Az öngyilkosság minden esetben átmeneti elmezavar következménye?

Ha nem tudnám, hogy ezt más írta, azt mondanám, lehettem volna én is. Amikor meghalt a férjem és egyedül maradtam egy 2 és egy 9 éves gyerekkel, én is így éreztem. Nem volt munkám, egy lepusztult lakásban laktunk, rokonok nincsenek, senki akivel beszélhettem volna, aki segített volna rajtam.

A gyerekeknek kaja kellett, ruha, cipő, suliba járni, ráadásul mindkettő beteg, szóval akkor nekem is eszembe jutott az öngyilkosság.

Meg az is, hogy az a legegyszerűbb dolog. Elmenni és másra hagyni mindent. De átgondoltam, hogy akkor mit fognak a gyerekeim mondani? Mit gondolnak rólam?

Hogy gyáva vagyok? Hogy feladtam és nem harcoltam?

Az öngyilkossággal nem az én életem oldom meg, hanem az övéket rontom el. Mint anya ezt nem tehettem meg a gyerekeimmel.

Munkát kerestem, nem volt könnyű, de sikerült. Találtam egy férfit, aki segített, akire támaszkodhattam (később lelépett, de akkor már nem érdekelt), amíg kicsit magamra találtam.

Most nem dolgozom, mert tanulok, de ha tehetem a környékünkön élő időseknek segítek, elmegyek hozzájuk beszélgetni, mert örülnek nekem és ettől kicsit jobban érzem magam.

Pénzem most sincs sok, és a nagyobbik szerint nálunk a karácsony nem az ajándékról, hanem a szeretetről szól,de itt vannak a gyerekeim és most már azt mondom, hogy hülye voltam, hogy az öngyilkosság egyáltalán az eszembe jutott.

Mindig lesz jobb.

Nem tudom, mivel okozhatnál ennél nagyobb kárt, hacsak nem vered őket félholtra.

Szedd össze magad, de tényleg. Itt nem rólad van szó.

Nem is tudom mi írhatunk még erre...Senki nem születik véletlenül egy kicsit hite pedig mindenkinek van vmiben legfeljebb elnyomja...pedig sokat segítene csodákra képes mégha sokan ki is nevetik az efféle hozzáállást.

A másik az h ottvannak a gyerekeid akiket elvileg szeretsz.Nekem még nincs gyerekem de tudom milyen szívből szeretni valakit,aggódni érte hogy alakul a sorsa mi lesz vele...

Gondolom h ha valakinek gyerekei vannak és szereti is őket hasonlóképp kell érezzen.És ott a felelősség amit ledobnál magadról ha itthagynád őket...Amíg vannak emberek akiket szeretek és fontosnak érzek h mi lesz velük nem tudnék ilyen döntésre jutni...Annyian de annyian vannak jelenleg nehéz helyzetben.Ilyenkor az egyedüli összetartó erő a család.A szeretet!A kitartás egymásért.

Nemrég láttam a tv-ben egy érdekes riportot az egyik műsorban egy családról szólt a nő egyedül nevelte a gyerekeit nem is írom le ide milyen körülmények között...legyen elég annyi h a fedél ott volt a fejük felett de ezt nagyon kezdetlegesen értsd.nem volt igazándiból otthonuk csak egy átmeneti szállás,mögöttük pedig a hatóság akik a gyerekekre rátették volna a kezüket...de a nő azt mondta nem rédekli semmi nem hagyja hogy elvegyék tőle a gyerekeit hogy a világ kitudja hány szegletébe sodorja őket.Ő kitart!pedig nem lehet sokkal jobb helyzetben.és még kitudja hány család él így magyarországon...féltik az otthonukat a munkájukat(ha még van.De az h tudják mit jelent a család,az összetartozás ,felelősségvállalás a másikért minden körülmények között azt senki nem veheti el.:)

Ezekre összpontosíts és felejtsd el a negatív hozzáállást.Belsőleg kell előbb jobban érezned magad ahoz h az életedben is látszódjon képes vagy a változásra és lesz is változás ha te is akarod !és nem kerülsz még mélyebbre ebben a gödörben..

Remélem siker összeszedned magad.:)