Ez már depresszió? Help!
Elmúlt egy évben két párkapcsolatom is tönkre ment. Mind a kettő nagyon megviselt, és mind a kettőnél én szakítottam, amire alapos okom volt, sajnos.
A lényeg, hogy március óta egyedül vagyok, és a helyzet egyre rosszabb. Állandóan az életemen agyalok, nem bírok leállni, nagyon félek az egyedülléttől és nagyon rosszul élem meg. (Sokat voltam már magányos életemben, tehát tudom, hogy mivel jár ez, ha tartóssá válik.) A helyzetet még rosszabbá teszi, hogy nincs is kivel megbeszélnem ezeket a dolgokat, egyetlen barátnőm hosszú évek óta párkapcsolatban él, és szerencsére sose volt magányos, szóval egész világok választanak el tőle ebben a tekintetben. Másokat meg nem ismerek. Nem járok el otthonról (nem önszántamból, hanem mert nincs hova és nincs kivel), gyakorlatilag csak dolgozni, vásárolni etc.
Főleg az utóbbi hetekben érzem egyre szarabbul magam, ha belenézek a tükörbe, konkrétan csúnyának találom magam, és meg vagyok győződve róla, hogy engem többé senki se fogadna el párjának, hiszen ilyen és ilyen hibáim vannak. Csak ezt látom. Minden hülyeségen el tudnám bőgni magam. Az eszemmel tudom, hogy ez így nem helyes, de nem tudom, hogyan törhetnék ki belőle. Állandóan félek, szorongok, sokszor akkor is, ha nincs mitől, de görcsben áll a gyomrom. Menekülésképpen lelkileg a múltban élek (szerelmi téren).
Az előbb kétféle depresszió tesztet is elvégeztem a neten, mind a kettő azt írta, hogy vannak gondok... de ezek csak tesztek, nem feltétlen a valóság.
Szóval a kérdés adott, ez vajon már a depresszió? És ha igen, mit kezdjek vele? Hogy jutok el tb által finanszírozott pszichológushoz, ha szükség van rá?
Tudom,min mész át,nekem megvan mindenem,mégis rosszkedvem van hetek óta.
DE:tényleg nem szabad magad elhagyni,fiatal vagy még,ismerkedned kell.Mindenféle dolgot próbálj ki,ami érdekel,hátha találsz valami olyat,ami elfoglal,és esetleg ismerkedhetsz is általa.
Én az interneten ismertem meg a férjemet,és bátran mondhatom,olyan izgalmas időszakom nem volt még egy,mint amikor ott ismerkedtem.
Vissza kaptam az önbecsülésemet,egy hosszú kapcsolat után,rájöttem,engem is lehet szeretni,és a nőiességem szinte kivirágzott.
Persze,ez is csak egy tipp,hátha bejön.Azelőtt nekem is voltak fenntartásaim,de volt ismerősöm,aki szintén ott ismerkedett,és házasság lett belőle.
És a másik fontos:a gyerekszülés,mint az egyik legszebb dolog az életben.Az is vár még rád.
Ismerkedj,beszélgess,tényleg könnyebb lesz,meglátod.
Sok sikert:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!