Borderline-ban szenvedők, rólatok mennyi idő alatt és hogyan derült ki, hogy ez a bajotok?
Elgondolkodtató, amiket írtál és köszönöm. 24 éves vagyok.
Anyukám nem csak velem csinálja, sőt nővéremmel még jobban, ő inkább kerüli anyukámat, barátját se viszi fel. De emellett pedig mindenben számíthatok rá, úgyhogy érdekes a viszony. Ha egyedül lakok otthon, nem jön fel senki, tudom kezelni a helyzetet, rájöttem, hogy anyukám igényel egy erősebb irányítót, én voltam az, mindig rászóltam, hogy álljon már le, felnőtt fejjel már jól tudtam őt kezelni. Rám hallgatott, nővérem ha ugyanilyet mondott neki, csak elsírta magát. Mondjuk nem csodálom, , hogy anyukám ilyen, nem is hibáztatom, nagypapám alkoholista, anyukám sokat kapott tőle, ha valamit nem evett meg, zsíros ételeket főztek mindig, és anyukám hányt tőle, de meg kellett ennie, különben olyat kapott, hogy vérzett a szája.....Szóval velem azért rendes, csak a dühkitöréseit nehezen viselem, de leginkább akkor, ha ott van valaki, barátom odaköltözött 3 hónapra, majd albérletbe mentünk. Ha ott van valaki, rettenetesen szégyellem a viselkedését, és abba dilizek bele, meg akkor nem akarok neki visszaszólni, megalázni más előtt.
Jókat írtál, a filmet nem láttam, mindig is fura voltam, hogy így fogalmazzak, visszahúzódó, nem tudtam sehová se beilleszkedni iskola stb, elfogadtam magam. De most jöttek a tünetek, amik, ha nem jönnek vissza, akkor örülök, de elhatároztam, hogy a végére járok a dolgoknak, legalább elmegyek egy klinikai szakpszichológushoz, lássam, hogy milyen, hátha segít, gyógyszerhez, erősebb gyógyszerhez, nem szeretnék folyamodni.
Tehát a barátommal kéne visszaköltözni, úgy nem akarok, mert tudom mi lenne...de szerencsére most már úgy néz ki, hogy lesz elég pénzünk.
Anyukámnak sose mondtam, hogy vele bármi bajom is lenne, nem szeretném megbántani, ezért is nem mondtam semmit a kineziológusnak, aki neki jó ismerőse. Hogy külön lakok, meg van a jó viszony, szeretném ezt így megtartani.
válasza:persze a végére járhatsz a dolgoknak, ha ettől úgy érzed minden jóra fordul, megteheted, de nem hiszem hogy azt éred majd el vele amit akarsz... egyébként azért is mondom ezt mert énis hasonló utat jártam végig... kb 12 éves lehettem amikor először kijött rajtam a pánik, és szünetben volt hogy hazaszöktem bevettem egy nyugtatót hogy végig tudjam ülni a következö órát...aztán ez valahogy megszünt erre még nem emlékszem pontosan hogyan...akkor ezt még titokban csináltam természetesen, énis féltem kimenni utcára,aztán olyan gimi másodikos koromban visszajött ez a dolog de tudtam hogyha csak gyógyszerrel tudok kimenni az utcára akkor csunyán hozzá fogok szokni, és egyébként sem voltam használható ha bevettem,igy nagyon nagy eröfeszitéssel de magamra eröltettem hogy nélküle menjek meg amugyis muszáj volt nap mint nap iskolába járni... és egy két hónap szenvedés miatt megszünt, legutóbb 19 éves koromba jött elö miután leérettségiztem és elkezdtem egyetemre járni, de akkor már gyógyszer nélkül küzdtem le... de mindig ott van a kisördöga fejemben, csaknem foglalkozom vele... de akkor én sem tudtam kimenni még a sarki közértbe sem egyedül... mondjuk párom (ez beszédtéma köztünk, egyáltalán nem titok) nagyon megértö volt a rossz idöszakomban is és ha mégha együtt is mászkáltunk, ha megállónként kellett leszálljak a villamosról akkor leszállt velem szó nélkül, ha emiatt több km-t sétáltunk inkább akkor annyit és egy szava sem volt... énis voltam még általános iskolás koromban pszichológusnál, az átküldött pszichiáterhez, voltam már szerintük depressziós, pánikbeteg, mániás depressziós, minden csak borderline nem :-D (attól kiakadok) ... 16 éves koromban kaptam azt a gyógyszert amitöl épp hogy a nyál nem folyt ki a számból kb olyan tompa voltam... és semmi sem segitett, érted?... ez az én magánvéleményem persze hogy utálom a pszichiátereket minden találmányukkal együtt, ha neked az segit, remélem akkor tényleg segit, ha elhiszed, akkor biztos... nem akarok senkinek rosszat, deén még mindig azt mondom, meg kell vele tanulni együtt élni, kezelni, elfogadni, nem félni tőle, és két kézzel kapaszkodnia valóságba... sosem fog eltünni, nekem sem tünt el, mindig ott van valahol az agyam egyik sarkában, de tudom hogy hazugság és nem igaz, ami nekem sokat segitett az több hónap-év kinek mennyi nyugodt gondolkozás, elfogadás, jó családi és párkapcsolat megértés........és szerintem egyáltalán ne szégyelld anyukád viselkedését senki elött sem, mert megvan az oka miért olyan, csak lehet senki sem kérdezte meg vagy senki sem foglalkozott vele eléggé, csak rálegyintett "bolond" és kész, ahelyett hogy valaki tényleg megértéssel és kiváncsisággal türelemmel fordult volna hozzá, hisz épp ezt várod te is! ... Biztos ő is nehéz pillanatokat élt át, erre is gondolj, mert az élet nem a mi születésünkkel kezdödik... én biztos nem szégyellném az édesanyám bármit is tett vagy tett... ti nem az a kategória vagytok aki a szoba közepére kulázik aztán meg jóétvággyal megeszi vagy szétkeni a falon aztán elindul megkeresni a nem létező macskáját aztán haza se talál, mert ilyen is van... azt mondom örüljön mindenki a szaros életének mert ezt kapta ha szereti ha nem akkor is csak ezt az egy családját anyját apját testvérét szellemét testét kapta egy egész életre, jobb ha az elején elfogadja akármilyen is az...
Az összes orvosságot rá lehet dobni a tűzre ha az ember nincs megbékélve saját magával és családjával... Bocs a kiselöadásért, de ezt gondolom...... aztán azt csinálsz amit akarsz, nekem végülis "tökmindegy"... ez a te életed érted.............
Értem, amit mondasz és köszönöm, hogy leírtad nekem. Mindenből lehet valamit tanulni, és hasznos is volt. Mondjuk abban különbözünk, hogy téged betompít a gyógyszer, engem nem, de így megértem, hogy ez a véleményed, mindannyian mások vagyunk. Lehet, hogy igazad van abban, hogy nem azt kapom majd, amit várok az orvostól és lehet, hogy jobb nem tudni, mi a bajom pontosan, hanem élni az életem, ahogy tudom. Csak ezek a rohadt tünetek....Látom te is rendesen kűzdesz a pánikkal, és szerencsés vagy erős vagy, hogy legyőzöd gyógyszer nélkül. Én is még általános iskolától kezdve rengetegszer voltam rosszul, sokszor el kellett jönnöm az utolsó órákról, a háziorvosom nagyon rendes volt, mindig igazolta, aztán egy másik orvos lett helyette, aki nem akarta igazolni, aztán jött a szülőknek a levél, hogy mennyi igazolatlanom van. De ők tudták, hogy mindig eljöttem. Végülis mindig eléltem a magam módján, nem lehet mindenki egyforma. És sokat számít a hozzáállás, most pl egész jól vagyok :) Mondhatnám, hogy mániás depressziós vagyok, mert egyszer megvágom magam (ez csak egyszer volt), máskor meg mindent szépnek látok :) Most kaptam egy kis önbizalmat, remélem tartós lesz! A nap is kisütött :) Ilyenkor meg azt gondolom, hogy hagyom a fenébe az orvost, de még alszok rá párat, aztán megpróbálom magam pozitívan tartani.
Ezen eddig nem gondolkodtam, hogy anyukámmal jobban elbeszélgessek, hogy mit miért csinál, soha senki nem tette ezt a családban, ez igaz. De így is én hatottam rá a legjobban, a leg megértőbb vagyok vele, talán ezért fogadott el, mint irányító személyiség, velem jó ideig nem vitázott, viszont a család többi tagjával ugyanúgy. És borzasztó rosszul esett, hogy velem is újra ezt csinálja. Azért barátom is megjegyezte rá, hogy egy hisztérika, ezért inkább úgy vagyok vele, hogy odaköltözni nem semmiképp, de sokszor járunk hozzá haza, akkor nincs gond, kisebb dolgok vannak, de nem durvul el.
Meg inkább, ha jobban megfogalmazom, azt szégyellném, ha mások előtt rászülnék anyukámra, bár nincs is értelme, mert akkor egész máshogy veszi, megalázó neki, amit el is hiszek, de ha csak a család van, az más.
válasza:Na akkor még egyszer a borderline-ról!
Először is: a pszichiátria és a pszichológia egy szakma, amit ÉVEKIG kell tanulni! Orvosi terület, mint a belgyógyászat, sebészet. Tudományos kutatások támasztják alá az elméleteket, mint a többi orvostudománynál. NEM SPEKULÁCIÓ!!
Tehát, ha valaki hozzá akar érdemben szólni, MEG KELL TANULNI! Az alapokat, az idegrendszer működését, a kórképeket, amikor az idegrendszer megborul. A psziché működését, az elhárításokat, az okokat, amik mentális megbetegedésekhez vezetnek.
Ez cirka 9 év minimum. Ennek a komplex tudásnak a megszerzése. Innentől számít vitapartnernek egy ember. Ha megvan hozzá a tudása.
Borderline: határeseti kórkép, ami a neurózis és a pszichózis között helyezkedik el. Tehát egy spektrum. Vannak jól funkcionáló betegek és vannak nagyon alacsonyan működők, akik inkább már a skizofrénia a pszichózis felé húznak. attól függ, hogy maga a személyiség, a tudat mennyire integrált, mennyire működik egészségesen.
Jó genetikai alapokkal, jó szülő gyermek kapcsolat esetén esély nincs a borderlinra. A kamaszkori krízis egészséges folyamat. Azért egészséges, mert ÁTMENETI! MINDEN SZEMÉLYISÉGZAVAR TARTÓS ÁLLAPOT! gyakran azért jönnek létre, mert kora gyermekkortól már sérül a személyiség bizonyos hatások, traumák miatt. A személyiség kialakulása az első pár évben a legmeghatározóbb. Ha egy gyermeket már ekkor traumák érnek (Pl súlyos fizikai, verbális bántalmazás, elhanyagolás), akkor a személyiség kialakulása zavart szenved IDEGPÁLYÁK, kapcsolatok nem jönnek létre, amiknek létre kéne jönniük.
Emiatt a személyiség INTEGRÁLATLAN, nem tisztázott az énkép, az észlelés, az érzelmek kaotikusak, a gátló funkciók nem működnek (PL impulzív, lobbanékony lesz a beteg). Borderline esetében kialakul az ún. "hasítás" mechanizmusa, mert az illető személy nem tud integrálni. (vagy fekete, vagy fehér minden és ez pillanatról pillanatra változik)
Az én instabil, ezért a beteg nem érzi a határokat. Nem tudja hol kezdődik ő, hol a másik ember. Ez olykor az észlelésben is megmutatkozik. (hallucináció is lehet, vonatkoztatások stb)
De mégsem skizofrénia, mert a skizofréniára jellemző lefolyás nincsen (fluktuálás, pozitív, negatív tünetek (tartós hallucinációk, érzelmi elsivárosodás)
Az emberi kapcsolatokat, a gondolkodást, az érzelmi világot mind érinti a borderline. Nagyon nagy szenvedés, állandó félelem, bizonytalanság, kaotikus életvezetés. Ő nem tudja azt mondani, hogy na oké, a páromnak csak rossz napja van. Ha a párjának rossz napja van, akkor a párja egy "sátáni teremtmény". Ha jó napja, akkor angyal. Csak jó és csak rossz létezik, nincsen átmenet. Nincs integráció. Csak nagyon primitív megküzdési módok.
A borderline terápiája kb 3-5 év. Nagyon nehéz bent tartani a klienst. Gyógyszerre átmenetileg legtöbbször azért van szükség, mert egyrész az életét is védeni kell, mert gyakori az öngyilkossági hajlam, másrészt muszáj valamennyire a szenvedés tüneteinek az enyhítése. Ez a terápiához is kell. A terápia arról szól, hogy újra kell építeni a személyiséget. Mint gyermekkorban.
A kamaszkori krízis mentes a hasításoktól és a többi primitív elhárítástól, alapvetően egy egészséges családi háttér van mögötte, ami feltételezi, hogy a személyiség egészségesen alakult, fejlődik, integrált. Ennek az utolsó lépése a serdülőkor.
tehát ez egy teljesen természetes állapot. A borderline, pedig nagyon nagyon súlyos patológia. A pánik, a kényszer, a depresszió gyakran társul hozzá.
Szóval azért mert picit tanultunk valamiről, nem jelenti azt, hogy tudjuk azt a dolgot. Ha pedig nem tudjuk, akkor inkább kérdezzünk és ne ítélkezzünk!
A "száll a kakukk fészkére" a mai pszichiátriákon már elő nem fordulhat! Mint ahogyan az orvos sem alkalmaz már érvágást. EZt már régen meghaladtuk.
Nézd meg GOOD WILL HUnTINg-ot, ha egy igazi pszichoterápiát szeretnél látni (ROOBI WILLIAMS)
Utolsó, köszönöm a válaszod!
Többször jártam úgy, hogy alábecsülték a panaszaimat, nem vagyok allergiás, és tényleg az voltam, nem vagyok pánikbeteg, de az voltam, hipochondernek gondolnak.
Talán azért, mert nem panaszkodok, hanem tűrök csendben. Amiket itt leírtam pl senki ásnak nem mondtam ilyen formában.
Most megint ott tartok, hogy felkeresek egy orvost, ha semmi bajom, akkor megnyugszom legalább. Látom te elég jól értessz a dolgokhoz, de gondolom így neten nem tudnál nekem segíteni, vagy útba igazítani.
válasza:Pszichológus vagyok (Csak éppen gyerekszakos:))
Azt ajánlom, amit korábban is, hogy keress fel egy klinikus kollegát, aki megvizsgál és utána meg tudjátok beszélni a továbbiakat.Meg egy olyan pszichiáter is , aki nem intéz el 5 perc alatt. Egyébként a hipochondriát is kell kezelni!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!