Hogyan lehet kiadni magamból a keserűséget és hogyan dolgozhatnám fel? Hogyan lépjek tovább?
válasza:
válasza:Átérzem, hogy mi érzel. Nagyon nehéz megszabadulni ezektől. Bennem is olyan elevenen élnek a 5-10 éves rossz emlékek, hogy szinte megőrülök tőlük. Gondolj arra, hogy azok az emberek, akik bántottak téged arra sem érdemesek, hogy megjegyezd a nevüket! Ki ők, hogy hatással legyenek az életedre?! Gondolj arra, hogy szart sem érnek!!! Lehet, hogy csúnya lesz amit most mondani fogok, de nekem úgy érzem be válik: nézd le őket, gondolj arra, hogy ők hangyák a szemedben, akik nem tehetik meg azt a luxust, hogy rájuk gondolj egyáltalán a tetteik miatt. Tojd le őket, én is ezt teszem!
Nagyon fontos, hogy azokat akik most szeretnek téged, azokat vedd észre és becsüld meg, fordíts rájuk sok időt, legyél velük sokat, hogy érezd a szeretetüket! Amikor az embernek sok múltbéli sérelme van, akkor hajlamos nem észre venni azokat, akik szeretik. Erre figyelj!
Ha van párkapcsolatod, akkor azt is ápold! Legyen a legmélyebb, legőszintébb kapcsolat köztetek, mindent beszéljetek meg. Ez lehet a te menekülőszobád. Annyi szeretet kaphatsz a párodtól, ha minden stimmel, hogy az orvosol mindent!
válasza:Ezt a kérdést én is kiírhattam volna... Mármint a sztori nyilván más lett volna benne, de nálam is totál ugyanez a helyzet. Én sem tudok sajnos túllépni a régi, nagyon fájó dolgokon, pont most este jött fel sok minden, és olyan gyűlöletet és dühöt érzek..., én ezt el se merem mondani senkinek, a pszichológust leszámítva. És ez a sok düh, és keserűség nem engedi valahogy, hogyha egy kicsit is jó dolog történik velem, akkor örüljek neki, mert mindenből azt hozom ki, hogy az emberek rosszak, gonoszak, nem szeretem őket-csúnyábban nem szeretném leírni ezt az utsót.... Nagyon undorító érzés, és én is keresem a megoldást, hogy hogyan szabadulhatnék meg ezektől. Nekem a kibeszélés nagyon sokat segít, én járok pszichológushoz minden héten, de ezek még valahogy megmaradnak, és nem tudom, hogy el lehet -e ezeket felejteni valaha egyáltalán.
Elnézést, hogy offoltam!
válasza:#2es vagyok.
#3as. Nagyon érdekes, nekem is ma este jött fel egy csomó rossz emlék, amiktől mérhetetlenül szomorú és dühös vagyok.
A pesszimizmusomat nálam is ez okozza, hogy mindig ugyan oda keveredek ki, hogy az emberek, milyen rosszak, stb. Ilyenkor legszívesebben meghalnék. De ez nem megoldás.
Első, nagyon jó dolgokat írtál. Mondjuk mostanság eléggé sokat dolgozom. Párkapcsolatom nincsen, többnyire ezért sem, mert senkinek nem adom ki magam, úgy meg nem megy. Kicsit félek is az emberektől, meg attól, ha valakit nagyon megszeretek, sokkal nagyobb fájdalmat tud okozni nekem, mintha ismeretlen lenne. De nem kell sajnálni, a családomat nagyon nagyon szeretem, a szüleimet, meg a testvéreimet, velük nagyon sok jó dolog van, meg van 1-2 barátom, velük is összefutok néha, ha van időm. És a leírós cucc is jó, ki kéne tényleg valahogy írni és szerintem megfogadom azt is, h valami helyen, ahol nincs senki, kikiabálom a keserűséget, meg a dühöt magamból. Mert álmomban is sokat kiabálok és ordítozok és nagyon jó érzés.
Második, mindenki, aki bántott, ma már lenézem, és látom, h nem úgy sikerült az életük, ahogy eltervezték és ennek örülök, meg annak is, hogy sikeresebb vagyok náluk, szebb, jobb és okosabb. De ez is zavar. Csak undorral, meg lenézéssel tudok róluk beszélni, pedig az lenne a jó, ha közönnyel tekintenék rájuk, mert a káröröm is rossz. Mondjuk hiába tudom, h nem érnek annyit, mint én, mindig nagyon dühös leszek, ha eszembe jut, h mennyi tudtak nekem okozni és hogy ez még mindig ennyire él bennem. De én tudom, h sokan vannak, akik szeretnek, ezt sose felejtem el.
De én amúgy nem vagyok pesszimista, meglátom az emberekben a jót és mindenkinek adok esélyt, h megmutassa, ki ő (ez alól nyilván kivételek azok az emberek a régi emlékekből, nekik elég sokat kellene tenniük ahhoz, h egyáltalán elgondolkozzam azon, lehet, h tényleg sajnálják), csak egyszerűen nem bízom meg senkiben annyira, h kiadjam nekik magam. De nem gondolom rossznak az embereket, mert mindenkiben van jó...
Ja még annyi erről az optimizmus/pesszimizmusról... hogy igenis tudom irányítani az érzéseimet, van, hogy magamba zuhanok, mert fáradt vagyok, vagy mert történt valami nekem nem tetsző, akkor az agyamban elindítok egy folyamatot, hogy igenis boldog vagyok, vidám és gondtalan. És ez általában sikerül is, szóval nagyon zsír, mert tényleg jól érzem akkor magam. Sőt, az embereknek soha nem mutatom ezt az arcomat, nem mondom el, hogy fájnak ezek a régi dolgok, de nagyon, mert attól csak elszorulna a torkom és amúgy is utálom, ha gyengének látnak. Szóval mindenki úgy ismer engem, hogy az örök-vidám és gondtalan lány. Csak az a baj, hogy csak a felszínen tudom megváltoztatni a dolgokat. Szóval ez olyan, mintha buldózerrel betörnél egy falat, lenne benne egy hatalmas lyuk, és mondjuk nem tömnéd be, viszont tökjól meg tudnád oldani, h kívülről úgy tűnjön, nem is történt vele semmi, odateszel egy álfalat, vagy mit (nem értek hozzá), lefested ugyanolyan színűre és senki észre sem veszi, hogy az nem egy ép fal. És egy idő után te is elfelejted, hogy ott belül igazából semmi nincs, csak egy romhalmaz.
Na ez most nagyon átvitt lett, meg költői, na de értitek, mire akarok kilyukadni. Hogy tudom magamat gyógyítani, de csak a felszínen, ilyen mélyebben nem vagyok képes rá.
És erre akarok megoldást találni végül is.
válasza: válasza:pedig ki kell sírni
ha elfojtod, cipeled, ha kisírod, megszabadulsz tőle
először a dühöt kell kiadni, van pár jó gyakorlat fent a neten, tudod egyedül is csinálni
mintha magamat olvasnám...
Engem középsuliban beállították egy idiótának, mind a tanárok, mind az osztály"társak". Tele vagyok rossz emlékkel velük kapcsolatban, az első években kaptam az ívet, aztán sokat sportoltam és visszanyalt a fagyi. Volt bennem nem kicsi gonoszság és bosszúvágy. Akkorúgy gondoltam "jó" úton haladok, azóta rájöttem, hogy ez a bosszú hadjárat ugyanolyan primitív volt. Így lyukadunk ki oda, hogy tele vagyok keserű emlékkel, és tök magányos is vagyok. Nekem sincs barátnőm, és most úgy érzem, nem is lesz. Nem rég ért véget a kapcsolatom, utólag jöttem rá hogy ő volt az, akit a Sors nekem szánt. Itt maradtam egyedül a keserű középiskolás emlékekkel és az elmúlt, immáron árnyként megjelenő közelmúlttal.
Egyébként szüleimmel sem jövök ki, apámmal nem vagyok beszélő viszonyban, néha történelemről beszélgetünk, ennyi. 2 évem van még egyetemből, szóval muszáj nyelnem és tűrnöm az elnyomást itthon. Apám nem tart semmire, szerinte tehetségtelen és bolond vagyok. Néha kimondja, néha úgy kezel. Gyűlölöm őt, alig várom megszabaduljak tőle, az biztos hogy nem fogok feléje se nézni a későbbiekben. Majd megy a tesóm,ő neki úgy is minden cselekedete jó és helyes.
Anyámmal nem lenne gond, csak nő. Ők szeszélyesek, nem lehet rájuk számítani.
Egyébként, viszonylag teljes életet élek, azonkívül, hogy kb. a saját börtönömben élek, nincs problémám, materiális értelemben. Az egyetemen szeretek lenni, bár kicsit zárkózott lettem, köszönhetően az elmúlt éveknek. Ahhoz képest, mennyire lehúztak a tanárok suliban, most olyanoknál írok jobb zh-kat, szerzek jobb jegyeket, akik mind piarista, katolikus , tehát komoly gimikből érkeztek és ezáltal előnnyel is.
Én azt javaslom, próbálj meg önmegvalósítást elérni. Amiben jó vagy, azt csináld, de akkor mindennap. Tanulj nyelveket, sportolj. Ezek adni fognak önmegbecsülést, ezáltal ezek a "frusztrációk" is levezethetőek és jobban megemészthető. Ha a saját utadat járod, előbb utóbb sikerek is jönnek és lesz egyfajta büszkeséged is. A büszke ember pedig magabiztosabb is, ennél több nem is kell egy barátnőhöz. Ja és senkivel se törődj. Sajnos ez negatív tanács, de a mai világban egyszerűen ilyenné kell válni, hogy kivívj valamiféle megbecsülést.
Én jelen pillanatban csupán reménykedek egyébként, hogy egyszer majd minden jó lesz. Nem szabad feladni, de ha az ember mindig csak a sz*rt kapja a pofájába, akkor az eléri a célját és rombolja az önmegítélést, önbizalmat, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!