Miért érzem így magam?

Az a helyzet,hogy már kiskorom óta megszerettem volna ölni magam. 6éves koromban markoltam a kést,hogy magamba szúrjam,de nem volt elég bátorságom. 10éves koromban gyönggyel próbálkoztam,le is nyeltem,de meggondoltam,és ittam rá rengeteg vizet. Most meg úgy érzem,hogy nincs itt semmi keresnivalóm,csak az nyugtat,hogy lehetnék fogyatékos,vagy nyomorék gyerek is. Nincsenek sok barátnőmim(csak időeltöltögetősek vannak)nem bízom meg a szüleimben,ez nem az én hibám. Például mondom nekik: van egy internetes barátom,és egyfolytában azzal szekálnak,hogy:"ha a barátodnál leszel akkor is így eszel?" (Nem engedik el ide,mert féltenek,hogy elrabolnak,de ilyen rondát mint én..) Iskolában ok nélkül csúfolnak,valamikor kisebbek (1-2évvel),és megverem őket az utcán,és megyek és egy kisgyerek azt mondja rám,hogy "verekedős!" Annyira rossz érzés. Néha belegondolok bárcsak meghalnék,már tervezem,hogy ha nem kapok meg 3dolog közül egyet sem,végzek magammal,vagy csak vagdosom magam,és észrevetetem velük.

Az egyik felem azt mondja,hogy:lesz jobb életem,férj,szép ház,szeretni fognak engem,munkahely,ha megölöd magad,akkor nem tudsz majd zenét hallgatni,nem látod a természet csodálatos alkotását,nem szagolhatod a finom illatokat,nem ehetsz nem ihatsz,csak a tisztítótűzben fog szenvedni a lelked. Csak tanuljak,és meg lesz mindenem,türelem. A másik:már rég meg kellett volna ölnöd magad.

Apakomplexusom van,2évig azt hittem,hogy szerelmes vagyok egy paliba,de nemrég jöttem rá,hogy nem,apakomplexusom van. Az a pali a tanárom,de velem nem törődik annyit,mint a többi osztálytársaimmal. Utál engem,pedig nem tettem ellene semmit. Írok egy naplót,hogy miket kell csinálnom,esküket,hogy Pl:csak akkor ölöm meg magam,ha ezekből nem teljesül egy se(komoly dolgokról van szó),vagy megígérem,hogy sulis időben minden nap 1,5órát tanulok. Úgy érzem néha,hogy nem szeret senki sem. Mit tegyek?