Nagyon kétségbe vagyok esve, szégyellem magam, nem tudom mit tegyek? 20/L (sulival kapcsolatos, bővebben lent)

Előre is köszönöm annak, aki elolvassa! A sértő megjegyzésektől kérlek kíméljetek.

Még középsuliban nagyon kibuktam a tanulás miatt, folyton magoltam, alig aludtam, rágörcsöltem mindenre, idegeskedtem. Az emiatt kialakult depresszióval egy évig jártam pszichiáterhez (csak gyógyszert írt fel, és le volt tudva). A tanulmányi átlagom eközben nem változott (kitűnő), az érettségim is jó lett, bár többször ott akartam hagyni az egészet. Máig nem értem hogy sikerült mindez.

Érettségi után egy évet kihagytam, felsőfokú nyelvvizsgára készültem (ill. készülök). Most beiratkoztam egy nappali OKJ-s tanfolyamra "legalább szakmád legyen" alapon, a szak nem érdekel. És itt jön a lényeg... minden, de minden rossz élmény a tanulással kapcsolatban visszajött. Ha meghallom a tanulás szót, agresszív leszek, majd elkap a sírógörcs, felgyorsul a szívverésem. Már a nap felénél elkap a sírás, alig tudom visszafojtani órákon, figyelni abszolút nem tudok. Gyakran érzem, hogy elszorul a torkom, a fejem úgy fáj, mintha satuba lenne szorítva, a levegőt kapkodom, néha a kezeim is elzsibbadnak, ordítani tudnék. Még két hete sincs, hogy suli van, de minden nap elsírom magam, és alig bírom abbahagyni. Van, hogy a tanterem, vagy egy tanár gondolatától leszek rosszul. Tanulni egyszerűen képtelen vagyok.

Szégyellem magam, hogy 20 évesen egy ilyen akaratgyenge sz*r vagyok, és csak gondot okozok a szüleimnek. Ott akarom hagyni ezt a képzést, ám ha elképzelem, mit szól majd a családom, minek fog majd tartani... Élni sincs kedvem. Megpróbáltam lazán venni az egészet, de nem megy, az a pokoli érzés mindig elkap.

Mit tegyek? Úgy érzem már nem bírom.