Van valamilyen fóbiátok? Miben nyilvánul ez meg? Mikor kezdődött? Meséltek pár történetet?

végre... ! (már bocsi) mesélj már kérlek a klausztofóbiáról, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy milyen ez. Hogy jöttél rá? Mi történik azesetben, ha teszem azt én az vagyok, csak MÉG nem tudom, és beszállok egy liftbe és ott jövök rá, hogy ez gáz? Roham, vagy mi?

Amúgy emetofóbiám van, darázs(és rovar)fóbiám, meg a tűztől is félek kicsit, de az még nem fóbiaszintű, tehát az nem uralkodik fölöttem.

Szia!

Nekem tériszonyom, arachnofóbiám (pókiszony) és emetofóbiám (hányástól való félelem)van.

A tériszony kialakulását nem igazán tudom hová tenni sem időben, sem térben.Gyerekkoromban még fára másztam, nem volt különösebb gondom a magassággal, ma viszont ez már korántsem így van...

Ha magas helyen vagyok, de zárt térben, azt még, ha csak nehezen is, de elviselem, viszont ha magas helyen vagyok és nyílt térben, akkor szörnyen érzem magam...Hegymászásnál ösztönösen húzódok a hegy oldalához, minél messzebb az út/hegycsúcs peremétől, erkélyen nem merek a korlátig menni, még akkor sem, ha magas, mert azonnal olyan érzés fog el, hogy "le fogok zuhanni", és megszédülök, minden kis szellőt tízszer olyan erősnek érzek, inognak a lábaim, és lapulnék a földhöz, kapaszkodnék a falba, bármibe... Egyszer a 10 emeletes panelházunk tetejéről (egy vasrácsokkal teljesen körbevett folyosón)néztük a tűzijátékot, én az ajtóban álltam, és úgy markoltam a rácsokat, hogy közben szakadt rólam a víz, és a végére lila lett a kezem...

A pókiszony valószínűleg akkor alakult ki, amikor gyerekkoromban egy ismerősünk két gyereke egy egész utcán végigkergetett egy hatalmas keresztespókkal egy bot végén, rám akarták dobni...Azóta irtózok még a gondolatától is, hogy egy pók hozzám érjen...Képes vagyok 2cm-ről makrofotót készíteni egy szép pókról, de a gondolatától is rosszul vagyok, hogy hozzámérjen, vagy beleakadjak egy pókhálóba...

Az emetofóbia talán az, amitől a legjobban szenvedek még ma is...A hányás ugye nem egy gusztusos dolog, az emberek általában undorodnak tőle -egy normális szinten.Nálam sem volt ez másképpen gyerekként.Viszont engem három "trauma" is ért ezzel kapcsolatban, ami miatt ez a "fóbia" kialakulhatott nálam:

-Apám alkoholizált, és gyerekkoromban előfordult többször is,hogy részegen hányt, ami miatt anyám állandóan veszekedett vele ("nesze neked,igyál még,hogy aztán kiokádd, a fene a beled" és hasonlók hangzottak el...),és akkor mindig nagyon féltem, befogtam a fülem, sírtam, stb.

-Egyszer nagyanyám udvarát takarították épp a szüleim, amikor átjött egy részeg szomszéd és az orrom előtt hányta össze a füvet...Na ebből aztán lett megint ordibálás -gereblyével kergették ki a férfit, amitől megint nagyon megijedtem, beszaladtam a konyhába és sírtam...

-Egyszer egy fiatal srác a szemem láttára hányta össze sugárban az egyik helyi buszt...

Mindez oda vezetett, hogy ma rettegek attól, ha valaki hány, ha valaki az utcán imbolyogva megy, messze elkerülöm, átmegyek a túloldalra, vagy másik utcába, ha valaki pl. fa vagy fal mellett lehajol, mindig a frász kerülget, nem merek eljárni szórakozni, mert rettegek attól, hogy valaki előttem fog hányni, ilyen szempontból "félek a részegektől"...Ha valaki beteg, és émelygésre panaszkodik,rettegek, hogy hányni fog, már a hangját sem bírom, látni pedig aztán végképp nem...

Elég erős lelkületű ember vagyok, nem vagyok az a "hisztis, majrés"-típus, de ezt a 3 fóbiát nem tudtam eddig leküzdeni,bármennyire is szeretném:(