Rossz vagyok ezért, vagy normális ilyen esetben ez a viselkedés?

Sziasztok!

20 éves lány vagyok, Édesapám 5 éves koromban elhunyt. Nem nagyon vannak emlékeim Róla, ezt sajnálom nagyon:-(( Nagyon Apás voltam... Egyszer sírtam csak Miatta, akkor, mikor meghalt, aztán nem is sikerült, 13 éven keresztül. 18 éves koromban kezdtem megérteni, hogy tényleg meghalt, addig mintha blokkolták volna a tudatomat és nem is hittem el, hogy tényleg végleges, hogy már nem fogom látni. Legalábbis a Földön nem, mert hiszem, hogy Odafent találkozunk! A lényeg, hogy kb. 2 éve kezdtem felfogni, hogy mit is jelent, hogy meghalt. Mikor felismertem, sikerült sírni és azóta is ha eszembejut, néha sírok. A Mamám egy évvel ezelőtt halt meg, ma lenne a születésnapja. Érzem, hogy fojtogat a sírás. Apukámnak 7.-én volt a születésnapja és aznap nem éreztem, hogy sírnom kéne. Hiányzott, de nem fojtogatott a sírás, pedig nagyon szerettem!

Amiért a kérdést felteszem:

Rossz vagyok azért, hogy Apukám születésnapján nem éreztem annyira szomorúnak magam? Vagyis az voltam, de sírni nem tudtam, ma meg egyfolytában fojtogat a sírás, a Mama születésnapja miatt. Ugye ez csak azért van, mert Apukámról kevés emlékem van? Nyugtassatok meg, hogy nem vagyok rossz, mert komolyan már ezért is sírni tudnék most, hogy rossz vagyok, mert mintha nem érintene meg, pedig igenis hiányzik és fáj, hogy elvesztettem! Még arra is gondolok, hogy a Mama halálát azért is nehezebb elfogadni, mert már nagyobb voltam, felfogtam és ráadásul "végignéztem" a haldoklását.

Mit gondoltok, normális, hogy így reagálok?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Vivien, 20