Ez már depresszió? Help!

Elmúlt egy évben két párkapcsolatom is tönkre ment. Mind a kettő nagyon megviselt, és mind a kettőnél én szakítottam, amire alapos okom volt, sajnos.

A lényeg, hogy március óta egyedül vagyok, és a helyzet egyre rosszabb. Állandóan az életemen agyalok, nem bírok leállni, nagyon félek az egyedülléttől és nagyon rosszul élem meg. (Sokat voltam már magányos életemben, tehát tudom, hogy mivel jár ez, ha tartóssá válik.) A helyzetet még rosszabbá teszi, hogy nincs is kivel megbeszélnem ezeket a dolgokat, egyetlen barátnőm hosszú évek óta párkapcsolatban él, és szerencsére sose volt magányos, szóval egész világok választanak el tőle ebben a tekintetben. Másokat meg nem ismerek. Nem járok el otthonról (nem önszántamból, hanem mert nincs hova és nincs kivel), gyakorlatilag csak dolgozni, vásárolni etc.

Főleg az utóbbi hetekben érzem egyre szarabbul magam, ha belenézek a tükörbe, konkrétan csúnyának találom magam, és meg vagyok győződve róla, hogy engem többé senki se fogadna el párjának, hiszen ilyen és ilyen hibáim vannak. Csak ezt látom. Minden hülyeségen el tudnám bőgni magam. Az eszemmel tudom, hogy ez így nem helyes, de nem tudom, hogyan törhetnék ki belőle. Állandóan félek, szorongok, sokszor akkor is, ha nincs mitől, de görcsben áll a gyomrom. Menekülésképpen lelkileg a múltban élek (szerelmi téren).

Az előbb kétféle depresszió tesztet is elvégeztem a neten, mind a kettő azt írta, hogy vannak gondok... de ezek csak tesztek, nem feltétlen a valóság.

Szóval a kérdés adott, ez vajon már a depresszió? És ha igen, mit kezdjek vele? Hogy jutok el tb által finanszírozott pszichológushoz, ha szükség van rá?