Megfelelési kényszerből ki mennyi idő alatt gyógyult fel? Mit tanácsoltok?

Nos a történetem egészen kiskoromban vezethető vissza.

Édesapám nagy elvárásokkal volt felém. Kb általános iskola első pár évében kezdődött, hogy a rossz jegyek miatt büntettek, a suliban mindenki piszkált, utáltam bejárni. Otthon egy idő után kialakult bennem a hazugság, ha nem mondom meg a rossz jegyet, akkor nem lesz szobafogság.

Egy idő után átkerültem másik iskolába, majd ott én voltam az új srác. Kicsit népszerűbb lettem. A tanulás hanyatlott, a hazudozás ment, mivel nem akartam kilógni a sorból. Én is elakartam menni a többiekkel mindenhova. Ez egy ördögi kör lett. Miután a suliban bandázni akartam, nem tanultam. Ez miatt rossz jegy. Otthonról elakartam menni a többiekkel ezért hazugság.

Emlékszem még kamu történeteket is gyártottam az osztálytársaimnak, hogy menőbb legyek, elfogadjanak.

Később középiskolában is inkább bandáztam és titkoltam a rossz jegyeket.

Sajnos kb ide vezetem vissza de 30 évesen ma is megvan ez a tulajdonságom.

Itt is volt konfliktusom ebből. Volt egy nő aki nagyon tetszett de én párkapcsolatban éltem. Ő tudta ezt. Ő is párkapcsolatban élt de volt szimpátia.

Ő előadta, hogy a saját élete ura, ezért nyugodtan elmehetunk barhova, neki nem szól érte senki, én pedig úgy éreztem ez a normális, ezért hazudtam, hogy nálam is hasonló a helyzet. Később szakítottam a párommal, mert annyira belezúgtam, de egy idő után már ezek a stiklik kiderültek, rajött a másik, hogy hazudoztam így összevesztünk.

Ezeket csak példaként meséltem.

Valamiért van bennem egy zsigeri érzés, hogy mindenki kedvére akarok lenni.

Úgy akarom végezni a munkám, hogy ha más megkapja ne legyen benne hiba.

Mindenkivel jófej akarok lenni, én akarok az lenni akit szeretnek.

Ha valaki rossz véleménnyel van rólam, zsigereimben fajdalmat érzek.

Legutóbb beszélgettem egy kollégámmal és közölte, hogy mindegy, hogy elmész ( munkahelyet váltok ) senki se fog hiányolni mert mindenki ki van rád akadva.

Közben én nem ezt látom ( lehet nem veszem észre)

Amikor ilyet hallok akkor bezárok. Nem szólok senkihez, jóformán elhiszem, hogy mindenki utál, mögöttem mindenki kopkod rám.

Sokszor vannak paranoid tévképzeteim is. Ha valaki kérdez tőlem valami magánjellegű dolgot, amit előtte egy pár nappal egy kollégámmal megbeszéltem, azon gondolkodom, hogy csak tesztelnek, hogy mikor hazudok.

Néha elfog a rettegés, hogy ha valamire nem tudok válaszolni, akkor biztos azt hiszik, hogy hazudok.

Idegesít a tudat, ha a hátam mögött beszélnek rólam.

Legutóbb volt egy példa, hogy az egyik munkatársam megkérdezett egy dolgot, amit senkinek sem meséltem. Kiderult, hogy egy másik kollégám tudomására jutott és ő negatív véleménnyel van erről.

Egyből az jutott eszembe, hogy biztosan megbeszélték egymással ezt, osztották egymás véleményét.

Ilyenkor baromira szánalmasnak érzem magam, hogy én pedig jófejeskedem itt mindenkivel.

Gondolom ez megfelelesi kényszer.

Van aki hasonló cipőben jár?