusú kérdéseimre végre odafigyelt. Addig viszont nem jött rá magától, mi a baj, míg konkrétan meg nem fogalmaztam neki, de szigorúan kérdés formájában.
Pszichológusnál már középiskolában is voltam, és itt is elküldtek, de ebből már elegem van. Abból van elegem, hogy a szüleim ilyen totálisan analfabéták hozzám, képtelenek felfogni, hogy már rég nem vagyok lelkileg egészséges. Látják, hogy nem bírok egyetemet választani, látják, hogy otthon ülök és alszom egész nap, látják, hogy nincsenek szinte barátaim, látják, hogy nincs barátnőm, sőt apukámnak még azt is megsúgtam múltkor, hogy karcolgatom a kezem és a falat ütögetem, ami miatt zúzódás lett a kezemben és már hónapok óta fáj. És mi a válasz? Kb.: "Háááát... nem tudommmm... el kéne talán menned pszichológushoz? Lehet, hogy valami baj van?"
Hogy lehet ennyire vaknak lenni? Vagy ennyire nem érdekli őket? Tudom, hogy a jószándékuk megvan és mindent megtesznek értem, amit tudnak, de ilyen téren teljesen tehetetlennek látom őket. És az idegesít k*rvára, hogy sztem az én problémáim valójában nem bonyolult problémák, ha valaki tényleg figyelne rám, akkor meg lehetne oldani sztem max egy év alatt. Itt a gyk-n is láttam olyan (azóta magát kitörölt) válaszolót, aki egy hasonló esetnek tökéletes megoldást írt, és szinte helyette fogalmazta meg a gondolatait, és gyönyörűen átlátta a helyzetet. De ilyet a való életben nem találok, vagy max k*rva sok pénzért. És nem akarok k*rva sok pénzt kiadni, pontosabban a szüleim nem akarnak, akik olyannyira nem bírnak belém látni, hogy szinte fizikai fájdalmat okoz. Tegnap, amikor leültem apámmal beszélgetni, a végén közel álltam ahhoz, hogy egy kést szúrjak magamba, amikor megértettem, hogy mennyire rohadtul nem érti meg, mit akarok mondani, nem képes rám koncentrálni és elvonatkoztatni magától, mennyire elbeszélünk egymás mellett. A tanácsa nagyjából így szólt: "menjél, pihend ki magad, semmi baj, holnap láss hozzá". Úgy ment el, mint aki jól végezte dolgát. Látom, hogy egyszerűen nem fogékony rám, nem bírja megérteni, hogy egy gyerek tud lelkileg is beteg lenni és nem hordja ki lábon, és nem érti, mi ez a felesleges túlbonyolítás részemről, ahelyett, hogy örülnék, hogy "lyuk van a fenekemen". Nem bírom ezt ép ésszel. És nincs nagyon más, akihez forduljak. Annyira látom, hogy semmi fogalma sincs nekik a valódi érzéseimről, csak a közhelyeiket nyomatják... és ha emiatt elmegy a kedvem a velük való beszélgetéstől, természetesen én vagyok a hibás, én vagyok az antiszociális puffogó, mogorva, elégedetlen kamaszgyerek, ami aztán dühöt vált ki belőlük, és akkor aztán még annyira se figyelnek rám oda. Láttatok már ilyen képtelen helyzetet?
És továbbra sincs kedvem tanulni, mert nem érzem magam egyenrangúnak másokkal, nem tudok barátkozni, nem tudok élvezni dolgokat, így aztán nem érdekel a tanulás, mert az élet se érdekel. Mivel látom, hogy az életben ígyis-úgyis elvesztem, ezért nem látom be, minek kéne törnöm magam a tanulással, ha tudom, hogy úgyse megyek semmire.
válasza:Töök jó, hogy ezeket így leírtad, mert már jobban körvonalazódik a problémád. Meglepő módon volt hasonló időszakom nekem is. És nagyjából ugyanannyira nem tudtak velem mihez kezdeni, bár pszichológushoz 16-17 évesen mentem, és abba is hagytam, mert nem tudott segíteni. Nálunk családi konfliktusok volt az ok, azt nem tudta feloldani. Sokat mentem, keveset voltam otthon, bár zárkózott voltam, de találtam barátokat, elmentem főiskolára, még rosszabb volt, mert egyedül voltam, mint a kisujjam, csalódtam a suliban is.
Szóval ugyanígy elhanyagoltnak és motiválatlannak éreztem magam. Hogy hogyan múlt el?
Megoldódtak a családi körülmények, ha nem is teljesen, de jobb lett, lett munkám, amivel emberek közé kerültem és láttam, hogy biza van, akinél többet érek, és többet tudok csinálni, ez jót tett az önbizalmamnak. Befejeztem egy évek óta halott kapcsolatot, elköltöztem a szüleimtől, lett egy cicám, és éltem a magam életét, és ez azért volt jó, mert csak és kizárólag én feleltem azért, ami velem történt. Kimondottan jót tett, hogy nem kell másra várnom, és ha rohadt nehéz is volt, akkor is jó döntések sorozata volt, amiket meg kellett hoznom, hogy ma az legyek, aki.
Szerinted lehetséges lenne, hogy a szüleid legközelebb meglátogassák veled a pszichológust? Esetleg csoportos terápiára, vagy, hogy nekik adjon a szakember iránymutatást, hogyan segítsenek neked?
válasza:Szia!
Ha gondolod, én szívesen levelezek/beszélgetek veled.
Ismerős a helyzet számomra is, így visszatekintve.
Egyébként milyen szakra jársz, milyen témákban kellene megírni az esszéket?
Nyugodt, békés ünnepet kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!