Meddig fog ez tartani? Ez normális viselkedés ilyenkor?

volt köztetek valami,hogy ennyire mély érzéseket táplálsz iránta?

van erre nekem egy elméletem,nem kell vele egyet érteni,de megosztom.

nálam a szerelem nem egyoldalú.akkor válik szerelemmé,amikor a másik fél,aki iránt érzek valamit, viszonozza az érzelmeket,és az egész pozitív. amíg ez az érzés,a kötődés és a vágyakozás az én oldalamról van csak meg,addig nem tartom ezt szerelemnek,inkább sóvárgásnak,vágyakozásnak,ragaszkodásnak. ezekben pedig fájdalom van és kielégítetlen érzelmek... tehát innentől kezdve nekem ez nem szerelem. mondom,nem kell ezzel egyet érteni,de annyi olyan viszonzatlan kötődésben volt részem idáig,hogy elhatároltam magam ezektől az érzésektől,és érdekes módon a szerelem igazi mivoltát tényleg akkor tapasztaltam meg,amikor viszonozták,na akkor az már szerelem volt.

"Igazából nem tudom, hogy tényleg szerelmes vagyok-e, de nagyon hiányzik, és az elején rettenetesen fájt, sokat sírtam.

Azóta semmi se tudja lekötni a figyelmemet, nem érdekel semmi, nem élvezem senki társaságát és értelmetlennek tartom az egész életet. Ezen kívül koncentrálni se tudok és úgy érzem, hogy már érzelmeim sincsenek. " - na ez az! erről van szó.ezért nem tartom én ezt szerelemnek,csak vágyakozásnak.

ez addig fog tartani,amíg így állsz hozzá. ahogy írtad,ez egy olyan helyzet,amin te nem tudsz változtatni,mármint úgy értem,az illető elköltözött,ezt a dolgot te nem tudod megváltoztatni. viszont magadban meg bármit meg tudsz,hozzáállás kérdése. adj magadnak 1-2 napot,amíg átgondolod,átértékeled ezt a dolgot,és ha úgy érzed,elég a sírásból meg a kiborulásból,szép lassan kezd magad összeszedni. nekem is volt ilyen időszakom,de amikor rájöttem,mi a fontos az életemben és mit akarok,tettem érte,hogy elmúljon.

remélem segítettem.

első válaszoló vagyok még mindig,most látom az utolsó mondatod... na akkor kérdezem én,mi értelme ennek az érzésnek? mi értelme kötődni ehhez az érzéshez? mert ahogy írod,olyan mélyen éled meg ezt a fajta vágyakozást,hogy az már szinte mazochizmus! hiszen nem volt eddig sem köztetek semmi,akkor miért okoz gondot elfogadni az érzést?

abba gondolj bele,hogy nincs olyan dolog ezáltal,ami hiányozhatna benne. hiszen nem érezted a csókját,nem mondta,hogy szeret,nem volt semmiféle olyan kontaktus,amelynek a hiánya erősebben érintene,mint maga az üres vágyakozás,amit most érzel! ha ezt átgondolod,és erre rájössz,akkor onnantól már tényleg csak azzal kell foglalkoznod,hogy találj olyan pontokat az életedben,amiken dolgozhatsz.

vond el a figyelmed! iskola,munka, barátok... mert értelmetlen és felesleges ennek az érzésnek a megélésére tudatosan időt fordítanod,ez butaság... :S mondom,én megéltem ezt,és egy évet vett el az életemből,hogy ebben éltem.

Nekem utoljára 4 évig tartott, remélem egy ideig nem lesz. Most viszont eljutottam oda, hogy ha előttem ütné el a villamos, azt is elintézném egy vállvonással.

Amúgy nem normális, szerelmes vagy, az nem egy normális állapot.