Kihez forduljak? Elvesztem.

17 éves, vagyok pár hét és 18. Lelkileg betegnek érzem magam ami már kihat a fizikai egészségemre is. Rendezett családi viszony, van körülöttem látszólag, viszont én szorongok. Utálok itthon lenni, menekülnék legszívesebben, amit ahogy 18 leszek meg is teszek.

Az egész ott kezdődött, hogy született egy húgom 9 éve, én akkor még gyerek fejjel azt szerettem volna ha öcsém lett volna, de hát ez nem jött össze... nem baj, megpróbáltam jó lenni hozzá, kb. 3 éves koráig szerettem is, de akkor kezdődtek a gondok. Szüleim teljesen elhanyagoltam, azóta is (6 éve) csak felületes, semmitmondó beszélgetéseink vannak. Őt elkényeztették, amit kiejtett a száján azt meg is kapta, és ez a mai napig is így van. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt, ezért valahogy kompenzálnom kellett a szeretethiányt és ez beindított egy folyamatot. Gyerekként nem tudtam mit tehetnék ezért azt a megoldást láttam, hogy szégyen, vagy sem (bár én nagyon szégyellem magam miatta) el loptam anyum pénztárcájából egy ezrest, már nem emlékszem mit vettem belőle, de tudom, hogy akkor jól éreztem magam. Aztán ez egy ideig elég volt, 1-2 hónapig aztán megint rosszul éreztem magam és megint pénzt szereztem ily módon, de akkor lebuktam, próbáltam menteni a menthetőt és azt mondtam, hogy a nagyok kérték, hogy ne verjenek meg, persze ezt nem hitte el, de megígértette velem, hogy többet ilyen nem lesz, de sajnos nem tudtam magam tartani ehhez. Kb. azóta mióta húgom él velem nem is törődnek, lelkileg hatalmas sokként ért, hogy idén félévkor megbuktam matekból, de ők erre is kb. sz@rtak rá. Azóta van egy rendőrségi ügyem is mivel, osztálytársaim elkezdtek piszkálni, és én feljelentettem őket ami újabb olaj volt a tűzre és még egy stresszhelyzettel többet jelent, de muszáj volt mivel, nem bírtam az örökös cseszegetésüket. Ezért most érthető okok miatt Budapestre szeretnék iskolába járni, bár az is egy jó téma lenne, mivel olyat kell tanulnom amihez semmi közöm és én nem ilyen iskolába akartam menni, de persze ebbe szüleim bele tudtam szólni, és protekcióval bejuttattak. Amikor elmondtam nekik, hogy fotós akarok lenni akkor fejemhez vágták, hogy hülye vagyok és abból nem lehet megélni. Nem is engedték, hogy elmondtam miként is gondoltam ezt. Napjába többször is megkapom, hogy ezért-azért hülye vagyok és nekem már sok, ezt elmondtam anyumnak ő erre, csak annyit válaszolt, hogy tudom milyen az apám... hát tudom. 2 hónapja barátnőm is kidobott és így elvesztettem azt az embert aki nekem a remény volt egy új életre. Most úgy érzem, hogy eddig bírtam. Segítségre van szükségem, de nem tudom hova fordulhatnék. Szüleimnek volt 6 éve, hogy megváltozzanak és nem tették, ezért az már biztos, hogy el fogok menni innen, bár tudják hogy pestre akarok iskolába járni, ennek ellenére mégsem engedik, pedig semmivel sem lenne többlet kiadás, mint a mostani. Félreértés ne essék nem öngyilkos akarok lenni meg hasonló, csak most úgy érzem lelkileg megtörtem és egyedül nem vagyok képes talpra állni. Mit tehetnék? Kihez forduljak segítéségért? (Minden normális kommentelőnek nagyon szépen köszönöm a segítséget, aki meg hülye az járjon úgy...)