Tele vagyok negatív gondolatokkal, mit tegyek?

Mielőtt bővebben rátérnék a problémára, hadd mutatkozzak be: én egy 19 éves, kollégista, 13-os fiú vagyok, szerencsére ez a legutolsó évem középsuliban. Amióta koliba kerültem, nem éreztem magamat igazán boldognak, 9. osztály óta minden napom egy szenvedés. Nem szeretem az osztálytársaimat és 3x egy héten 10 órám van.

Soha nem volt párkapcsolatom, barátaimból is csak 2 volt életem során. Az se segít a helyzeten, hogy autista vagyok (legalábbis eléggé feltűnően autisztikus), ezáltal nehezen tudok kialakítani bármilyen fajta kapcsolatot. Miután vége van a 10 órámnak, bemegyek a koliszobámba, befekszek az ágyba és alig várom, hogy takarodó legyen, és hogy végre aludhassak. Anyám, mielőtt középsuliba kerültem volna, azt mondta, hogy imádni fogom, ezek lesznek a legszebb éveim, sajnos nagyon nem lett igaza. Pedig jogosan gondolta így, mert amikor a koliszobám ablakán kinézek, szinte mindenki kint focizik, kapcsolatokat alakít, amíg én minden nap csak azt várom, hogy vége legyen ennek az egésznek. Konkrétan a 9-es gólyák is magabiztosabban barátkoznak, mint én végzősként.

Az első barátomat 3. osztályban szereztem, sokmindent elmondtam neki magamról, nagyon megbíztam benne. Szerencsére engem sose bántott sőt, rengetegszer segített is nekem, viszont anyám nem szívesen látott vele barátkozni, mert szerinte eléggé gyanúsan viselkedett. Sajnos anyámnak ez esetben már igaza lett, 6. osztály óta nagyon szétmentünk, mindenhol letiltott, és még azóta részt is vett egy másfél millió forintos lopásban, majdnem börtönbe került. (Nem tőlem lopott, de nagyon szomorú volt megtudnom utólag, hogy egy ilyen emberrel barátkoztam.) Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy nem bízok az emberekben.

Amióta vége lett az általánosnak, csak a nyári szünetek teltek viszonylag zökkenőmentesen.

Akkor legalább a családommal lehetek, sokkal kevesebbet problémázok, végre szabadnak érzem magamat. De amikor ismét itt a szeptember, a körforgás újra elkezdődik. Olyan dolgokkal foglalkozok, amik normál esetben nem érdekelnének, csak mivel negatív érzéseket vált ki belőlem a koli, ezért negatív dolgokon is kezdek el gondolkozni. Itt magányosnak érzem magamat, szinte semmi interakcióm nincs a többiekkel. Szerencsére legalább jelenleg van egy darab barátom, így ő valamivel tudja enyhíteni ezt az érzést. Őt is már általános óta ismerem, szóval egészen sok ideje "bírjuk" már együtt.

Az nekem mindegy, hogy hogyan, de szeretnék nyugalmat elérni az elmémben és újra boldog lenni. Káros szokásaim nincsenek, az Instagramot, Facebookot, Redditet és minden ilyen platformot töröltem a telefonomról, mert nem voltak pozitív hatással rám. Meditálni is szoktam napi fél órát. Azóta egy kicsit javult a mentális egészségem, de még mindig messze vagyok az egészséges állapottól.

A középsulis évemeimet elrontottam. Úgy érzem, hogy ezt az időt nem így kellett volna leélnem. Pedig elméletileg ez a peak life, életem legszebb időszaka. Viszont én ebben az időszakban éreztem legkevésbé, hogy élek. Az életnek nem ilyennek szabadna lennie.

Azt hiszem, összefoglaltam mindent, amit el akartam mondani. Szívesen elfogadok tőletek segítséget. Viszont annyit elmondok, hogy nem szeretnék pszichológushoz járni, nem is lenne rá időm, meg pénzt se szeretnék rá költeni. Sulit szintén nem szeretnék váltani, így az utolsó évben már mi értelme lenne?

Előre is köszönöm a tanácsokat.