Miért nem tudok örülni semminek?

Persze, hogy nem, mert az élet sz*rt sem ér, ha nincs kivel megosztani az örömeidet meg a bánatodat.

Dehogy ajándék egyedül lenni! Legalább magadnak ne hazudj!

Azt hiszed, nincs rosszabb, mint fájdalmat átélni valaki miatt. De van... egyedül lenni sokkal rosszabb. A kudarcokat nem elkerülni kell, hanem megtanulni túlélni, feldolgozni - és főleg, tanulni belőlük, és a köv. kapcsolatban jobban csinálni és boldogabb lenni.

Mellesleg nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy a kapcsolat rettegésről meg megfelelésről szól. Ha ezt komolyan írtad, nem ártana súlyoz önértékelési zavarokkal pszichológushoz fordulni - és ezt komolyan mondom, mert ha az életed a megfelelésről és a paráról szól, + semmi nem okoz örömet, az egyenes út a depresszó felé.

A szeretet azt jelenti, hogy olyannak szeretitek egymást, amilyenek vagytok, akár "rossznak" is. Mondani mindent lehet, a szeretetnek az a fokmérője, hogy mersz a másik előtt olyan lenni, amilyen vagy (nem játszod meg magad), mert biztos vagy abban, hogy bármekkora hülyeséget csinálsz, a másik akkor is szeret. Ha pedig szeret (nem csak mondja), akkor nem gondol egyet, és nem is lép félre. Ha te ettől rettegsz, az két dolgot jelenthet:

1. rosszul választottál párt (és ez egyedül a te hibád!!!), olyanhoz ragaszkodsz, aki nem szeret

2. azt hiszed, nem vagy elég jó, eléggé szerethető - ez semmi más, mint önértékelési zavar, önbizalomhiány

Jaaaa, hát a problémáidat senki nem fogja helyetted megoldani. Ezt biztosra veheted. Senkinek nem szokott a szájába repülni...

Barátnő sem potyog az égből. A minimum az, hogy elgondolkozol, milyen belső és külső tulajdonságokkal rendelkező barátnőt tudnál elképzelni (nagyvonalakban persze, mert ideálokat felesleges alkotni), megnézed, hogy a környezetedben kire illik leginkább a leírás (lehetőleg olyat válassz, akinek nincs pasija), aztán randira hívod.

Két eset van: igent mond, és vagy alakul valami vagy nem,

vagy nemet mond, és akkor elgondolkozol, mennyire voltak irreálisak az elvárásaid, és randira hívsz egy másik nőt.

Meg egy harmadikat.

Az elutasítás meg nem dráma, hanem annak jele, hogy nem jól választottál, és még mindig jobb egy elutasítás, mint egy rossz kapcsolat és egy megcsalás a végén.

Engem is utasított el férfi, ráadásul úgy, hogy a nagy önsajnálatban nem vette észre, hogy odavagyok érte, és mikor ezt nyíltan felvállaltam (azt gondolom ugyanis, hogy érdek nélkül szeretni valakit nem bűn és nem szégyen, senkinek nem ártok vele), akkor kiderült, hogy azt hitte, hogy 2 kollégáját már "elfogyasztottam". Effektíve lek*vázott (még ha nem is mondta ki ezt a szót), azt hitte, sorban összeállok az összes pasival a cégnél, válogatás nélkül. És tudod, miért hitte? Mert ez AKARTA hinni, látni, pedig a valóság csak az volt, hogy nem voltam bunkó másokkal. Ha nem hiszi azt, hogy ő a világ legszerencsétlenebb embere, aki senkinek sem kell, és bele mert volna vágni egy kapcsolatba, talán nem ott tartana, ahol tart. Valószínűleg ő is attól rettegett, hogy "a szerelmeme gondol egyet és félrelép". Ezért esélyt sem adott magának.

Ha gyógyszert akarsz, akkor fordulj pszichiáterhez, ő írhat fel, de úgysem oldja meg a problémáidat. Azokat egyedül te tudod megoldani.

Hát... ebbe a megoldásba azért ne nagyon éld bele magad szerintem. :)

Vagy ha már mindenképp világvégét akarsz, akkor határozd el, hogy 21-én új életet kezdesz. Annak legalább lenne értelme. :)

Amúgy hány éves vagy?