Ez depresszió lenne?

Igazából arra voltam kíváncsi, hogy hol a határ a "klinikai depresszió" és a pillanatnyi hullámvölgyre való "egyszerű rosszkedvű reakció" között.

Őszintén szólva én attól érzem magam jobban, ha nem az, mivel folyamatosan munkálkodom azon, hogy ebből a "gödörből" kijöjjünk. Egyébként nem haláltáborban lakunk :) hanem ez a sablonos/közhelyes/szokványos/átlagos magyar realitás, hogy a párom alkalmazott - gombokért, én vállalkozó, de a mai aktuális helyzetben senkinek nincs pénze, így nekem nincs bevételem, a fizetnivalók mértéke és a bejövő pénzek köszönőviszonyban sincsenek. De ezzel ma magyarországon aligha mondok újat. Ami mondjuk szar és azért kezdtem már magam igazi depisnek is hinni, hogy régebben nem nyomorogtunk egyáltalán, per/pill meg mindenhonnan csak a sok negatívat hallom, hogy "tudatosan tették tönkre az országot", hogy nincs is esély a kiemelkedésre stb stb. Szóval a több generációs együttlakás hozadékaként körbe vagyok véve ilyen vákuumot generáló fekete lyukakkal (apám, testvérem) akik olyan fatalisták és negatívak, hogy lerántják az embert, holott én inkább ambiciózus szoktam lenni.

Az utolsónak:

Ez lett az eredményem:

"Ön sikeresen kitöltötte a kérdőívet.

A lehetséges összpontszám: 63, amelyből Ön 10 pontot ért el .

Gratulálok!

A kérdőívre adott válaszai alapján Ön valószínűleg hangulatilag teljes mértékben kiegyensúlyozott, a depressziót legfeljebb csak hírből ismeri.

Nem hajlamos arra, hogy belesüppedjen rossz hangulatokba, vagy elzárja magát a külvilág örömei elől. Kudarc esetén is képes arra, hogy hamar továbblendüljön. Ez nagyon szerencsés adomány. Élvezze továbbra is ugyanilyen módon az életet! "

Mondjuk tény, hogy a tipikus depis tüneteket nem hozom, a jó dolgoknak kicsattanóan tudok örülni most is. Inkább csak az a baj, hogy kevés van belőlük.

8. Válaszoló! Most nem igazán világos, hogy ez a válasz ehhez a kérdéshez lett-e szánva. Ha igen, akkor annyit hozzátennék, hogy 1. már nem egészen az a korosztály vagyok, aki "bulizik". 2. Én sem mástól várom el, hogy nekem jókedvet csináljon, sokkal inkább nekem bajom az, hogy én vagyok képtelen magamnak jó kedvet csinálni a tehetetlenségem miatt.

Illetve nem is jó szó rá ez a jókedv téma, mert ha most is beszeélgetek, találkozok valakivel, nem vagyok az a folyamatosan búvalbazsott negatív figura, aki csak sajnáltatja magát és panaszkodik.

Sokkal inkább az van, hogy kerülöm az összes olyan élethelyzetet, ahol emberek között kitudódhat ez a "lecsúszottság". Nyilván "bulizni" se megyek, ha teszem fel nem telik egy üveg whiskey-re, hogy beszálljak a buliba.

Érdekes vetület, hátha "önjelölt lélekbúvároknak" infó, hogy mondjuk az embert elhívják buliba pl. (mondjuk régen nem járunk már, de volt ilyen is). Nyilván akármekkora is a "válság" egy üveg italra azért össze lehet kaparni. Kérdés az, hogy amikor az embert állandóan nyomasztja ez a sok szar, ami körülvesz, akkor képes-e az ember olyan önfeledten bulizni. Mert nekem ez nem megy. Ahhoz érzem már "öregnek" magamat, hogy nyakig be vagyok a szarba süppedve, de azért bebeszélem magamnak, hogy na most húdefazsa és csak úgy simán kikapcsolódom belőle. (Pont ez volt a depigyanúm egyik oka)