Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Ma ismertem fel, hogy nagyon...

Ma ismertem fel, hogy nagyon depressziós vagyok, Van kiút ebből?

Figyelt kérdés

Egy hete lett vége a kapcsolatomnak. 1év 3 hónap 26 nap. Az egész életem vele terveztem, még most is nagyon szeretem.

Azért lett vége mert hazudtam neki. Az elejétől kezdve dohányoztam és ő mindenképpen le akart szoktatni, de nem sikerült, mindig rágyújtottam. Aztán azt mondta, hogy válasszak. A cigi vagy ő. Nagyon féltem h elveszítem és ezért nem mertem elmondani neki, hogy ugyanúgy dohányzok. Nem szoktam le. Egy hete elmondtam neki, hogy végig becsaptam. Egy fél éven keresztül. Nagyon nagyot csalódott bennem és azt mondja, hogy ezt nem tudja megbocsátani, mert soha nem tudna már megbízni bennem.

Én már rá sem bírok nézni a cigire, de gondolom késő.

Azóta beteg vagyok. Minden nap hányok, megy a hasam, bevérzett a szemem, próbálok nem gondolni rá, hogy ne fájjon. Néha rámjönnek pánikrohamok. Csak úgy alszok el, hogy megy a tv, hogy ne kelljen gondolkodni.

2 napja találkoztunk és láttam a szemében, hogy szeret. Meg is ölelt és úgy beszélgettünk, mintha nem szakítottunk volna. De azt mondja, hogy soha nem fogunk kibékülni, mert ő nem tud megbocsátani.

Van még esélyem? Hogy jöjjek ki a depresszióból? Már kezdek kiszáradni, 5kg-ot fogytam, rámegy mindenem. Tudom, hogy ennyit nem ér, de mit tegyek ha ennyire szeretem? Elkövettem egy óriási nagy hibát, de tényleg nem megbocsátható?


2011. jún. 9. 10:50
 1/8 anonim ***** válasza:
Ő a hülye, hogy választás elé állított!!! Csak az tudja milyen nehéz leszokni, aki nikotinfüggő, nem mindenkinek megy pikk-pakk. Főleg hogy még stresszelt is azzal, hogy vagy ő vagy a cigi és már a stressz miatt is rágyújtottál gondolom, ezzel egy ördögi kört indított el nálad. Inkább segíteni-e kellett volna, hogy könnyebben leszokj, nemhogy választás elé állít!!! Én lesz.arnám a helyedbe, nem érdemli meg hogy tönkre tedd magadat miatta, milyen az ilyen ember!!! Jézusom!!!!!!!!!
2011. jún. 9. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Ez nem így megy. Tudom, hogy nem csak az én hibám. Próbáltam is neki elmagyarázni, hogy mi vitt bele a hazugságba.

Egyszerűen ő az életem és nem tudom elengedni. Főleg úgy, hogy látom rajta, hogy ő is szeret.

De már nem bírom ezt a minden napos rosszullétet. Így nem tudok sehova kimozdulni, igaz kedvem se sok van kimozdulni. :S:S:S

2011. jún. 9. 11:03
 3/8 anonim ***** válasza:
Tudom, hogy nem egyszerű, de ő nem irányíthatja az életed, te döntöd el akarsz-e cigizni vagy nem!!! Hagyd egy picit békén, próbáld élni az életed és ha szeret hidd el keresni fog és kifogtok békülni, adj neki időt és valószínű rá fog jönni, hogy nem jó döntött, kitartás!!! És egyél!!! Mire rájön, hogy rosszul döntött, ne egy csontsovány, beesett arcú, beteg lány fogadja már. Csinosítsd magad, egyél, napozz, barátnőzz, gyorsabban telik majd az idő, meg legalább látja mit veszített!!!
2011. jún. 9. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Én nagyon szeretnék enni és jól lenni. De mindig rám jön a hányás. Nem tudom kivédeni. Nem hat gyógyszer sem. Még sohasem voltam depressziós, tudom, hogy a gyógymód az ő lenne, ő meg tudna menteni. Nekem nem kell senki csak ő. Ő a legjobb barátom, a szerelmem a mindenem. Nélküle egy kupac kaki vagyok. Ezt csak az értheti meg, aki már belekerült ebbe. Én sosem tudtam elképzelni ezelőtt, hogy milyen ez.:S:S
2011. jún. 9. 11:54
 5/8 anonim ***** válasza:
Én is voltam ilyen helyzetben, én is voltam úgy hogy nem ettem, kb 2 napig, aztán mentem vásárolni(nálam ez a legjobb gyógymód), strandolni, olvastam könyveket, női magazinokat stb.... Igaz egy év múlva sikerült elfelejtenem, de addig se voltam méla bús állapotban, éltem az életem, most meg boldog párkapcsolatban élek egy másik fiúval, együtt élünk, eljegyzett, most meg a babára gyúrunk. Hidd el én is tudom, hogy miről beszélsz. Esetleg vegyél be egy-két magne b6-ot, az megnyugtat és az étvágyad is megfog jönni, talán még a hányás is abbamarad!!! KITARTÁS!!!
2011. jún. 9. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm. Lehet igazad van, meg kell próbálnom összeszedni magam és akármennyire is nincs kedvem eljárni valahova.

Abban azért reménykedem, hogy nem lesz más fiú és h ő tér vissza. De neked őszintén gratulálok és hajrá a babához. :):)

2011. jún. 9. 12:19
 7/8 anonim ***** válasza:
Köszönöm szépen, neked is sok sikert, meg mielőbbi boldog kibékülést!!!
2011. jún. 9. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Kemény srác lehet, és nagyon utálhatja a cigit. De hát erre megy ki az udvarlás. Megfelel e a választott személy, az én elvárásaimnak? Ha nem, hát áldja, vigye...
2011. jún. 11. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!