Csalódtam mindenkiben, nem bízom senkiben, nem vágyom sehová. Mással is van ezzel így? Mit lehet tenni ellene?
Hogy kezdődött?Egyszer elkezdtem azon gondolkozni, miért nem foglalkozott velem az apám?És a gondolat minden napossá vált és gyűlölet lett belőle és kételkedés abban hogy szerethető vagyok.
Egyszer elkezdtem gondolkozni anyám hozzáállásán, miért nem mondott el dolgokat, miért volt ez+az a baja velem, és mindennapossá vált ez is, előbb csak havi veszekedések a régi sérelmek miatt, most már szinte állandó perpatvar.
Csalódtam a férjemben...A folytatást már tudjátok, ki tudja, most hol él, elváltunk, de a düh az bennem maradt.
Elgondolkozom néha régi tanáraimon, osztálytársaimon, kollégáimon, akik valaha megbántottak....
Teli vagyok csalódottsággal, reménytelenséggel.Társat keresek, mert nem akarok egyedül maradni, de ott van bennem, hogy benne is biztos csalódni fogok.
Gyermekem tervezi, mi lesz, ha elköltözik, erre természetesen megfordult a fejemben, hogy azért akar elmenni, hogy ne legyen velem, láttam, hogy nem esett neki jól a feltételezésem és bánt a lelkiismeret, hogy olyan bizalmatlan voltam vele is, pedig ő az egyetlen, aki erre még nem adott okot.
Szeretnék pozitívabban hozzáállni a dolgokhoz, miért nem megy?
válasza:Általában minden közösségben eredményekkel lehet kivívni a közösség megbecsülését. Munkával, tanulással, előnyös külsővel, pozitív jellem tulajdonságokkal.
Értékeld magadat, és tedd fel magadnak a kérdést, hogy akikben csalódtál, azoknak volt-e okuk általad nehezményezett viselkedésükre.
Pl. se férj se munkáltató nem szereti azt ha felesége/alkalmazottja elhízik, ellustul, ideges természetűvé válik.
A sikertelen, negatív szemléletű emberek társaságát senki sem keresi. Amerikában van is rá egy mondás, hogy ha jót akarsz magadnak került a sikertelen emberek társaságát, mert ezek energiaelszívó hatásúak.
Próbáld objektívan értékelni önmagad, adjanak önbizalmad az előnyös tulajdonságait, és próbáld fejleszteni azokat, amikben gyengébbnek érzed magad.
Ezen, amit javasoltál, már elgondolkoztam többször, de nem jutottam eredményre.A külsőm?Hát erre mit mondjak?Nő vagyok, sosem voltam csúnya, maximum talán átlagos, legtöbb ember szerint szép, mindig ügyeltem arra, hogy csinos, rendezett legyen a külsőm, kövér nem vagyok, karcsú voltam világ életemben.Mosolygós, kedves, tapintatos.Egyéni meglátásaim vannak, de nem erőltetem másokra.Mindíg inkább magamba forduló, zárkózottabb természetű, "művészies"tipus voltam.Gyerekkoromban sajnos sok baj ért, balesetek.De ezért nem engem kellene, hogy hibáztassanak.
A sikerről annyit, hogy valami furcsa oknál fogva, gyerekkoromtól kezdve jellemző, hogy hiába csinálok valamit ugyan olyan jól, ugyan olyan erőbedobással, mint a többiek, az én igyekezetemet sosem méltányolják(ha egyénileg, csoporttól függetlenül teszek valami jót, akkor igen!)de csapatban sosem érvényesülök, ha viszont gond van, bűnbakként egyből előkerülök, akár jogos, akár nem!Ez az egyik oka, hogy a csapatmunkát, közösségeket nem szeretem!
Kis koromban, első közösségben, ahová kerültem(bölcsi,ovi)úgy kezeltek, mint törékeny, majdhogynem tehetetlen gyermeket, akire vigyázni kell, "el ne tapossák a többiek".Lehet, hogy ez volt a hiba ?Ez valahogy rám ragadt és valami "misztikus okból" érzik rajtam az emberek?Anyám is féltett, jó, volt némi oka rá, de egy idő után ez olyan érzést váltott ki nálam, mintha egy tehetetlenség lennék.Furcsa dolog ez...
válasza:Gondolkodj el azon, hogy mi kell számodra a boldogsághoz. Nem biztos, hogy a mostani környezetednek kell megfelelned, alakítsd úgy a környezeted, hogy abban boldog legyél. Persze azért reális célokat kell kitűzni!
A legtöbb embernek a fő érték a család, annak boldogulásáért gyarapodásáért hajlandó napi 10 órában is robotolni. Tűrni munkahelyén főnököktől, ügyfeletektől, teljesítenie kell a szorító határidőket, stb. Rekreációként szabadidejét szívesen tölti családja, néha barátai körében.
A művész v. tudós irányultságú emberek sokszor kicsit érzékenyebbek, számukra az átlagemberek életmódja, közössége kevésbé vonzó szokott lenni, és az átlagemberek is sokszor csodabogárnak tartják őket. Szerencsések akkor, ha korukban valamely közösség elismeri és értékeli munkájukat, ha pechesebbek, akkor nem, vagy csak pár-száz év múlva. Magánéletükben is sokkal szenzitívebbek, amit csak hozzájuk illő társ tud elviselni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!