Forduljak ezzel pszichológushoz/pszichiáterhez? Vagy vannak egyéb, természetes gyógymódok? (Bővebben lent)

Nem olyan régen kezdődött a dolog. Arra lettem figyelmes, hogy folyton túlbiztosítom magam. Ha Pestről jöttem haza akkor a teljesen biztonságos lakást (kihúztam minden konnektort, lekapcsoltam a gázt, stb.) fél órán keresztül jártam körbe-körbe, mert nem tudtam elszakadni onnan, mindig féltem hogy valamit elfelejtek. Ha bezárok egy ajtót akár 5-6szor is ellenőrzöm, sőt van, hogy ezután is visszamegyek. Legutóbb egy házibuliban, ahol valaki nekidőlt a gáztűzhelynek fél órán keresztül álltam a tűzhely mellett, és néztem, hogy szivárog e, pedig tudtam, hogy nem szivárog. Ezen felül manapság nagyon féltek mindenkit. Ha öcsém az erkélyen cigizik félek, hogy leesik, ha édesapám a munkáját végzi, ami leginkább kocsival történik aggódom érte, és jómagam is nehezen ülök be bárki mellé. Legutóbb megkértem a sofőrt, aki mellett ültem, hogy autóúton ne előzzön, mert a gondolattól is rosszul lettem. Repülőre gondolni sem merek, és mindig a lehető legrosszabbra gondolok egyből. Öcsém most utazott Horvátországba kocsival és kétszer felhívtam az út alatt, hogy tudjam, minden rendben van e. Előtte meg fel akart menni a panel tetejére, hogy körbenézzen fentről és teljesen kiakadtam, hogy miért akarja ezt és lelki szemeim előtt mindig a legszörnyűbb dolgok jelennek meg. Ha elolvasok egy cikket a globális felmelegedésről órákig kétségbe vagyok esve és nem tudok elszakadni a gondolattól. Régebben nem voltam ilyen. Sőt, pont az ellentéte voltam ennek a viselkedésformának. Talán így kompenzál az agyam? Elég sokat foglalkozok mostanában a halállal, az elmúlás gondolatával. Ezeket a szorongásokat csak erősíti a hipochondriám. Azt vettem észre, ha egyedül vagyok akkor ez a szorongás erősebb, öngerjesztő, és ilyenkor folyamatosan "vizsgadrukk" érzésem van. Mintha folyamatosan valami balszerencsétől tartanék. Mindig félek valami "rossztól". Szerencsére tudom, hogy ez butaság. Agyban "ott vagyok a szeren" és néha sikerül magam kontrollálni (ne mennyek vissza ellenőrizni a zárat, a gázt, ne aggódjak olyan dolgok miatt, ami másokat egyáltalán nem idegesít) de nem szeretném, ha ez egy idő után kilépne a medréből. Jó életem van, imádom a szüleimet, és vannak barátaim, céljaim. Ennek ellenére mégis létezik ez a dolog, és nem szeretném, ha elhatalmasodna. Minden megoldás érdekel, hogy még csírájában fojthassam el a dolgot. Az aggodalmam apropója, hogy anyai nagymamám szerintem depressziós volt (kicsi voltam még, csak részletekre emlékszem) és ő felakasztotta magát. Tudom, hogy a genetika általában átugrik egy generációt, így nagymamám génjei bennem talán erősebbek. Érdekel, hogy orvosi, vagy egyéb, öngyógyító úton lehet-e kezdeni ezzel valamit. Jóga, természetgyógyászat, stb. Mindenre vevő vagyok, csak szabaduljak meg ezektől a félelmektől és kényszerképzetektől.