A gyermekkori traumákat hogyan lehet feldolgozni?

Hát nehéz okosnak lenni.. Csodálom, hogy "idáig eljutottál", hogy tudsz párkapcsolatot kialakítani, vannak gyerekeid, szerető férjed.

Szerintem csak pszichológus tudna érdemben segíteni. Tegyél a pletykákra magasról! Nem szégyen pszichológushoz menni, az meg úgysincs rád írva, hogy a szüleid viselt dolgai miatt van rá szükséged.

Sajnálom,hogy ilyen gyerekkorod volt.

Őszintén kit érdekel,hogy neves emberek,ha ilyeneket tettek a gyerekükkel. NE az érdekeljen,hogy mások mit mondanak, hogy pletykálnak. Amíg nem érzed magad jól,nem vagy boldog ne másokkal foglalkozz. A gyerekeidre nagy hatással vagy,még az ő életüket is negatívan befolyásolhatják az érzéseid,mégha nem is tudnak róla.

Szorongó gyerekként nőttem fel,alkoholista apám volt. Szüleim elváltak,de imádom a szüleimet. Nemsokára én is 30 leszek és talán egy időszakot tudok mondani az életemből,amikor boldognak éreztem magam. Pár hónapja túl vagyok egy idegösszeomláson, van egy 2 éves fiam és a férjem el akar hagyni 12 év után. Mindig van valaki, akivel kibeszélem magam és megpróbálja a pozitív dolgokat előhozni belőlem.

Nekem is vannak ilyen érzéseim,de már egyre kevesebbszer. Ha szeretnéd írj priviben hátha tudok segíteni.

Mindenképp szükséges magadon változtatni hiszen a gyerekeidnek nem kívánhatsz olyan szülőt (hideget,rideget ) mint ami neked jutott. Ők sem tehetnek arról, hogy a világra jöttek, mint ahogy te sem.

Ha ezt érzed a szíveddel képes vagy változni.

Lelkileg nem nőttél fel, a szüleiden csüngsz mint egy kisgyerek, ezt bizonyítja hogy felnőttként még mindig félsz tőlük.

"Kisvárosban élek, nem tudok elmenni pszicholóushoz sem, mert akkor pletykálnának rólam és azt nem lehet, mert a szüleim egyébként neves emberek a városban, mindenki ismeri őket."

Íme a bizonyíték arra amit írtam! Pszichológushoz se amiatt nem akarnál menni mert mit fognak rólad mondani mások (ami tulajdonképpen kit érdekel ha egyszer az egészségedről van szó), hanem hogy "jaj mit fognak gondolni a szüleimről"! Igen, a szüleidről akik vertek, ittak és így mára bőven kiérdemelték hogy az egész kisváros róluk beszéljen! Te meg védenéd őket mert bizonyára zsarolnak érzelmileg ("ezt tennéd anyáddal/apáddal? miféle gyerek lenne képes ilyesmire?"), bűntudatot keltettek benned, így aztán nem mész orvoshoz és a saját életedet teszed tönkre hogy nekik jó legyen.

"Úgy érzem a szüleim felelősek az életem ilyen alakulásáért."

Tudod mit? Mivel már nem vagy gyerek így a mostani helyzetről te tehetsz! A gyerekkorodat tönkretették, utána viszont pont ezért kellett volna felnőtt fejjel nemet mondanod nekik mindenre ami neked rossznak számított!

Megoldás: szakadj le a szüleidről! Kit érdekel ki mit gondol róluk vagy rólad vagy a döntéseidről? A te életedet TE éled nem mások! Menj el pszichológushoz, ha pedig ezért pletykálnának a szüleidről akkor az az ő bajuk! Ha nem ittak és vertek volna akkor nem kéne elmenned oda! Vállalják a következményeket a tetteikért!

Elolvastam a blogodat.

Megértelek,átérzem fájdalmadat.

Tudom nem megoldás az erőszak sem a káröröm de szüleidnek 1000 x kellene meglakolni ezekért a bűnökért.

Ha bizonyítható lenne egy peren is elgondolkodhatnál,de tudom, értem ezt nem tudnád véghez vinni.

Lehet nincs rá lehetőséged de gondold meg,hogy költözz el minél messzebb ,kezdj új életet .Ne adj nekik semmit magadból ,és ez nem menekülés hanem reakció,rossz vagyok? Nem kellek? Szevasztok b.sz.tok+ anyátokat !!

A másik ,kibírtad a verést a lelki terrort,megalázást,sokan beledöglöttek volna de te nem , te egy erős ember vagy .Erre gondolj ,akkor mit neked egy költözés vagy másik város,új munkahely !?Lehet így kell élned egész életedben ,sokan hordozunk sebeket ,fájdalmat ,te többet és mélyebbet mint az átlag.Még egyszer mondom te erősebb is vagy az átlagnál.

Nehezen és sok-sok fájdalom árán, de fel lehet dolgozni, HA elég erős a személyiséged ahhoz, hogy elbírd a traumafeldolgozást. Pszichiáter, vagy klinikai szakpszichológus tud neked ebben segíteni - én mindenképpen az előbbire szavazok.

És nagyon gyorsan keress meg egy kiváló szakembert, ha élni akarsz még 10 év múlva is! Komolyan mondom. A valódi kisgyerek-áldotozatok (azért írom így, mert mostanában ebből is "divat"-ot csináltak egyesek, csak hogy egy kis figyelmet kapjanak a médiában) töredezett, a mindennapokban egyre nehezebben és alig-alig funkcionáló személyisége KEZELÉS NÉLKÜL legkésőbb 35-40 éves korukra teljesen szétesik, felőrlődnek, és előbb-utóbb meghalnak.

4. válaszoló vagyok.

Most leírom (és nem érdekel ki fog ezen megsértődni, hiszem hogy az őszinte beszéd viheti előre a dolgokat): te ezt a blogot önsajnáltatásból olvasod (ahogy a blog többi olvasója is). Mert szerinted nem a te kezedben van a megoldás kulcsa, mert te szegény ember akivel úgy kiszúrt az élet satöbbi, satöbbi, satöbbi...

Mégis mit gondolsz milyen szülő lehet az aki ha problémája van másokra mutogat hogy "ő meg ő meg ő a hibás!"? Hisz van két gyereked! Miféle példát mutatsz a gyerekeidnek? Azt fogják látni hogy az anyjuk gyenge. Azt fogják látni hogy ez az élet rendje hogy őrlődünk a sebeink miatti fájdalomban (amit már rég nem az XY hanem MI okozunk saját magunknak) miközben a kisujjunkat se mozdítjuk hogy jobb legyen ("mert jaj mit fognak gondolni mások") siránkozunk hogy miért ilyen sz@r az élet ami közben szélsebesen elmegy mellettünk és egyszer csak azt vesszük észre hogy a templomban mindenki énekel csak mi fekszünk a hátunkon. És ők is ugyanilyen boldogtalanul fognak élni utána...

Én azt mondom sürgősen hagyd abba ennek a blognak az olvasását! Többet árt mint használ. Majdnem 30 éves, felnőtt nő és kétgyermekes anya vagy, mutasd meg hogy erős vagy, szedd össze magad és menj el szakemberhez! És ne hagyd hogy bárki eltántorítson, ez a legjobb dolog amit tehetsz!