Borderline-ban szenvedők, rólatok mennyi idő alatt és hogyan derült ki, hogy ez a bajotok?

Utolsó előtti: köszönöm a válaszod, megfogadom, amit mondtál, elmegyek egy klinikai szakpszichológushoz. Elég rossz állapotban voltam, már hónapok óta tartott az álomszerű érzés, féltem nagyon, hogy elvesztem a valósággal való kapcsolatot. Nemrég olvastam a borderline-ról egy cikket, ahol szóról szóra ezt fogalmazták meg, és nem onnan vettem. Emellett paranoid és kényszergondolataim is voltak. Már olyan rég tartott a fura érzés, hogy már megfordult a fejemben egy percre, hogy az ismerőseimet csak beképzelem magamnak, erre az orvos azt mondta, hogy beképzelek dolgokat, pedig a borderline-os ismerősömmel nagyon sokat beszélgettem, és ő is így érzett, hogy a szüli ufók, meg abszurd dolgok, itt gyk-n is tett fel rengeteg kérdést, és nagyon senki se tudta kezelni a dolgot, annyit kapott, hogy tól sok horrort néz meg ilyeneket. Tehát tudom, hogy itt nem kaphatok megfelelő válaszokat, csak olyantól, aki tényleg átélte ezeket, vagy szakmailag ért hozzá.

Kérdezte tegnap az orvos, hogy mitől lehet, olyan hirtelen nem tudtam, majd utána elgondolkoztam. Eszembe jutott, hogy voltam pánikbeteg kb 4 éve, akkor elmentem kineziológushoz, anyukám egy ismerőséhez, majd mikor azt kérdezte anyukámmal milyen negatív érzéseim, emlékeim vannak, nem mondtam neki semmit, mert nem akartam anyukámról mondani semmit egy ismerősének, kibeszélni őt. Inkább verbálisan, mint fizikálisan kaptam tőle, de az minden napi dolog volt gyerekkoromban, ha x helyre tettem vmit, az volt a baj, ha y helyre, akkor pedig az, és tombolt, fél napos kiabálás, sokszor kisírt szemekkel mentem az iskolába. Tudom valakit vernek, mondhatnám, hogy az komolyabb dolog, de a verbális terror is elég súlyos lehet. A másik dolog, hogy akkor jöttek ezek a tüneteim, amikor anyukám újra olyan lett, mint régen, mert egy jó ideje nem csinálta már a dolgait, és szinte albérletbe menekültem. Most pedig anyagilag nehéz helyzetbe kerültem, de nem megyek haza, mert nagyon félek, hogy kiborulok megint, inkább nem eszek. Egyébként pedig, amikor anyukám normális, jó a viszonyunk.

Utolsó: hidd el, nem az van, hogy rá akarok magamra húzni valami bajt, és gyógyszert akarok rossz kedvre, szedek gyógyszert, így elmúltak az elviselhetetlen érzéseim, pánikbeteg is voltam 4 éve, akkor a szobámból se tudtam kimenni, és végső esetben szedtem be a gyógyszert. tehát nem a kamaszkori gondjaim miatt kellenek a gyógyszerek, egészen addig nem foglalkoztam az egésszel, míg elő nem jöttek a bajaim, és utána olvastam mi mitől lehet, a kineziológusnak se panaszkodtam anyukámról, gondoltam felesleges, én már lezártam, anyukám ilyen elfogadom. nem kábulok be a gyógyszeremtől, sőt én sz.ar állapotban voltam úgy, hogy nehezemre esett normális életet élni, akár lemenni a boltba, de antipszitikumot tényleg nem szeretnék beszedni, amíg nem száz százalék, hogy tényleg skizofrén lennék. De az antidepresszánstól elmúltak a kényszergondolatok, jól vagyok mondhatni, csak azért szeretnék utána járni, abból károm nem lehet, max kapok egy rendes kezelést, terápiát vagy valamit. Emellett persze tudom, hogy sok dolog rajtam múlik, pl egy régebbi párkapcsolatban iszonyatosan ragaszkodó voltam, megcsaltak, de csak kötődtem, na ebből tanultam, akármilyen nehéz is, nem alázkodok meg, a mostani kapcsolatom épp ezért jobban is alakul, na ilyen dolgokra nem venném be gyógyszert, ami megy magamtól is.

elhiszem, hogy sok dolgot tanultál a borderline-ról, és sok dolog van, amit rá lehet húzni sok emberre, de nálam ez a fura állapot, az álomszerű érzés, és fura gondolatok, ez már azt hiszem kivizsgálást igényel.