Borderline-osok, hogy bírjátok?

Ez velem is pontosan így van, mindent akarok, és semmi sem lesz belőle. És persze, mindenki másmilyen. Azt hiszem, nincs is "tankönyvi eset", tiszta borderline, legalábbis nemigen találkoztam még ilyennel, inkább csomó minden társul hozzá, keveredik, és kialakul mindebből az egyén. Sok tekintetben (bár másokban, mint amiket felsoroltál :D igaz, nem iszom én sem) én sem vagyok épp tipikus. Azt viszont megfigyeltem a különböző csoportokban, helyeken, emberekkel kapcsolatban, hogy mindenkivel van valami kapcsolódási pont, egyezések, azzal is, aki első ránézésre teljesen másmilyennek és antipatikusnak látszik... tök érdekes, kivel mi.

öngyilkos gondolataitok vannak ?(és ha igen milyen gyakran)

Olyan "mi lenne"-szinten jut eszembe, amikor nagyon szenvedek és nem látom a kiutat éppen. De én nem akarok meghalni.

En 3 eve tudom, hogy az vagyok. Ugy erzem egy felnott testbe zart apro gyerek vagyok. Neha nagyon utalok mindent es mindenkit, neha meg imadom az eletet. Ha rosszabb idoszakaim vannak, akkor egyszeruen leoffolom magam, es nem is nagyon beszelek. Sajnos mar a kapcsolataim is ramentek erre az egesz bpd-s betegsegre. Megtanultam viszont, hogy nem erdemes vagdosni magam, mert attol nem lesz jobb, es nehez rejtegetni az emberek elol. Ha veghez vittem volna amiket elterveztem, akkor mar huuhhaa ki lehetnek. :) Sajnos nem igy tortent.

Látom, hogy régi a kérdés, de ha még aktuális, beszélgessünk, írj privátot!