Barátok nélkül, sok egyedüllét után ténylegesen megbomlik az ember elméje? Mit tegyek, ha TÉNYLEG nincs kivel találkoznom?

Eleve kevés barátom van, de így nyáron senki nem ér rá. Egész nap itthon ülök, semmit nem csinálok, és egyre több, mentális betegségre, depresszióra utaló tünetet produkálok. A barátaim ilyenkor nyaralnak, de van olyan is, akivel megbeszélem, hogy találkozzunk, de mindig kiderül, hogy nem ér rá, vagy elfelejt visszaszólni, pedig látom, hogy másokkal szokott eljárni. Olyan is van, akivel nemrégiben összevesztem, és azóta azzal a társasággal nem is találkozom. Kamaszkorom óta elég rosszul alakul a személyiségem, tele vagyok félelemmel, komplexussal. Mostanában pedig (de már kb. egy éve tarr) egyre szétcsúszottabb, rendetlenebb vagyok. Döntésképtelen vagyok, a jövőmet érintő legfontosabb kérdésekben nem tudok dönteni, nem érdekel semmi, és nem is nagyon járok el sehova. A fél napot átalszom, a tudatom mintha menekülne a valóság elől. Mostanában már evési zavaraim is vannak. A rövidtávú emlékezetem is rossz már egy ideje. És nagyon rosszul esik látni, hogy az emberek mennyi őrültséget csinálnak a nyáron, én meg strandra se megyek el, mert egyszerűen tényleg nincs kivel. Egyedül nincs értelme elmenni sehova, barátja meg nem lesz az embernek automatikusan. Tudom, hogy nekem kell kimenni és tenni valamit, de nem tudok. Túl sok düh, keserűség, utálat, félelem van bennem az emberek felé. Nincs senki, akihez fordulhatnék. Ezt meddig lehet bírni? Úgy érzem, nem húzom már így sokáig.