Akik járnak pszichológushoz: hogy tudtok megnyílni? Nem érzitek rosszul magatokat?

Kategória: mentális egészség

A témához annyit, hogy az első alkalom furcsa lehet, de utána megered a nyelved, ha rájössz, hogy a pszichológus nem ítélkezik feletted.

Így van. Nem ítélkezik, feltétel nélkül elfogad. Ami furcsa lesz, ha olyan közegből jössz, ahol ítéletet mondanak rajtad, és "csak akkor vagy jó, ha ...". Mindenképp segítségedre lesz. Ha bármi miatt nem szimpatikus, arról is beszélhetsz. Előtte őszintén vállalhatod az érzelmeid, akkor is ha negatívak, és akkor is, ha rá irányulnak.

Én például elmondtam a pszichológusomnak, hogy totál nem szimpatikus. És elkezdtünk beszélgetni a miértekről, és nagyon jó önanalízis volt így feltárni. De ez csak példa, leginkább szimpik szoktak lenni :)

Őt azért fizetik, azért fizeted, hogy meghallgassa a problémádat, és hogy ne ítélkezzen feletted. Azért van ott, hogy ne osszon ki, hogy segítsen megérteni neked a problémáidat, és a mögötte lévő motivációkat. Egyébként biztos vagyok benne, hogy sokkal elfuseráltabb emberekkel dolgozik nap mint nap, mint te vagy.

"Ki tudja mit gondol? " Azért mész hozzá, mert az ő vélemény egyáltalán nem számít a hétköznapi életedben. Nem bántod meg, nem ijed meg, nem borul ki, mint anyud, apud, barátod, barátnőd, mert ő nem fontos ember az életedben. Ő egy objektív külső szemlélő, aki nem ítél el.

Én nem voltam pszichológusnál, hanem emailezek egy pszichológus ismerőssel, aki egyszercsak elkezdte terápiafelé tolni az emaileket. És piszkosul nehéz volt megnyílni neki, pontosan azért, mert "mit fog ez gondolni, biztos azt, hogy önző vagyok, meg köcsög vagyok, meg elkényeztetett, meg satöbbi". Soha egyszer sem nézett le, vagy ítélkezett fölöttem, és nekem már ez a beszélgetés rengeteget segített, hogy kihúzzam magam a csávából.

Szóval hajrá, már az is hatalmas lépés, hogy ezen egyáltalán elgondolkodtál. Kitartás!

Gondolj arra, mintha nőgyógyászhoz/urológushoz mennél. Az is kellemetlen, akár a panaszaidat elmondani, meg hagyni, hogy megvizsgáljon.. de ha már eléggé kínoznak a tünetek, nem fog érdekelni.

Egyébként meg osztom a fenti hozzászólók véleményét, pont az a jó, hogy a szakember egy "idegen", ráadásul nem is ítélkezik. Majd megtapasztalod, hogy ő nem reagál úgy le, mint az ember családja/barátai/ismerősei, hogy szégyelld magad, vagy úgy érezd, többször nem akarsz a szeme elé kerülni, mert valamit elmondtál neki.

Pont azért lehet megnyílni neki, mert nem ismered, nem kell attól tartanod, hogy visszaüt rád, amit elmondasz neki, mivel az ő életéhez nincs köze a tiednek, ő egy idegen. Olyan ez, mint amikor elmész külföldön egy buliba és sokkal nyíltabban mersz beszélni az ellenkező nemmel, pusztán azért, mert tudod, hogy valószínűleg úgysem látjátok egymást soha többé, tehát nincs kockázat. Plusz a pszichológust köti a titoktartás. Szerintem kvázi olyan, mint egy gyóntató pap. Az előnye az, hogy tanácsot is ad, segít és nem kell hozzá vallásosnak lenned, hátránya, hogy pénzt kér:D

Egyébként megértelek, első alkalommal valóban elég nehéz megnyílni, de ha egyszer sikerül, már menni fog. Én már többnél is voltam, fiú létemre hozzászoktam ahhoz, hogy beszéljek a lelkivilágomról, persze nem akárkinek. Szerintem egyébként kell egy érzelmi fejlettség ahhoz, hogy valaki tudjon beszélni a lelki világáról és megnyíljon, illetve az sem árt, ha van egyáltalán lelki világa:D Szerintem bizonyos emberek soha nem tudnának idáig eljutni, de az az ő bajuk.

Úgyhogy szerintem ne aggódj, plusz mérd fel egy kicsit. Nézd meg, hogy mennyire figyel rád. Én részben aszerint ítélem meg az embereket, hogy figyelnek, vagy beszélnek: egy olyan embert sokkal többre tartok, aki kíváncsian figyel a másikra és és megpróbálja megismerni, beszélgetésre biztatja, mint egy olyat, aki csak magáról tud beszélni.