Szerintetek érdemes pszichológushoz fordulnom?

Nem is tudom hol kezdjem, megfogalmazni is nehéz...

17 éves lány vagyok, egy elég jó gimnáziumba járok, érettebb vagyok sok kortársamnál. Nem tanulok rosszul, de mostanában nehézségeim vannak, egyszerűen annyira kattog az agyam hogy képtelen vagyok elővenni a könyvet itthon, szóval az a szerencsém, hogy órán még nagyjából megy az odafigyelés. Úgy alapjáraton kijövök az emberekkel, viszont szoros baráti kapcsolatot nem sikerül kialakítanom senkivel, teljesen más gondolkodású vagyok, mint az engem körülvevő emberek. Sokan mondták hogy elég furcsa, elvont vagyok. Nos, ezt tudom is magamról, el is fogadtam már, de

így nagyon nehéz hozzám hasonló embereket találnom. Sajnos nagyon mély gondolkodású is vagyok, rengeteget agyalok apró kis dolgokon. Pl van egy srác aki tetszik, múltkor beszélgettem vele és azon gondolkodtam utána egész nap, hogy nem e hátrány hogy a fülem mögött volt a hajam, mikor másképp sokkal jobb lett volna, és hasonló kis apró dolgokon. A legdurvább az szokott lenni, mikor napokig azon gondolkodok, hogy egy skizofrén, elmebeteg ember mit érezhet, mi játszódhat le a fejében..hozzáteszem nagyon érdekel a téma, de úgy gondolom, hogy azért kell egy határt szabni, ami nekem nem megy. Rengeteg történetet írok, sokszor egy film játszódik le a fejemben.Egyszercsak jön egy alapsztori valahonnan, és azt muszáj kidolgoznom:) Sokan csodálkoznak, hogyan tudok ilyeneket írni, kitalálni, és dicsérnek, sokan azt mondják hogy beteg történetek, az a baj, hogy én is ezt gondolom. Sokszor képes vagyok akár egy óráig is magam elé bámulni, és elmélkedni minden kis baromságon. Nyitott vagyok az emberek felé, de szinte senkinek sem mernék kezdeményezni. Az előbb említett srácot például fél éve kerülgetem, a véletlen műve, hogy egyszer-kétszer már beszéltünk. Ha meglátom elbújok. Hosszú szőke hajam van, kék szemem, aránylag szép arcom, jó alakom, és csinosan öltözködöm. Vagyis a visszajelzések alapján. Néha én is így gondolom, de sokszor úgy, hogy akárki szebb nálam, régebben nagyon önbizalomhiányos voltam, egy kicsit még most is. Minden nap más a véleményem magamról, egyszer gyönyörűnek látom magam, egyszer meg a világ legcsúnyább lányának. sokszor érzem azt hogy nem is az enyémek a gondolataim. Suliban általában jól érzem magam, viszont ha hazajövök és egyedül vagyok kevésbé van jó kedvem. De igazán rossz kedvem nem sokszor van, régebben mindig az volt, és mindennap sírtam, mostmár sírni se tudok, nemtudom mitől van. Egyébként senki sem gondolná rólam, hogy ilyen problémáim vannak. :)

Bocsi, hogy hosszúra sikeredett, de ki kellett írnom magamból:)