Mit csináljak a pszichológusommal?

Van egy nagyon jó barátom, immáron 3 éve kitart mellettem. Sokat beszélgettünk, mindig szükségességtől függően, és akkor amikor ráért. Nagyon közel kerültem hozzá, Ő nagyon fontos nekem. Vannak olyan problémáim, amiről Ő úgy gondolja, hogy nem tudja orvosolni, ezért két év után elrángatott pszichológushoz. Mit ne mondjak, nem díjaztam az ötletet. Persze, ha reálisan nézem a dolgokat, tudom, hogy szükségem van rá, de valahogy mégsem akartam. Komoly problémákkal kerestünk hát egy nagyon jó pszichológust, aki olyan problémásokkal küzdenek, mint Én. A jóbarátom elkísért először, hogy tudjam, merre kell menni, és, hogy minden jól menjen. Azt mondta, próbáljak minél nyitottabb lenni. Csak Nekem ez nagyon nehéz, mert így is nagyon nehezen bízom meg az emberekben. Az első alkalom, még úgy ahogy elment, mert ott volt velem Ő is. Aztán jött a második alkalom. A pszichológus olyanokba belekérdezett, ami rég meghaladta a "magánszféra" határait. Nagyon kellemetlen volt, próbáltam türtőztetni magam, hogy ne sírjak, de nagyon nehéz volt, mert a kérdései szinte méregként martak belém. Az utána következő éjszakámat nem részletezném. Annyira fájt. Olyan volt mintha "felhozta" volna, az eltemetett dolgaimat bennem. Megfogadtam, hogy többször nem megyek, de nem akartam megbántani azt az embert aki mindig ki tartott mellettem. Körülbelül egy hónapig bírtam, néhány alkalmat kihagyva. (heti 1x) Aztán otthagytam, mert nyáron nem kellett mennem hozzá, és szeptemberben nem mentem hozzá vissza. A barátom győzködött, és nagyon szomorú lett, de tényleg nem bírtam visszamenni, mert így is volt elég súly rajtam, képtelen lettem volna ezzel szembenézni. Egy évet kihagytam...Most visszamentem újra, mert láttam, hogy aki Nekem fontos nagyon nekikeseredett...Nem tudom, hogy fogom bírni, de borzalmas, leírhatatlan érzés, hogy milyen az a heti egy óra. Hogy éljem túl a találkozásokat? Segítsetek, mert azt akarom, hogy mindenkinek jó legyen...Köszönöm, hogy elolvastad.