Valami baj van a lelkemmel, és az okát is tudom. De már olyan régen történt, hogyan dolgozhatnám fel? Mi történik velem? Ez normális?

Nekem ugyanúgy születési szintig visszamenőleg volt nagyon mély ellentétem a nővéremmel. Gyerekként sokszor megalázott és bántott (7 év van köztünk, és szegénynek én voltam a trónbitorló)... Évtizedekkel később tisztult ki ez a kapcsolat, már felnőttként. Amúgy pszichológushoz is jártam, de nem emiatt, és az amúgy rettentően arrogáns emberke egyszer mondott egy nagyon jót, miután a nővéremmel való gyerekkori konfliktust felgombolyítottuk: - Tudja mit, kedves ..., maga egy kínai férfi! Néztem rá, és nagyon kellett röhögnöm, hogy ezt most miért? Mire ő: - Tudja, miért nevet rajta? Mert tudja, hogy nem igaz. Ellenben, amit a nővére mondott magának x éve, azon azért sírt és bántódott meg, mert magára vette, elhitte neki, hogy igaz, még akkor is, hogy nem volt az!

...Mindegy, a lényeg az, hogy a személyes látásmódunk nagyon sokat nyom a latban... Nem mondom, hogy ez a beszélgetés mindent megoldott, mert az én gyerekkoromban és fiatalként - míg férjhez nem mentem -, habár nem ért szörnyű autóbaleset, de szedtem fel annyi szenvedést, hogy most megint a pánikbetegséggel harcoljak...

Pszichoterápiát ajánlok, de még inkább azt, hogy a tesóddal beszéljétek ki. Nagyon durva dolgok tudnak kiderülni, ami után szinte felszabadulsz...