Ilyenkor már csak szakember segíthet, vagy talán még össze tudom szedni magam?

Őszi szünet óta állandóan itthon vagyok. Az iskolát befejeztem, munkát nem találok.

Lassan már ott tartok, hogy hetente egyszer megyek ki a házból, akkor is csak rövid időre.

Nincs kedvem felkelni, van, hogy 16 órát alszom egyhuzamban, és utána is alig bírom magam rávenni hogy felkeljek.

Eleinte még tornáztam, jógáztam, most csak zabálok. De egész nap. Már fáj tőle a gyomrom.

Tegnap annyit ettem, hogy hajnali 4ig gyomorgörcsökkel fetrengtem, utána már meghányattam magam: tiszta tömör volt az egész, semmi víz nem volt benne (bocsánat az érzékenyebb gyomrúaknak :))...

Reggel már megint teletömtem magam, nem törődve az émelygéssel.

Az előzmények: egy kitagadás anyámtól a párom miatt, akkor kezdődtek az ideggondjaim.

Közben kijött rajtam egy bőrbetegség, az most ellepi a kezem, alig bírom használni. Állandóan viszket, sajog, mindent kesztyűben kell csinálnom, megőrülök tőle.

Ráadásul ocsmány is, valószínű amiatt nem kapok munkát. Még takarítónőnek sem vesznek fel.

Itthon állandóan gondok vannak. Nem a párommal, hanem mindig tönkremegy valami. Alig győzzük fizetni, még jó, hogy legalább ő viszonylag jól keres.

Próbálom összevakarni magam. Kinéztem egy új OKJ-s képzést, hogy legyen valami rendszer az életemben (ne hajnali 4kor feküdjek le, és délután 4kor keljek fel közben össze-vissza zabálva :( )

Talán diákmunkát is kapok.

De félek tőle. Hogy be tudok-e majd illeszkedni egyáltalán, a munkát el tudom-e végezni.

Teljesen új lappal szeretnék indulni, új frizura, meg ilyesmik, hátha segít egy picikét...

Visszaszokni a normális kerékvágásba, és újra űzni a hobbijaimat is.

Szerintetek sikerülhet egyedül kilábalnom a gondokból, vagy újra magamba roskadok?

Még csak 21 éves vagyok, ráadásul nő. Sok pofont kaptam már az élettől, és most jutottam el odáig, hogy nem bírom tovább...

A párom miatt vágom a jó pofákat, ő talán nem is tudja hogy ilyen nagy gondjaim vannak.