Valaki elmesélné egy alkoholfüggő történetét?
Milyen volt amikor még nem volt függő? (kapcsolatai, munkája, életkor, anyagi körülmény)
Hogyan vált függővé?
Akkor milyen kapcsolatai lettek, mi lett a munkájával?
Érezte már hogy ez nem mehet tovább?
Milyen a jelenlegi helyzete?
Annak idején középvezető volt a postán, jól keresett, nem döglött meg a munkában. A munkatársak tanították meg vedelni, kezdetben csak borozott.
Megszűnt a munkahely, jöttek az erősebbek, mint konyak, ami azóta is van. Két év munkanélküliség után bekerült egy gyárba, megintcsak nem döglött meg a munkában, jól keresett, mindig jutott piára.
Nem becsülte meg a helyet, nekiesett a főnökének, kitették csak a szerencsén múlt, hogy nem fegyelmivel. Azóta teng-leng, hol van munka, hol nincs. Most éppen közmunkás. Kaját a feleség rokonaitól kapnak, de konyak mindig van a spájzban. A májára még nem ment rá az ital, de, mivel jóformán csak azt iszik, a veséjével már gond van.
Anyám önként vállalta az életet mellette. Én nem, miután pedig rájöttem, hogy esélyem sincs segíteni neki, amíg ő nem akarja, a saját életemre koncentráltam és elköltöztem onnan.
Nagyon köszönöm a válaszodat!
A családi kapcsolatai hogyan alakultak?
Voltak veszekedések?
Agresszív volt-e?
Akart e valaha is leszokni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!