A depresszió csak azért van, hogy ha az ember végül mégsem magával végez, hanem bármi más végez vele, akkor a környezetének könnyebb legyen elfogadni a halálát?

"Az öregek úgyis mind depressziósak lesznek, ha már közel érzik a véget, nem?"

Nem.

Nem "feltétel", hanem mondjuk inkább "körülmény".

De vannak olyan idősek, akik mellett már egyfolytában ott van valaki, hogy ápolja őket, és közülük sem mind lesz depressziós, az ápolóik a megmondhatói.

Ha ilyen alapvető emberi kérdések foglalkoztatnak, akkor ahelyett, hogy parttalanul filozofálsz róla (mert ez az), legegyszerűbb a (máig is létező) kőkorszaki törzsekről tanulni, azok tükrözik a Homo sapiens "alaphelyzetét" a mai kultúránk defektjeivel szemben. Vannak öregjeik? Vannak. A koruknak megfelelő érett személyiségük van? Az antropológusok szerint nagyon is. Depressziósak? Nem. Egészséges közösségi életet élnek (nemcsak a többi öreggel), köszönik szépen. El tudják fogadni a többiek, amikor az öreg meghal? El.

Egyébként ha öregen valaki depressziós, szerintem annak okait az alábbi 3 lefedi:

1. elrontotta az életét és tele van megbánással, amit képtelen meghaladni

2. nincs közösségi élete, normális emberi kapcsolatai

3. nem sikerült a korához illő személyiségfejlődés, tehát szenved attól, hogy éretlen az öregséghez (attól függetlenül, hogy ő szubjektíven "lélekben fiatalnak" vagy "jajdeöregnek" értékeli magát, mert az éretlen embereknél mind a kettő elő szokott jönni, minden korosztályban.)

És hát igen, igen sök öreget érintenek a fentiek (a 2. és 3. különösen), de akkor sem annyi az oka, hogy öregek.

A depresszió pedig alapesetben nem célszerű jelenség (legalábbis súlyos/krónikus formájában már nem), hanem következmény.

Onnan, hogy ma is többmillió "ősember" (ti. kőkorszaki törzsekben, elszigetelten élő bennszülött) él világszerte, és megvannak a nagyon sajtos közös jellemzőik. Mivel ezek a törzsek több tízezer éve szakadtak el egymástól, és nem volt semmiféle közös nyomás, amitől pont az utóbbi párezer évben váltak volna mind ilyenné (közös jellemzőket tekintve), ezért ezeknek a közös pszichokulturális jellemzőknek 20 ezer éve is meg kellett lenni.

"a negyvenet szerintem nem sokan élték meg közülük" -- ez a laikusok félreértése a születéskor várható átlagélettartam alapján. Az az átlag nem azért volt a történelemben 25-40 év között, mert jellemzően 40 alatt haltak volna meg az emberek, hanem mert legalább annyihan haltak meg gyerekkorban, mint öregkorban (csecsemőhalandóságot leszámítva is). 50 ezer éve ugyanúgy a kb. 16-45 közöttiek voltak a legellenállóbbak, ahogyan ma is. Aki a mai bennszülöttekből megéri a felnőttkort, az is gyakran eléldegél 60-70 évet, civilizációtól elszigetelten is.