Normális az enyhe fokú Autizmusal élőktől az ép mentális egészséig, az hogy nem áll szóba az ember olyan emberel akinek nincs türelme a másik embert meghallgatni?

Úgy érzem a környezetemben nem igazán kiváncsiak rám a mondataimra már mint azok akik már 1000 éve jól ismernek engem. Volt már példa amikor modtam valamit ennyit reagáltak rá jól van elég volt olykor megemelt hangon.

Viszont az nem tetszik nekem hogy másnak panaszkodot az egyik engem 1000 éve jól ismert személy: úgy sem tud velem szociális téren érintkezni úgyis lehordom őt stb.

Viszont pontosan tudom mit érzek hiába születtem annak ami vagyok úgy érzem nem az állapotomban van olykor a legtöbb hiba, hanem az 1000 éve engem jól ismert személyben található a hiba. Gyakran úgy érzem nem igazán tekintettek normális értelmi szintel rendelkezőnek ebben nem vagyok gyenge felfogású ne vegyem észre ki érdeklődik jobban az életemel és ki érdeklődik inkább kényszerből a saját életemről.

Annak nagyon is örülök egyre több az Asperger-szindórómával meg Autizmusal születők aránya a pár ével későbbi adatokhoz képest.

Ennek azért örülök legalább érzem nem én vagyok az egyetlen érintett családon kivül aki evel a nem nem magyarázható kialakult állapottal gyötrödik együtt.

Egy dolgot nem akarom tudni a jövőmről kapcsolatban lesz-e párkapcsolatom vagy sem a nyomorult állapotom végett.