Normális, hogy el akarok menekülni, és, hogy így érzek?

Szívem szerint fognám magam, és eltűnnék néhány napra. Egyedül. Egyáltalán nem érzem teljesnek az életemet, pedig kifejezetten pozitív személyiség vagyok. Utálok itthon lenni, és utálok a családom közelében lenni. Egyáltalán nem jó a kapcsolatom velük, vagyis szeretem őket nagyon, de alig beszélünk. Nagyon bánt ez a dolog, és rengeteg rossz emlék köt a városomhoz, és a házunkhoz is. Sok fájdalmas emlék, ezért néha olyan jó lenne elmenni itthonról, csak néhány napra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Tudom, hogy ez nem jó, mert a problémákat meg kell oldani, de már elértem azt a határt, hogy ezeket már nem lehet megoldani, és talán már nem is akarom. Beletörődtem ebbe, a barátaim is kezdenek elhidegülni tőlem. Egy éve még rendes nagy baráti köröm volt, mára már csak egy-két ember maradt, és itt is szinte ugyanez a szituáció, leginkább elmennék valahova messzire, és ott ismeretlen emberekkel barátkoznék. Úgy érzem senkivel nem akarok és nem vagyok képes szorosabb barátság kialakítására. Nem szeretek a problémáimról beszélni senkinek, ez mára egy teljesen tabu téma lett, ha kérdeznek is efelől terelem a témát, mert kellemetlennek érzem erről beszélni, és másik oldalról pedig nem is igazán bízok meg az emberekben. Szerintetek mit kéne tennem?