Legyőzte már valaki a pánikbetegséget? Ti hogyan csináltátok? Mi a történetetek?

Látom nagy a tolongás :D

Szerintem, aki már túl van rajt, az nem a gép előtt dekkol :)

Eddig kétszer sikerült leküzdenem.Először enyhébb tüneteim voltak, akkor mondta a doktorom, hogy ez pánikbetegség.Akkor még nem tudtam, mi is ez valójában, csak annyit tudtam, hogy "valami lelki nyavalya", na, gondoltam magamban, engem ugyan nem érdekel egy kis lelki nyavalya, lényeg, hogy a testileg egészséges vagyok. Annyira megnyugtatott ez a gondolat, hogy évekig nem is éreztem magam rosszul.

De pár év múlva újra fura tüneteim lettek, ezúttal másfajták, ismét doki, hosszas kivizsgálások után közölték, hogy pánikbetegség.Most már nem nyugtatott meg, hogy szervileg egészséges vagyok.Egy évig ültem otthon, ki sem mertem egyedül lépni a házból.Aztán egy év után lassan, 1-2 hónap alatt fokozatosan visszaszereztem az önállóságomat, önbizalmamat.Aztán találtam egy munkát,amitől sajnos kicsit többet vártam, mint kellett volna, aztán jöttek a csalódások és visszaestem a pánikbetegségbe, de az előbbieknél durvábban.Ismét egy év otthon.Most megint jól vagyok, már nincsenek rosszulléteim, de semmi kedvem kimozdulni, semmi sem inspirál erre.Szóval, csak félig gyógyultam ki.Én sosem szedtem gyógyszereket.Citromfűteát ittam, az jót tett.

Én is az voltam egy ideig... talán fél évig. Engem általában nagyon meg tudott nyugtatni, ha hallottam barátom hangját. Gyakran voltak infarktusszerű tünetek, igen, de nem tudom, hogy ide sorolhatok-e valamit még. Ha iszok, és lerészegedem teljesen, akkor visszatér az egész. Összeesek, szevasz világ. Mikor felkelek, akkor pedig hallucinálok. Legtöbbször egy alak jalenik meg, aki a lábamat fogja, és azt mondja, hogy "Meg foglak ölni... remélem tudod?" Egy pengét vág belém, aztán sírva fakadok, és tényleg legalább két óra vot a múltkor, mire lenyugtattak.

Szörnyű dolog. Egyrészt a fájdalom, a halálfélelem, mert mindig úgy érezzük, hogy ennyi volt. Ha az ember elájul, akkor az is ugye.

De ennél az rosszabb, mikor nem tudunk a külvilágról semmit. Mikor ez a vízió nekem előjött például, görcsbe rándultam, a földön feküdtem, és folyamatosan a szívemet szorítottam. Volt, hogy megállt állítólag közben pár másodpercre, aztán magáltól újraindult. Sírtam, és volt is egy videó, amit megnézettek velem ezzel kapcsolatban.

Felvették az egészet. Barátommal és pár haverjával voltunk éppen, mikor elkezdődött ez az egész. Durván fél perc alatt már nem tudtam semmit a külvilágról, csak feküdtem. Barátom pedig ott volt, szorította a kezem, és nézte a pulzusomat végig. Suttogott a fülembe, hogy "az nem igaz", "ne higyj neki", "maradj velem", "itt vagyok", "szeretlek". Inkább ez a megrázó, mikor újra látjuk az egészet. Kívülről.

Kiszolgáltatott és megalázott állapotban, lenézve feküdni, és közben azt várni, hogy mikor lesz már vége. És mindegynek tűnik akkor már, hogy a rohamnak vagy az egész életnek lesz vége. Ennyi a tapasztalatm ezzel kapcsolatban.

Le lehet győzni, de mindenképpen keress valamifél társat ehhez, de csak akkor fog sikerülni, ha elég erős vagy, és kitartó! Remélem segített ez egy kicsit!