Valami baj van a lelkemmel, és az okát is tudom. De már olyan régen történt, hogyan dolgozhatnám fel? Mi történik velem? Ez normális?

4 éves kislány voltam, amikor elütött egy autó. A baleset utáni időt követő 5-6 évben szinte minden este bepisiltem. Ez még nem is hangzik annyira rosszul, de ez idő alatt sok "megaláztatáson" mentem keresztül. Az egyik nővérem (két év korkülönbség van köztünk) folyamatosan, nagyon sokszor csúfolt. Nagyon csúnya jelzőkkel illetett. Azt mondta, "pisis, húgyos" vagyok, meghogy pelenkát kellene hordanom, ha társaságban voltunk és valami nem tetszett neki, amit én csináltam, elkezdett célozgatni másoknak. Az anyukámhoz mindig mentem, hogy segítsen, de ő annyival lerendezte a tesómat, hogy "kislányom nem szabad, vagy hagyd abba".

Kicsik voltunk, ma már nem sérteget ilyenekkel.

Önbizalom hiányban szenvedek, nehezen ismerkedem, barátom még sosem volt. A külsőmmel már kezdek megbarátkozni, szokták mondani, hogy szép vagyok, és ez nagyon jól esik. De ez nem elég, mert a lelkem nincs rendben. Néha olyan esetlen vagyok. Az önbizalomhiány kihat az egész életemre, a sulimra, a sportolásomra, az emberekkel való viselkedésemre.

Nagyon fáj, hogy én voltam a családban a "feketebárány". Nem tudom, hogyan eshetnék túl rajta, mert ez lehet a baj forrása. Sokat gondolkodtam rajta.

17/L