Súlyos élet krízis. Ti mit tennétek a helyemben?
Figyelt kérdés
17 éves lány vagyok. Szüleim elváltak, apu szerfüggő, nem tartjuk a kapcsolatot vele 4 éves korom óta. Anyuval élek. Életem első 14 évében még jól is mentek a dolgok, aztán anyu krónikus beteg lett, munkaképtelen, leszázalékolt. Rokkant nyugdíjból élünk+segélyek ami nem túl sok, sokszor van hogy nincs mit enni hónap végén, kikapcsolnak szolgáltatásokat mert nincs fizetve a számla. Évek óta kijár a családsegítő hozzánk. Első sorban azért mert 15 évesen öngyilkossági kísérletet követtem el. Azóta sem vagyok túl jól igazából, elnyel a depresszió, ebből adódik az hogy semmi energiám nincs semmire, többek között takarítani sem, így nem a legtisztább a lakásunk. Anyu nem sokat tud segíteni a betegségéből kifolyólag. Rám van maradva a főzés, takarítás, mosás, minden szinte teljesen. Rokonok messziről eljerülnek minket, mert potenciális baj forrásnak látnak. Emellett iskolába is járok. 11. osztályos vagyok. Nehezen töltöm be az összes feladatom. A városgazda fülébe jutott hogy kosz van (szolgálati lakásban lakunk) és mostmár ők is gyakran kijárnak hozzánk. A hölgyek azt pedzegetik hogy ki akarnak minket rakni amint megleszek 18, és hogy eddig is megtették volna már csak kiskorút nem tehetnek az utcára, ezért nem mondták még fel a szerződést. Közben a behajtó cég is a nyakunkban van nem törlesztett kölcsön miatt. Tiszta stressz vagyok. Ilyet tényleg tehetnek vagy csak fenyegetés? (Nappali) iskola mellett találhatok valami melót? Ha igen hol érdemes keresni? Tudok azon kívül valamit csinálni hogy jótékonysági szervezetről jótékonysági szervezetre járok? A behajtási dolgot sem értem mi fog történni. Nem rég kaptuk az első levelet. Nagyon félek. Anyu teljesen gyerekként kezeli, nem lehet vele beszélni ezekről, pedig engem is érint. :((nov. 5. 15:36
21/21 A kérdező kommentje:
Ettől függetlenül nem szeretném ha kipakolnának már azért sem mert pont az iskola mellett lakunk és mindenki végig nézné, ami azért nagyon kínos. Így is iskolai bántalmazás áldozata vagyok napi szinten... :// Ha lehet elkerülném. Osztályfőnököm tud róla igen. Koli nem tartozik hozzá, de nem mehetnék, 9.-ben próbáltam, de visszautasítottak azzal hogy "bolond gyereket nem fogadnak" mivel veszélyes voltam/vagyok magamra nézve, és pszichiátriai kezelés alatt állok és gyógyszert szedek.
nov. 15. 09:34
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!