Nem tudom elengedni a múltat!!! Hogy sikerülhetne ez?!










Tudnád konkretizálni, mik azok, amiket nem tudsz elengedni?
Ha nem szeretnéd itt, "mindenki előtt", írd meg privátban, ha gondolod!
1#
Beszélgettem már mindenkivel is... :( Haverok, barátok, ismerősök is hallották már a történeteket. Már unom is mesélni csak amikor egyedül vagyok mindig felböffen.
2#
Tudnám, persze! Nem zavar ha látják, úgy is névtelenül írom, ez az előnye ennek az egésznek. Kezdem akkor szépen sorrendben:
1. Öt éve elváltam és szinte mindenemet elvesztettem. Volt egy három éves gyermekelhelyezési perem amit nem nyertem meg. Innen maradt meg sok sok bántás és nem tudok úgy bízni sajnos a nőkben. Azóta sem volt kapcsolatom pedig szeretnék. A gyermekemet lassan két éve nem láttam mert az anyja ellehetetleníti teljesen, nem elég, hogy az ország másik végébe költözött. Minden karácsonyt szinte túl kell éljek a szörnyű egyedüllét miatt, meg azért is mert nem látom a gyermekem.
2. Amikor mindet majdnem kihevertem, jött az, hogy az egyik családtagomat elvitte a TEK. És persze úgy intézték, hogy szereljek le mert én is egyenruhás voltam. Pedig semmibe sem voltam hibás, a családtagom sem. Azóta munkanélküli vagyok, alkalmi munkáim vannak és próbálok mindennel IS pénzt keresni. Éppen csak elég valamire...
3. Egyik legjobb, legrégebbi barátomnak hitt illető vert át múlt évben úgy, hogy azóta sem tudom elfelejteni. Ő általa első közös munkánknál nem gyengén baszott át pénzzel és tagadja, hülyének néz... Azóta próbálkozik újra a barátom lenni de részemről ez nem fog menni. Én előtte beszerveztem pár munkámba, tisztességesen elszámoltam vele, neki tetsző napokat ajánlottam. Ez volt a fizettség....
4. Lime kóros is voltam, baleseteim is voltak amikor varrni kellett pár dolgomat és édesapámról is azt hittük, hogy daganatos nagyjából fél évig. Szerencsére jó indulatú de az összes mellé nem hiányzott ez plusszba.
5. Annyi elutasítást kaptam munkahely téren, hogy azt sem tudom mihez kezdjek. Teljesen elment az önbizalmam! Próbálok otthon dolgozgatni, mindent megcsinálni de sokszor úgy érzem ,hogy felesleges. Már maga az is, hogy létezek.
6. És a kis városomban ahol élek, irdatlan sok bántást kaptam a családtagom miatt, meg simán csak azért rúgtak sokszor belém mert látták, hogy padlón vagyok. Emiatt sokszor már csak boltba sem mentem hetekig, ültem otthon és néztem ki a fejemből.
Na ez a sok dolog és még pár meg nem említett apróság történt öt éven belül velem. Össze-vissza büfögnek fel dolgok, bántások, emlékek. Álmodni is szoktam róluk ami elég rossz. Ittam ezek miatt régen de letettem, plusz a cigit is. Nehéz ezeket feldolgozni és rossz, hogy az élet nem ad egy apró lehetőséget sem. Mindenki halad szépen a korosztályomból én meg csak veszítek el mindent és mindenkit.





Egyes vagyok.
Ezek mind nagyon szomorú dolgok, különösen, hogy nem láthatod a gyermekedet. Ha szabad kérdeznem akkor a bíróság ez így ítélte meg, vagy az anya direkt elköltözött, hogy ne láthasd?
Egyébként ez most érzékelhetően egy mélypont. Ahogy feltetted a kérdést, hogy nem tudod elengedni a múltat, ilyen formában szerintem nem is kell. A leírtak alapján én azt érzem, hogy nincs motivációd. Pszichológus tudna segíteni motivációkeresésben, önismeretben, stb. Továbbá szerintem jót tennének új ismerősök, barátok, új közeg. Próbálj kimozdulni a komfortzónádból, pl. sportolj valamit. És tudom ez eléggé ilyen sablon szövegnek hangzik, de igaz.
És ne feledd, éjszaka után mindig nappal lesz, egyszer kisüt a te napod is. :)
5#
A bíróság megítélte a láthatást és el is hozhattam volna. 17 alkalommal mentem el 350km-t oda és 350km-t vissza de az "anyuka" mindig akadályozta. Olyanokat mondott a gyerekmnek, hogy "apád elvisz, nem hoz vissza", "apád nem tudja mi a jó neked" és 2-3 évesen már nem apának, hanem bácsinak hívott a saját gyermekem! Hiába volt rendőrségi papírom pár napról, 8járőrnapló, mert ki kellett hívni párszor őket), tanúm, hangfelvételem, gyámügyi véleményem. Még az óvodás néni is tanúsította, hogy lila foltokat lát rendszeresen a gyermekemen aki idegi alapon bepisilt, dadogott majd a sarokba ült egy játéktelefonnal és engem akart hívni.
Sportot újrakezdetem, mert a cigi és a pia letétele után feljött 25kg... új baráti társaság is van akik nem "ivócimborák". Kezdek eltávolodni szándékosan olyan emberketől akik nincsenek rám jó hatással, legyen ez a szokásaik miatt vagy csak jellemük miatt. Kezdtem új kapcsolatokat kiépíteni akikkel járok el őrködni nagyon szép helyekre is. Neki kezdtem, akarom tényleg de valahogy ez a fix munka, hogy legyen állandó munkahelyem legyen nem akar összejönni. És így hogy nem iszok, elég sokszor eszembe jutnak a régi bántások. Lehet az időjárás is rátesz egy lapáttal...
Motivációm lenne, van is de ha minden munkahely elutasít úgy irdatlan nehéz. Lassan két éve éldegélek a saját kezem munkájából ami éppen csak elég valamire. Szeretem csinálni, nem panaszkodom de a biztos megélhetéshez nagyon kevés.
Nagyon szépen köszönöm a jó kívánságokat! Remélem úgy lesz! Minden jót kívánok neked! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!