Akinek mentális betegsége van az hogy tud dolgozni, és hogy veszi a mindennapi akadályokat?

Ez egy nagyon jó kérdés.

A válaszom, hogy nagyon nehezen, és mindenképpen segítségért nyúl. Ez lehet elsősorban a család. Másodsorban ismerős, barát. Nagyon rossz elviselni, főleg aki nem is tudja, hogy mi történik vele, mert ilyen betegsége még nem volt. Annyira rossz, hogy általában az ilyen beteg már nem meditál azon, hogy menjen e orvoshoz, meg bevegye e a gyógyszert.

Sokszor olvasgatom itt a gyk-n, hogy rosszul vagyok, meg depressziós vagyok. Menjek e orvoshoz, meg nem hizlal e a gyógyszer? Én erre azt mondom: amíg ilyeneket kérdel, nem vagy igazán rosszul.

Én vagyok az első hozzászóló.

Magamról írtam, amit írtam. Pánik, szocfóbia, depresszió. Pár éve tört ki rajtam, egy, a mostanihoz hasonló meleg nyáron. Egyszerűen nem tudtam, mi történik velem. Még soha sem volt hasonló betegségem, meg nem is nagyon érdekelt eddig a dolog. Egy iszonyat volt. Rettegés, mert nem láttam kiutat sem, és a dokik pár gyógyszerében sem nagyon bíztam. Feliratkoztam egy levelezőre, és láttam, mennyien vagyunk hasonló bajban. És sokan voltak, akik már előbbre jártak mint én, és ez adott erőt, és bizodalmat. És szép lassan nálam is beindult a gyógyulás. Aztán már én jártam elől, és én segítettem az utánam-jövőknek. A valóságban is ez volt a terápiám. A levelezés, a gyógyszerek rendszeres szedése, meg a tudat, hogy van kiút.

"majd időről időre összeomlik. Problémák esetén a bolhából elefántot csinál, mindenkit ellenségesnek tart, mert őt mindenki utálja - és a végén tényleg. Zárkózott. Nem tud beilleszkedni."

ugyanezt éltem át én is szóról szóra. borzalmas volt, három hónapig hasmenésem volt, én is sokszor mentem ki sírni a wc-be. Aztán kórházba kerültem. De ez egy elég kemény munkahely volt, oda bekerülni is nehéz, és nagy elvárások és verseny volt. Úgy látszik nem bírtam a stresszt, a nyomást. A legrosszabb az egészben az volt, hogy az ott lévő emberekben SEMMI irgalom vagy megértés nem szorult. Amikor a kórházból kijöttem, és vissza akartam menni a táppénzről, még aznap kegyetlenül kirúgták a szűröm. Az a tapasztalatom, hogy amig ebbe nem kerül valaki, addig ezt a betegséget elítéli, és semmit nem ért belőle. Utólag tudom, hogy kár volt nekik elmondani, hogy pszichiátriára mentem befeküdni. Ebben a világban senkit nem érdekel, hogy te kikészültél. Tudod ilyenkor azt kívánom nekik, hogy kétszeresen történjen ez meg velük egyszer hogy megtudják. Szerencsére másik munkahelyre kerültem, ahol megtanultam, hogy SEMMI személyeset NEM SZABAD ELMONDANI az embereknek!!! Ez a titka, mert akkor nem tudnak kiismerni, nem tudják kibeszélni a dolgaidat, és védve maradsz. Semmit nem szabad kimutatni, elmondani az embereknek! Egyébként meg minden erőmet összeszedve próbálok az új munkahelyen mindenben megbízhatónak, úgymond erősnek, normálisnak mutatkozni és ezt csak úgy lehet, ha a gyengeségeidet nem árulod el. inkább nevezzenek csendesnek, mint gonoszkodjanak. ez van.