Azt tapasztalom, hogy nincs értelme az életemnek, és nem fog változni, csak rosszabbodni. Azt fontolgatom, hogy öngyilkos legyek-e?

Igaz. Az öngyilkosság megfutamodás. Ennek ellenére,nekem is volt ilyen kilátástalan a helyzetem. Szüleim meghaltak,munkanélküli lettem,rákos lett a gyerekem,mikor minden a tetőpontra ért,én sem bírtam tovább. Hetekig tanulmányoztam,melyik a legbiztosabb módszer, sikerült megszereznem a legalkalmasabb gyógyszereket, mert gyáva voltam a fulladásos halálhoz,megtettem. Sajnos,megtaláltak,s 2 nap ingadozás után (állítólag élet-halál közt lebegtem,erről maradtak emlékeim),visszahoztak. Még hónapokig nem akartam élni, de a halál nem akkor jön,ha te akarod,erre rájöttem. Azóta sok év telt el,még mindig élek. Ne próbáld meg,hidd el ,talán még nehezebb utána, pedig rólam még ma sem tudja a férjemen és a gyerekeimen kivül senki. Fel kell állnod, te ráadásul fiatal vagy,előtted az élet! A szüleiddel pedig próbálj meg leülni beszélni,mert tudom,én is úgy jutottam el a tettig,hogy előtte próbáltam én beszélni szinte mindenkivel, próbáltam megértetni,hogy nem látok kiutat,de nem mondtam, mire készülök. Az a baj,hogy többnyire nem veszik komolyan a problémádat,de a szüleid biztos,hogy megértik. A kórházban több hozzám hasonló emberrel ismerkedtem meg,de ők sem tudták,én miért vagyok ott,viszont sokan elmeséltél,hogy ők miért. A pszichiátria pedig nem egy kellemes hely,ezt gondolom,ápolónőként te tudod is.Ráadásul,ha kisvárosban élsz,nagyobb az esélye,hogy kiderül,ne akard,hogy a te problémádon csámcsogjanak. De mondom,még fiatal vagy,ápolónőkre mindig szükség lesz,menj szórakozni,kikapcsolódni,esetleg vegyél igénybe orvosi segítséget depresszió ellen. Ne okozz fájdalmat a családodnak!

Tanulj az én esetemből! Annyira fájt nekik,olyan tehetetlenül álltak mellettem,annyira szomorúak voltak. Ne tedd!

Szia!

Az ongyilkosság semmire sem megoldás, az csak menekulés a problémák elol, amit meg tudnál oldani.

Szerintem koltozz el otthonról, menj ki kulfoldre, ott kapsz munkát és még a fizetés is tobb.

A szerelmi ugyedet megértem, és tudom, hogy egyenlore még nem kell senki (lehet késobb sem), de ne higyj annak a sablondumának, hogy a szerelem a legfontosabb.

Gondolom vannak barátaid, toltsd el veluk az idot, járjatok bulizni, beszélgessetek jó sokat, 30 évesen már ideje belevágni az életbe :)

Kérj meg valakit, hogy menjen ki veled kulfoldre, keresd a kalandokat! Tuzz ki célokat magad elé, és csak annak élj, hogy elérd oket, akármilyen nehéz is! Ha elérted oket, tudni fogod, hogy te is érsz valamit, nagyon sokat is. Az emberek nem kitartóak, te legyél az! Ne keseredj el! Gondolj azokra az emberekre, akik megnémultak, de olyan sok mindent mondanának.. Vagy akik tolókocsiban ulnek és nincs más vágyuk, csak járni tudjanak...

Ne add fel, fiatal vagy még! Sok sikert Neked!