A depressziónak miért kell ennyire kínzó érzésnek lennie? Oké, hogy létezik, de miért ennyire az élettel összeegyeztethetetlen?

Én Megértem hogy létezik a fizikai fájdalom is, hiszen így jelez a testünk, hogy valami nagyon nem oké vagy betegek vagyunk hogy veszélyben vagyunk ezért tenni kell az életbenmaradásért

Bár a fizikai fájdalomról is mindig az gondoltam, hogy túlzás mert ha pl. a könyökömet beütöm a falba akkor csillagokat látok és el is tudom sírni magam.

De a Depresszió, szorongás depresszió?

Kamaszkorom óta velem vannak, és akkor még halvány fogalmam sem volt róla hogy mik ezek. Azóta már eltelt rengeteg idő rengeteg új trauma ért és rengeteg új fajtáját megtapasztaltam az egésznek.

Emberi ésszel egyszerűen képtelen vagyok felfogni hogy hogy lehet ez csak úgy magától ennyire elképesztő módon kínzó érzés...

Mióta súlyosbodott az állapotám mert tényleg vannak olyan hangulatváltozásaim amikor egyszerűen azt sem tudom hogy ki vagyok mi vagyok nyilván ez nem fizikai fájdalom de annyira elviselhetetlen érzés egy ilyen roham, hogy összegörnyedve fekszem vagyok padlón vagy az ágyban...

A legrosszabb állapot, amikor én a tipikus mély depressziós érzés és az annyira elhatalmasodik hogy átmegy egy pánikrohamba.

Ilyenkor egyszerűen már csillagokat látok. Pedig nyilván nulla fizikai fájdalmat érzek de ez még annál is rosszabb.

Szóval a kérdésem, hogy mégis hogy alakulhatott úgy az egész emberi faj hogy mindenféle fizikai behatás nélkül a saját elméd egy ilyen teljesen elviselhetetlen állapotba sodor?

Vannak napjaim amikor már tényleg azt gondolom hogy ilyen egyszerűen NINCS, Képtelenség hogy egy embernek ilyenen keresztül kell mennie.