Anorexia - Csak én gondolom úgy, hogy az ilyen emberek undorítóak?

Én valószínűbbnek tartom, hogy ez betegség. Valami félrement az énképükben. Nem véletlen, hogy csak pszichológus segítségével tudnak kilábalni belőle.

A szülőket hibáztatni persze nem tisztességes, bár úgy gondolom, hogy a szülőnek észre kell(lene) vennie, ha a gyereke kényszeredetten eszik vagy evés után feltűnően elvonul a WC-re. Igaz, olyanról is hallottam, hogy a szülőt meglepetésként érte a lánya gyereke, egyszerűen nem vette észre 9 hónapig a terhességet...

Én másképp gondolom. Az anorexia egy betegség.

Szerintem nagyon erősnek és keménynek kell lenni ahhoz hogy valaki megállja azt hogy ne egyen semmit a finom ételekből.

A betegség legtöbbször a környezet hatásásra alakul ki, és legtöbbször nem a szülői környezet, hanem pl. modellügynökség, vagy balettintézet, tánciskola, olyan iskolatársak, akik csúfolják az illetőt az alakja miatt egyéb hasonló okai vannak.

Ez nem önzőség, és ő maga nincs tisztában azzal hogy a nem-evéssel a saját életét kockáztatja. Ő csak azt látja hogy kövér. Ez egy súlyos testképzavar.

Ez egy betegség, nem csak egy egyszerű hülyeség. Abban igazad van, hogy mindenki önmaga tehet érte, de azért hidd el, a környezet nagyoon befolyásolja...

Én benne voltam, de sikerült önmagamat (a párom segítségével) kihúzni belőle. Egy nagyon súlyos betegségem volt, majdnem belehaltam. Amikor túl voltam az életveszélyen, és hazaengedtek a kórházból, már senki sem kérdezte meg, hogy hogy vagyok, stb. Visszaállt otthon a régi élet: a veszekedések, a negatív dolgok. Még nagyon gyenge voltam, és még érzékenyebb voltam ezekre. Megkértem mindenkit, hogy egy kicsit nyugodtabb környezetet teremtsenek. Nem tették.. Annyira rosszul éreztem magam lelkileg is, hogy elundorodtam mindentől. Nem bírtam magambatuszkolni semmilyen ételt. Írtózatosan lefogytam (amúgy is vékony voltam). Soha nem hánytattam magam, mondjuk nem is lett volna mit hánynom. A patikából kartonszámra kaptam a tápszereket, azokat ettem csak. Kb 1 hónap kellett, hogy rá tudjak nézni bármilyen ételre (akkor még speciális diétam volt). Borzasztó volt. Párom 80km-re lakik tőlem, de minden másnap, harmadnap eljött hozzám. A munkahelyi szabadságnainak nagy részét kivette, hogy el tudjon jönni. Ő minddig mellettem állt. Sokat segített lelkileg és fizikailag is. Igaz, hogy nagyon keveset, de Vele mindig ettem. A családom nem igazán foglalkozott velem. Kb 2 hónapig voltam ilyen állapotban.

Azóta eltelt fél év, és sok dolog változott: a szüleim ételéből nem eszem, mindig magamra főzök, még betartva a legfontosabb pontjait a diétának, amit kb 1 évig követnem kell. (Szüleimet nem zavarja, legalább több jut nekik a sajátjukból. Ezt mondták.) Fitness tornát csinálok minden nap, járok edzőterembe is, hogy megerősödjek. Nagyon látványos a fejlődés. A párommal pedig még erősebb lett a kapcsolatunk, mint ezelőtt volt.

19/L

Nem értem, hogy miért csak az anorexiásokról beszél a kérdező. Persze van valami normálisak számára taszító minden mentális betegségben, vagyis minden betegségben.

De vajon egy teljesen ép ember akarna magának szándékosan kárt okozni? Szerintem ez kizárt.

Utolsó: az anorexiások nem akarnak férfiak lenni... Az még oké, hogy nem akar nőiesedni, de nem azért, mert férfi szeretne lenni.

Én is eléggé bele vagyok betegedve az ételbe, de nem vagyok anorexiás. Inkább valami bulímia és kényszerevés egyvelege. Sok falásrohamom van, kb. kéthavonta egyszer hánytatom magam, de minden héten többször hashajtózok kávéval vagy gyógyszerekkel. 49 kiló vagyok (161 cm), és gyűlölöm a kinézetemet. Tudom, hogy nem vagyok olyan hűdekövér, de nem vagyok olyan vékony se, amilyen lenni szeretnék. Ez az érzés felőröl belülről. Pontosan ezt érzem. A testem egyre dagadtabb, a lelkem viszont egyre soványabb. A családomban több étkezési zavaros is előfordult már. Nincs kimondva, de így visszatekintve már felismerem a jeleket, és most már tudom, mi miért volt.

Az anorexia, és a többi étkezési rendellenesség olyan betegség, ahol nem ítélheted el a szenvedőt. Nem olyan, mintha valaki a cigi miatt rákos lenne. Hatalmas erő kell ahhoz, hogy valaki legyőzze, de ez nem jelenti azt, hogy akinek nem sikerül, az gyenge. Talán majd egyszer megtapasztalod, és rájössz... :) Egyelőre szerintem el sem tudsz képzelni akkora vívódást, káoszt, őrületet, amekkora egy beteg fejében zajlik. Minden pillanatban harcolnak önmagukkal, hol azért, hogy lefogyjanak, hol azért, hogy legyen erejük meggyógyulni.

Kérdező, örülj, hogy veled foglalkoznak, nem kell ilyesmivel felhívnod magadra a figyelmet. Abban nincs igazad, hogy fejben dől el. Ez egy mentális betegség, szervi okai (is) vannak!

Nem kell megértened az anorexiások gondolkodását. Sőt, én meg tudom érteni, hogy te miért nem érted meg. Csak fogadd el magadban, csendben , hogy ilyen létezik, és ne írj ki ilyen kérdéseket.